„És Adél belseje zümmög a boldogságtól”
A többiek szerint Adél tetőtől talpig csupa óvatosság; olyan, mint a lepke, aki még nem bújt egészen elő a bábból; furcsa módon még soha nem esett le asztalról, székről, fáról, háztetőről, mászókáról; a kézművesség királynője. Adél szerint Adél kíváncsi, mégis inkább elbújik, mint hogy kérdezgessen arról, amiről többet szeretne megtudni; túl halk a hangja a kérdezéshez; a nevetése is inkább halk, pedig szíve szerint néha hangosan nevetne, teli szájjal, kifulladásig. És Adél már várja az iskolát. Ismerd meg Adélt és minden csöndes és zajos érzését! Olvass tovább!
Felnőttként nehéz egy kislány bőrébe bújni, aki épp egy hatalmas változás előtt áll: nyár végével kezdődik az iskola. Egy majdnem hétéves lány tele van gondolattal, kérdéssel, véleménnyel, titkokkal, és persze rengetegféle érzéssel. Szülőként ebből sokat látunk, és még többet nem. Adél most mindent elmesél, ami őt foglalkoztatja, és ezzel a történetét olvasó gyerek rengeteget megtud a saját világáról is. Adél mindenkit megnyugtat: senki sincs egyedül!
Adélnak, mint minden gyereknek vannak könnyebb és nehezebb érzései. Elmondhatatlanul jó, mikor Anya nagylánynak hívja, és ettől hirtelen úgy megnő, mint egy óriás: segít tejet önteni, madzagot elvágni vagy boltban zsemlét vásárolni. Mikor pedig Anya megdicséri, és Adél a tenyerébe hajthatja a fejét, újra picikére összetöpörödhet kipihenni a nagylányságot. Csodálatos Nagymamával furcsa szagú bonbont enni, amit csak felnőtteknek volna szabad. Nagyon finom a langyos aszfalt érintése, amikor először lehet kimenni a strandra. És őrületesen jó Maxival, a kistestvérrel zárt ajtók mögött frizurát vágni, Lailával, a barátnővel világot felfedezni, vagy Paul, Anya barátja csellózását hallgatni. Ilyenkor Adél hasában mintha hangyák szaladgálnának.
Lapozz bele máris!
Érdekes, hogy nemcsak ekkor szaladgálnak ezek a hangyák. Hanem akkor is, amikor felhők gyűlnek az égen – szóval amikor a dolgok elkezdenek néha kicsit, néha nagyon elromlani. Adél ezeket is elmeséli.
Stefanie Höfler és Philip Waechter, a könyv alkotói, vizuálisan és szöveg szintjén is naposabb és felhősebb érzésekre osztja a kötetet, miközben Adél utolsó ovis nyarának eseményeit mesélik el egészen az iskolakezdésig. A Napsütés című fejezettel kezdődik a történet, ahol megtapasztaljuk, mennyire jó érzés Adél szemével látni a világot. De a kislány élete pont olyan, mint minden más gyereké: először felhők takarják el az eget, majd elkezd esni az eső, a vihar egyszer csak tombolni kezd – de végül újra kisüt a nap. Ezzel az egyszerű, óvodások, iskolások számára is szépen követhető képpel mutatja be a szerzőpáros Adél világát.
A főszereplő kislány az iskolára készül, és ettől nagyon izgul. De ne gondoljuk, hogy ez a könyv csak a nagycsoportosoknak szól: bárkinek, aki gyerek, és van előtte egy akadály, amit nehéz megugrani; aki rendkívül fél valamitől (mondtuk már, hogy Adél nem meri beletenni a fejét a vízbe?); aki néha nagy szeretne lenni, néha kicsi; aki rontott már el valamit annyira, hogy a világgá menést gondolta a legjobb megoldásnak; aki püfölte már a kistestvérét; aki csapta már be a tesóját olyan csúnyán, hogy az megfogadta, soha többet nem játszik vele; akinek az anyukája jelenti a világot; akinek vannak érzései: naposak vagy felhősek, csöndesek vagy zajosak. És aki mellett van egy felnőtt, aki tudja: minden vihar után kisüt a nap.
A kötetet ötéves kortól ajánljuk, de az Adél szerint bátran állítjuk, hogy felnőtteknek is felemelő olvasmány. Mindannyiunkban él egy gyerek, aki érzékeny a világra, aki elront és helyrehoz dolgokat, aki fél és mégis megugrik akadályokat. Innen már könnyű megérteni a gyerekünket is, aki kicsit másképp, de ugyanabban a cipőben jár, mint mi. Éli az életét.
A könyv megjelenését az Európai Unió támogatta a Kreatív Európa program keretében.
Fordította: Nádori Lídia
