Boribon, Maszat és a kuflik

Három új társas és egy friss könyv a Pagonytól

Három nagyon népszerű mesehős lett a főszereplője három most megjelent társasjátékunk-nak. Sőt, a kuflikkal egy friss könyv is a polcokra került. Kezdjük ez utóbbival.

Dániel András: A kuflik és a furcsa árnyék (a szerző rajzaival)

"Az első szép tavaszi nap volt abban az évben. A koszos téli felhők maradéka is eltakarodott az égről, és végre kisütött a nap. Valér kidugta az orrát az üregéből, aztán körbeszimatolt. A levegőnek ázottföld-, frissfű- és némi vakondkakaillata volt." Ezekkel a tavaszi, hivogató mondatokkal indul a legfrissebb kufli-könyv, amelyben Fityirc komoly problémával szembesül: súlyos árnyékfurcsulás éri. Először nem is tudja, mihez kezdjen. Elég ijesztő lehet, ha az embernek megváltozik az árnyéka, nem? Persze Doktor Furcsa, a zsibbadások és bizsergések szakértője bizonyára ért az árnyékokhoz is. Tőle kér hát tanácsot.

A kötetben található második mesében Zödön és Valér hasonlóan égető kérdésre keresi a választ: Zödön ugyanis akkora, hogy a legnagyobb bokorból is kilóg bújócskázás közben. Valér viszont nem éri fel a felső ágakat, hogy rendesen elbújhasson. Legszívesebben méretet cserélnének! Nagy szerencséjük, hogy az odavissza-gumóval ez nem is lehetetlen. De nem számolnak a bonyodalmakkal, amelyek... na de erről további információk már a könyvben találhatók!

3 és 6 éves kor között ajánljuk.

Marék Veronika: Hová bújtál, Boribon? (Játéktervező: Lencse Máté)

Immár a harmadik Boribon társasjáték jelenik meg a Pagonynál. A dobozban ezúttal két játékváltozat, egy bújócska és egy fogócska található.

Boribon és Annipanni ezúttal bújócskáznak. Annipanni a hunyó. Megnézi Boribont a függöny mögött, a paplan alatt, a fa lombjában... De Szuszi és Hapci segít Boribonnak, nehogy Annipanni megtalálja! Amikor a bújócskát megunják, jégfogózni kezdenek! Hiába gyors Annipanni, ha csak a cicát és a kutyust kapja el, nem nyer!

A versengős játékváltozatban az egyik játékos Annipannival van, aki szeretné megtalálni Boribont, a másik pedig Szuszival, Hapcival és Boribonnal. Csak ez a játékos tudja, hogy a három lefordított korong közül melyiken lapul Boribon. A játék fejleszti a koncentrációs képességet és a taktikai érzéket. A kicsiknek szuperizgalmas kihívás megjegyezni, melyik lefordított korong Boribon, és úgy mozgatni a korongokat, hogy Annipanni meg ne találja a mackót!

Az együttműködést segítő fogócska verziót 2-4 fő játszhatja. A játékosok itt Boribonnal, Szuszival és Hapcival vannak, és közösen próbálják megakadályozni, hogy Annipanni megfogja Boribont.

3 és 6 éves kor között ajánljuk.

Berg Judit – Agócs Írisz: Maszat és az elveszett plüssök (Játéktervező: Zubály Sándor)

Most megjelent, Berg Judit meséjére épülő társasunk alapsztorija az, hogy Maszat kirándulni indul, és természetesen az összes kis plüss barátját is magával viszi kalandozni. A kalamajka akkor kezdődik, amikor Maszat uzsonnázni kezd, mert addig az összes plüss kimászik a hátizsákjából és persze el is tévednek. A feladatunk, hogy segítsünk a plüssöknek hazajutni még sötétedés előtt, különben Tigriske még elfoglalja a kis kosarukat!

A Maszat és az elveszett plüssök kétféle játékmódja lehetővé teszi, hogy pici gyerekkel az egyszerűsített verziót, nagyobbakkal pedig a kicsit összetettebb alapjátékot játsszuk. Körülbelül 20 perc egy menet a kooperatív társasjátékkal, amelyben a siker záloga az együttműködés, a közös gondolkodás. Maximum 4 személy játszhat vele egyszerre, de ha egyedül szeretné a gyerek kipróbálni, azt is lehetővé teszik a szabályok, amíg anya vagy apa dolgozik a karanténban.

3 és 6 éves kor között ajánljuk.

Dániel András: Kuflibingó

A kuflik elhagyatott rétjén mindig történik valami! Hol elárasztja a puffpuding, hol nagyítóval kell keresni a csőkukacokat, hol meg belepi a hó az egész kuflikupacot. Ráadásul annyian laknak ezen a nem is annyira elhagyatott réten, hogy nehéz megfigyelni, éppen ki ugrál el a szemünk előtt…

A dobozban 2 játékváltozat, egy memória és egy gyorsasági található. Az egyszerűbb játékmód ezúttal egy Képkereső, ami fejleszti a kicsik memóriáját, és már 3 éves kortól bátran játszható. A kissé összetettebb játékverziót 4 éven felülieknek ajánljuk, ez a Kuflibingó!

A társast 2-4 ember játszhatja, a játékidő pedig barátságosan rövid, mindössze 10-15 perc egy menet. Minden családtag számára tartogat sikerélményt ez a társas, emellett szuperül fejleszti a memóriát és a gyerekek reflexeit is!

3 és 99 éves kor között ajánljuk.

Kapcsolódó termékek