A kísérletezés legizgalmasabb formája

Ismerjétek meg a Buki tudományos készleteket!

Megtaláltuk az egyik legizgalmasabb módját annak, hogyan ismerkedhetnek meg a kisiskolás gyerekek a különböző tudományokkal - a Buki tudományos készletek segítségével!. A fizika, a kémia, a programozás, a matematika, a műszaki ismeretek mind-mind olyan tantárgyak és területek, amik nehezebben ragadják meg a gyerekek figyelmét. De ez nemigen róható fel nekik, hiszen sokszor száraz, unalmas anyagnak tűnnek, és épp ezért nehezebben is mennek ezek a tudományágak. A Buki francia csapata azonban több változatban hozott el nekünk olyan játékokat, amik biztosan felkeltik a gyerekek érdeklődését. A kiadó tudományos készletei a kis, általában 6 kísérletet tartalmazó Minilab dobozokkal kezdődnek, de nagyobb kiszerelést is találtok 15 kísérlettel, sőt, ötféle robotot vagy akár saját járműveket is készíthettek a legkomolyabb típusokkal.

31992.jpgFizika és kémia a gyereklaborban

Sokaknak felejthetetlen élmény a kémia órákon megismert néhány kísérlet, hiszen látványosak, érdekesek és eközben még tanulunk is a minket körülvevő világról. Ez persze itthon csak felső tagozatban kezdődik el, de most olyan kísérletező szetteket mutatunk nektek, amivel ezek az élmények már a kisiskolásoknak is elérhetővé válnak. Kezdhetitek például a Kristálynövesztéssel, amivel egy nagy, színes kristályt állíthattok elő. A Minilab dobozban mindent megtaláltok, amire szükségetek lesz: kristálypor, edény, keverőpálca és egy színes, részletes útmutató. Ha elkészültetek a leírás alapján a folyamattal, már csak 24 órát kell várni, és óriási kristályt találtok majd ott, ahol addig csak víz és por volt.

Rendeld meg itt!

buki3013.jpgSzappanbuborék-gyártásba is kezdhettek, ami persze sokkal több lesz, mint amit egy buborékfújóból ki lehet hozni. 6 különböző feladatot találtok ebben a csomagban: készíthettek buborékot a buborékon belül, a különleges buborékfogó kesztyűvel el is kaphatjátok őket, de erre a kesztyűre lesz szükség a sárkánybuborék elkészítéséhez is, majd jöhet a lapos, a négyzet alapú és óriásbuborék is! Ha szeretitek a színeket és szeretnétek 6 szuper kísérlet között például tűzijátékot, lávalámpát vagy színkoktélt létrehozni, csapjatok le a Színek kémiája szettre.

Keresd itt a szappanbuborékos készletet, itt pedig a Színek kémiáját!

31995.jpg
A színek mellett persze az se baj, ha világít is a kísérlet tárgya, erre ott van a 6 kísérletet tartalmazó Foszforeszkáló és világító készlet, köztük láthatatlan tintával, világító slime-al, vagy egy, a Színek kémiája csomagtól eltérő lávalámpával. Sőt, ha ez a fajta kísérletezés a legizgalmasabb számotokra, kipróbálhatjátok a Mega foszforeszkáló és világító készletet, amiben 15 kísérletet találtok, például pattogólabda-készítéssel vagy világító cukorral! Ez szuper kiegészítője lehet a kisebb készletnek, ha azzal nem tudtatok betelni.

Rendeld meg itt a Foszforeszkáló készletet, itt pedig a Mega változatot!

Nem utolsó sorban kísérletezés közben még valami hasznosat is alkothattok! Mit szóltok a fürdőgolyó-készítéshez? Ebben a Minilab dobozban is 6 kísérlet rejtőzik, így más-más fürdőgolyók készíthetőek: szivárvány, mini, édes golyók vagy éppen egy láva is kitörhet a fürdőkádban!

Keresd itt!

31991.jpgMini mérnököknek

Azt, hogy különböző anyagok milyen izgalmas reakciókat váltanak ki egymásból vagy valamilyen külső tényezőnek a hatására, megismerhetik a gyerekek a fentebb írt játékokból. De az sem kevésbé érdekes és tanulságos, amikor alkatrészekből állítunk össze különböző robotokat. Így tehettek a Napenergia készlettel, amiben egy napelemmel felszerelt autót készíthettek - így még elem sem kell hozzá! A fém és műanyag alkatrészek összeszerelésében egy színes útmutató segít, és ha elkészült az autó, nincs más teendő, mint napfényhez juttatni és indul is! Az Elektronikába is belekóstolhattok, 6 különböző feladat mentén elkészíthetitek saját csengőtöket, éjjeli lámpátokat, vagy akár ébresztő órátokat! Ugye milyen szuper lenne a szobaajtódra egy csengő, ami akár riasztó is lehet?

Kis fizikusoknak itt rendeld meg meg a Napenergia készletet, itt pedig az Elektronikát!


32688.jpgA Kodo Robottal már a kisiskolások is építhetnek saját robotot, különböző izgalmas funkciókkal. A dobozban minden alkatrészt megtaláltok, amivel összeállítható a kosárlabdázni, focizni, rajzolni, emelni és fogni is képes robot, sőt saját funkciókat is kifejleszthettek. Ezzel a játékkal számítógép elé sem kell ülni, hogy kódoljatok, mert beállításához kis tokeneket kell használni, amiket egy lemezen kell elhelyezni ahhoz, hogy különböző funkciókra legyen képes a robototok. Ezzel a játékkal nem csak a programozás iránti érdeklődést kelthetitek fel, de más műszaki területekbe is belekóstolhatnak a gyerekek.

Rendeld meg itt!

buki7389.jpgHa a programozást kihagynátok, de építenétek azért valamit, próbáljátok ki a Mini vízi járművek készletet, amiben az 55 alkatrészből 6 különböző, hidropneumatikus (víz vagy levegő hajtású) járművet építhettek meg, amik akár 25 métert is képesek megtenni. A kicsit megtévesztő elnevezés nem a vízen közlekedő, hanem víz meghajtású járművekre utal, így készülhet autó, robogó, körhinta, segway, vízipisztoly és versenyautó is.

Ha lenyűgözik a járművek, tedd kosárba ezt a készletet!

Kapcsolódó termékek