Ismerkedjetek az évszakokkal!

Az évszakok váltakozásának felfedezése minden kisgyerek életében izgalmas folyamat.
Ismeretterjesztő könyvek, foglalkoztatók és mesék sorakoznak könyvesboltjaink polcain a témában, úgyhogy hoztunk is nektek egy szuper szemlét, amiből megismerhetitek a mi legnagyobb kedvenceinket, hogy az évszakok és a természet megismerése egy közös, családi kaland legyen!

27546.jpgHa ovisoknak kerestek ismeretterjesztő könyvet, akkor az egyik első ötletünk a Mi micsoda ovisoknak-sorozat, amiben sok-sok kinyitható titkos ablak teszi izgalmassá az ismerkedést a világgal.
A sorozatban megjelent keménylapos kis kötetek nem csak az ismeretek bővítésére szolgálnak, de könnyű kísérleteket, feladatokat, sőt kreatív ötleteket is tartalmaznak! Mi most természetesen az évszakosról fogunk mesélni nektek, de ha más téma iránt is érdeklődik a gyerek, akkor itt találjátok a többi részt!
A könyvet kinyitva először egy rövid összefoglalót találtok, majd minden oldalon egy-egy évszak bemutatása következik. Megismerkedhettek az évszakok jellegzetes állataival, növényeivel, azzal, hogy mi történik velük az év során és sok évszakokhoz köthető eseménnyel is, mint a gyümölcsszedés, az aratás, vagy éppen a szánkózás.
Ez a könyv átfogó képet ad a 3-6 éveseknek az évszakok páratlan szépségéről és arról, hogyan változik az életünk ennek hatására.

Tedd kosárba most!


hova_bujt_a_suni_borito_1000px.jpgMiért kopogtatja a fákat a harkály? Hogy lesz a hernyóból pillangó? Miért vicces virág a pitypang? Miért fagynak be a pocsolyák hideg időben? Czernák Eszter legújabb, Hová bújt a süni? című könyvéből többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk.
A könyv egyesíti az ismeretterjesztés és a mese műfaját, melyben a négy évszakon átívelő, alapos természetismereti sétán vehetünk részt.
Panka egy óvodás kislány, aki minden nap hosszú sétára indul anyukájával, és mint minden kisgyerekben, úgy benne is rendre felmerülnek kérdések az őt körülvevő világgal kapcsolatban. A kislány anyukája pedig szerencsére kellő tájékozottsággal, mégis egyszerűen, a kisebbek számára is érthetően válaszol a felmerülő kérdésekre.
A könyv azonban nemcsak a bölcsiseknek, óvodásoknak nyújthat izgalmas kalandot az olvasás során, de felnőtt olvasóként is újból rácsodálkozhatunk a már ismert tényekre, a természet nyújtotta színes és változatos világra, melyről a hétköznapok során hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

Tedd kosárba itt!



1741618.jpgHasonlóan sok szuper izgalmas információt tartalmaz a Lengekalendárium, ami a jól ismert és szeretett Lengemesék-sorozat egyik kiegészítő kötete.
Itt mesébe bújtatva tanulhattok arról, mi történik az állat- és növényvilágban az év során, hogyan élik életüket az állatok és néhány hagyományunk is helyet kap a kötetben.
Bár a mese már óvodáskorúak nagy kedvence is lehet, tele van olyan érdekességekkel a könyv, ami a nagyobbaknak, sőt felnőtteknek is meglepetés lehet. Megtudhatjátok, mi készül a nádból, milyen népi nevei vannak a sulyomnak, de a környezetvédelem is helyet kap a kötetben, sok-sok más érdekességgel. Sőt, a könyvhöz ajándék DVD is jár, a Lengemesék tavaszi történeteivel!

Kosárba teszem!


1165481_5.jpgHa a sok-sok új tudást mókás feladatokkal is elmélyítenétek, A Barátnőm Bori - Az évszakok foglalkoztató füzet tökéletes társ lehet.
Borit már biztosan sokan ismeritek, egy egész sorozat épül arra, ahogyan ő felfedezi a körülötte lévő világot, és ovisok ezrei rajonganak érte nemtől függetlenül.
A boris foglalkoztatók is hasonlóan népszerűek, hiszen ugyanúgy tartalmazzák az alapvető tudnivalókat az aktuális témáról (esetünkben ugye az évszakokról). Ezenkívül ráadásul párosító, színező, labirintus és különbségkereső feladatokat is találtok benne, amivel tanulhattok a fák éves átváltozásáról, a gyümölcsökről, az öltözködésről és ünnepeinkről is.
Ha még nem ismeritek Borit, épp itt az ideje!

Tedd kosárba itt a foglalkoztatót!



12643.jpg
A foglalkoztatófüzetek mellett a böngészők is nagyon hasznosak és sokféle információ bújik meg egy-egy oldal mögött, amit hosszú órákon át lehet bogarászni.
Szerencsére minden évszaknak megvan a maga böngészője, ami az adott időszak jellegzetességeit mutatja be a gyerekeknek a természettel, illetve az otthoni és közösségi élettereinkkel kapcsolatban.
Hamarosan végre itt a tavasz, úgyhogy mi is ezt a részt emeltük ki: a Tavaszi böngészőben megvizsgálhatjátok a benépesedő parkokat, a nyüzsgő városi életet az építkezések beindulásával, a fák zöldülésével, virágzással és a zöldség-gyümölcs standok kitelepedésével, de a háztáji gazdálkodás beindulásába is betekintést nyerhettek.

Tedd kosárba itt a böngészőt!

23995.jpgAz évszakok megismerésében a mesék is szuper társaitok lehetnek! A szintén ovisoknak íródott Janó és Janka-sorozatban az év mind a négy évszaka külön könyvet kapott telis-tele olyan rövid mesékkel, amik csak az adott évszakra jellemzőek.
Nyáron fagyizás, strandolás, sátrazás, piknikezés, ősszel almaszedés, séta az esőben, diótörés, télen tanulnak az állatok téli álmáról, szánkóznak, hóembert építenek, tavasszal pedig fészket lesnek, tojást festenek és csodálják a természet újjászületését.
Janó és Janka, bár már több, mint 50 éve születtek, frappáns, humoros és a gyermeki lelket értő történeteik a mai napig hatalmas kedvencek a gyerekek körében!

Itt találod a tavaszi részt, ha ide kattintasz, akkor pedig az egész sorozatot!


bbhonapok.jpgTermészetesen a Bogyó és Babóca-sorozatban megjelent Hónapok meséi sem maradhat ki a listánkról, Bartos Erika közkedvelt mesehősei szokás szerint sok-sok kalandot tartogatnak az ovisoknak!
A könyvben az év minden hónapja kapott egy külön mesét, így olvasás közben a gyerekek végigkísérhetik az évszakok változását, megismerhetik a legjellemzőbb sajátosságokat, mindezt a megszokott békebeli, kedves hangulatban, amit a Bogyó és Babóca-mesékben már megszokhattatok.
A könyvhöz egy kifestő-foglalkoztató is tartozik, azt ide kattintva találjátok!

Kosárba teszem a könyvet!


Végül készültünk néhány ötlettel is, amivel nyomon követhetitek az évszakok változásait

A könyvek és foglalkoztatók mellé szuper kiegészítés, ha egy-egy saját természetfigyelő feladatba is belefogtok! Nem csak elmélyül majd a könyvekből tanult sok-sok érdekesség, de egy rendszeres családi programba is foghattok általa, ami még kedvesebb emléké kovácsolja ezt a felfedezést.
Az egyik legjobb formája ennek az, ha egy naplót vezettek az időjárásról. Ez a gyerekek korától és érdeklődésétől függően sokféle formát ölthet:

Óvodáskorban megfigyelhetitek a természet egy pontját minden évszakban egyszer, és lerajzolhatjátok. Így év végére már saját rajzok és megfigyelések alapján tapasztalják meg a kicsik az évszakok változását.

Ezt akár havonta, egy időkeréken is megtehetitek: egy nagy kört rajzoltok, majd 12 részre osztjátok és ide havonta egyszer lerajzoljátok, milyen éppen a természet, milyen változásokat láttok vagy milyen természeti jelenség történik abban az időszakban - például ha költöznek a madarak vagy nyílik a hóvirág.
A kisiskolások mindemellett már saját feljegyzéseket is készíthetnek, sőt akár napi vagy heti szinten vezethetnek időjárásnaplót - és még túrázni is el kell menni legalább négyszer az évben!

Kapcsolódó termékek