Mese a kislajhárról, aki nem akart elaludni - Részlet

Dzsungelerdő bozótja mélyén
– ember itt nem járt soha talán –
egy lajhárcsalád élt, éldegélt
egy hatalmas cecrópiafán.

A programjuk nem volt túl színes,
csak lógtak együtt kissé bambán,
hogy teljesen őszinte legyek,
moha nőtt már az egész bandán.

Mindennap relax, semmi cécó,
a lajhárok már csak ilyenek,
s a legnyugisabb a családban
ki volt? Na ki? A lajhárgyerek.

Tedd kosárba!

Szert-Szabó Dorottya illusztrációjaHorpasztott reggel, durmolt délben,
és ezt még tetézni is tudta!
Átcsicsikálta a délutánt,
éjjel is aludt, mint a bunda.

Egy lajhárdednek nincsen ágya,
ez még fontos lesz, figyelj tehát,
mamáján lógva alszik mindig,
és nem hord sohasem pizsamát.

Na szóval ez a lajhárkölyök
versenyt aludt az aludttejjel.
S hogy ugrándozzon? Fickándozzon?
Ugyan! Ezt most rögtön felejtsd el!

Olvass el egy cikket a kötetről!

Szert-Szabó Dorottya illusztrációjaAludt és aludt és aludt és
aludt. Tényleg ennyire álmos?
És aludt és aludt és aludt
és aludt... Asszem, már világos.

Ám egy napon valami történt.
Fél hat tájt – az már lajhár-este! –
a família nyugodni tért,
egy-egy jó kis ágat keresve.

Szem becsuk, felkészül, és alvás!
Ám ekkor... hm. Fene se érti!
A bundából egy kis hang kiszól:
– Jaj, mamaaa, még tíz percet légyszi!

Érdekel a mese folytatása? Rendeld meg itt!