Menjetek Blutenburgba!
Képzeljünk el egy gyönyörű, 15. századi kis kastélyt egy tó partján, a tavon kacsák, a tó mellett étterem, hatalmas zöld mezők, kis patak, biciklisták, babakocsis anyukák, gyerekek – és kutatók. Ez Münchenben a Blutenburg kastély, ahol a Nemzetközi Gyerekkönyvtár (Internationale Jugendbibliothek) található, azaz az a hely, ahol igyekeznek összegyűjteni a világ – ha nem is összes, de – minél több gyerekkönyvét.
Ösztöndíjas doktori hallgatóként (és csak másodsorban a Pagony főszerkesztőjeként) hat hetet töltöttem ebben a Magyarországon kevéssé ismert gyerekkönyves oázisban – alább egy rövid beszámoló, amely egyben felhívás keringőre: kutatók, kiadók, szerzők, illusztrátorok, gyerekirodalmat szeretők: menjetek Blutenburgba!
A könyvtár alapítása és története
Egy nevet kell mindenek felett megjegyeznünk: Jella Lepmanét. Ő az a német születésű, ám Hitler hatalomra jutását követően Németországot elhagyni kénytelen (és szerencsére időben elhagyó) csodálatos író és újságíró, aki a háború után, az amerikai kormány felkérésére kifejezetten a nőket és gyerekeket megcélzó kulturális és oktatási tanácsadó lett Németországban.
1946-ban kiállítást rendezett gyerekkönyvekből Münchenben (14 országból származó 4000 könyvvel), ez később utazó kiállítássá vált, és mindenhol nagy sikert aratott – ekkor támadt az az ötlete, hogy állandó gyűjteményt hozzon létre nemzetközi gyerekkönyvekből. Amerikai szponzorok segítségével, Gyerekkönyvtárat, melynek 1957-ig igazgatója is volt. Jella Lepman a nemzetközi gyerekirodalomnak olyan, Astrid Lindgrenhez, Annie M.G Schmidthez, Erich Kästnerhez vagy Tove Janssonhoz hasonló meghatározó alakja, aki komolyan vette a gyerekeket, és hitt benne, hogy a gyerekkönyv, a gyerekirodalom az egyik legjobb eszköz arra, hogy a gyerekek gondolkodó, empatikus, toleráns felnőttekké váljanak.
A könyvtár München belvárosából 1983-ban költözött ki (vagy be) a Blutenburg Kastélyba, és mára, immár 650 000 könyvvel, a legnagyobb ilyen jellegű tudományos közgyűjteménnyé vált. A könyvtár mellett szintén Jella Lepman nevéhez fűződik a most már talán itthon is ismerősen csengő IBBY megalapítása is (1953). Én nagyon lenyűgözőnek találtam Jella Lepman személyiségét és életútját, meg is vettem az önéletrajzát.
A könyvtár működése – gyűjtemény, kiállítások, rendezvények
A könyvtár egyrészt szisztematikusan gyűjti, rendszerezi, katalogizálja a hozzá a világ minden tájáról adományként beérkező gyerek-és ifjúsági könyveket. Persze nemcsak várják, hogy ezek a könyvek maguktól beérkezzenek, de aktívan keresik is őket – külön felelőse van az angol, a francia, a német, a skandináv és a spanyol nyelvű könyveknek, van, aki Ázsiáért – és van, aki Közép-Kelet-Európáért, köztük Magyarországért felel. Ő Katja Wiebe, aki ugyan szlavista, és nem beszél magyarul, de rendkívül nyitottan és nagy érdeklődéssel várja és próbálja beszerezni a magyar könyveket.
A könyvtár nemcsak gyűjti, nemcsak keresi, de népszerűsíti is a könyveket: az előbb emlegetett nyelvi felelősök minden évben az évi beérkezett könyvek közül kiválogatják a nekik legjobban tetsző, legszebb-legjobb-leginnovatívabb könyveket, ezek lesznek az ún. White Raven címkével ellátott könyvek, amelyeket külön promotálnak, ezeket viszik a bolognai könyvvásárra, ezek kerülnek bele a White Raven katalógusba stb. (Ebbe a katalógusba – a Hubbynak köszönhetően – minden évben bekerül egy-egy magyar könyv is.)
Kétévente megrendezik a White Raven fesztivált is – szerencsém volt, mert épp az ott tartózkodásom idejére esett a fesztivál, ami egy igazán nagyszabású, tíz író és illusztrátor részvételével zajló, egész Bajorországra kiterjedő rendezvénysorozat, amely Pagonyfeszt-szerű családi nappal, sok-sok beszélgetéssel-felolvasással-kézműves programmal-zenével kezdődik a kastély udvarán, majd a szerzők négy napon keresztül különböző iskolákat látogatnak meg. Idén többek között Spanyolországból, Svédországból, Franciaországból, Iránból, Észtországból és Hollandiából jöttek a szerzők – a két utóbbival, azaz az észt Kairi Look-kal és a holland Martine Letterie-vel
A folyamatos programok és rendezvények mellett három állandó és két időszaki kiállítása is van a Könyvtárnak: az állandók közül az egyik a Michael Ende múzeum, a másik pedig (az itthon sajnos ismeretlen) német illusztrátor munkáiból és hagyatékából összeállított Binette Schroeder kiállítás és „kincses kamra”. Az időszaki kiállítások közül az egyik a „haj” tematikáját járta körül (a vár egy része ily módon átalakult fodrászüzletté) – itt legnagyobb
A kiállításról csak a kopaszra nyírt Szutyoksári hiányzott nekem nagyon… (Egyébként pont Dávid Ádám is járt egyszer, több mint tizenöt évvel ezelőtt, ösztöndíjasként az IJB-ben, ő is írt róla cikket.)
A könyvtárból kölcsönözni nem lehet, erre szolgál a szintén a kastélyban lévő (szintén nemzetközi) gyerekkönyvtár. A „nagy” könyvtárban kutatni lehet (azért tettem idézőjelbe, mert kastély ide vagy oda, a könyvtár igazából egyáltalán nem nagy, inkább családias és rettentő barátságos, az olvasóterem is picike, mindössze 10-12 asztal van) – és a kutatásokat, kutatókat támogatandó saját ösztöndíjprogramja is van.
Ez nagyban megkönnyíti az ottlétet, de azt gondolom, ösztöndíj nélkül is érdemes kimenni, akár csak néhány napra, előre egyeztetve a könyvtárral, a könyveket előre kirendelve. Mindenki nagyon segítőkész, támogató, barátságos, vidám és kedves (például minden nap közösen ebédeltünk), a környezet pedig egész egyszerűen csodálatos – a béke szigete.
Ehhez képest magyar látogatója a könyvtárnak alig akad, az ösztöndíjra nemigen jelentkezik senki, magyar könyvek esetlegesen, minden rendszer nélkül kerülnek be a könyvtárba, White Raven fesztiválon még sosem volt magyar meghívott. Nagyon kevéssé vagyunk jelen a nemzetközi
Ami viszont most lényeges: ennek – sem akkor, sem most – egyáltalán nem kéne így lennie, és tegyünk róla, hogy ne így legyen. Kiadók! Küldjetek-adjatok-vigyetek könyveket Münchenbe!
Gyerekirodalmat kutatók: töltsetek ott pár napot, vagy pályázzatok a kutatói ösztöndíjra, és legyetek ott hosszan!
Menjetek Blutenburgba!
