Eláruljuk a gyerekkori kedvenceinket

Vicces és megható nosztalgikus emlékezés a Pagony csapatától

2017. július 26.Zsani

cimkék: nosztalgia

Most azok vallanak legkedvesebb gyerekkori könyvélményeikről, akik olyan szerencsések, hogy nap mint nap ezzel foglalkozhatnak. Ismerd meg a Pagony alapítóinak, dolgozónak a gyerekkori kedvenceit, és írd meg kommentben, hogy neked mi az, ami örök!

eszterDemény Eszter (a Pagony Kiadó alapítója)
kedvenc gyerekkori könyve: Rónaszegi Miklós: A Rettenetes Kartal

Nem voltam fiús lány, mégis imádtam a kalandregényeket. Nem lettem történész, sőt igazából soha nem izgatott a történelem, de ha az lettem volna, biztosan a Kartalra fognám. Író sem lettem, de ha valaha írásra adnám a fejem, biztosan a Kartal lebegne a szemem előtt. Olyan jó elképzelni, ahogy a mai fejünkkel visszamegyünk régmúlt időkbe, amikor éppúgy éreztek, tettek-vettek az emberek, és közben tudjuk, hogy zajlott a történelem. Kiadó viszont lettem, és mindig arra gondolok, milyen jó lenne, ha egyszer csak betoppanna hozzánk egy új Rónaszegi!

k.eszti.jpgKovács Eszter (a Pagony Kiadó alapítója, főszerkesztő)
kedvenc gyerekkori könyvei: Marék Veronika: Jó éjszakát, Annipanni!Astrid Lindgren: Oroszlánszívű testvérek.

Csak magamat ismételem, de ez az igazság: kiskori kedvencem a Jó éjszakát, Annipanni! Szerettem, ha Annipanniról és rólam mesélnek fejből, szerettem, ha felolvasták ezt a mesét, és elsősorban szerettem egyedül nézegetni a megunhatatlan képeket a piros bútorokról, Annipanni piros cipőjéről, a kifliről, a szamócáról és a kiscicáról. 


A nagykori kedvencemről is írtam már többször, ezt talán kevesebben ismerik: Astrid Lindgren Oroszlánszívű testvérek könyvéről van szó. Ezt egyszer adták csak ki, valamikor a nyolcvanas években, azóta sajnos nem - nem is lehet beszerezni. Nagyon furcsa, komoly könyv, nem rokon (a szintén nagyon jó) Harisnyás Pippivel vagy Juharfalvi Emillel. Egy testvérpárról szól, a gyönyörű és jó Jonatánról és a beteg kis Kalléról. A könyv elején meghalnak - mindketten. Meghalnak, és elkerülnek Nangijába. De az idilli Nangijáról kiderül, hogy mégsem olyan idilli ott minden, aminek látszik. Például meg is lehet halni... Az első könyvem, ami a halálról szólt, még ha mese is. És szép volt, de ugyanakkor borzongató. Mindenesetre a halált én azóta így képzelem: Nangija. A halál utáni halált pedig: Nangilima. Pedig nagyon rég olvastam...

f.andras.jpgFekete András (webbolt)
kedvenc gyerekkori könyve: Siv Widerberg: Ami a szívedet nyomja

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám.” – ennél szebben talán soha senki nem tudta kifejezni a szeretet lényegét. Én - nem túl divatos módon – erősen vonzódom a versekhez. Egy csodálatosan eltalált sor bárminél jobban képes kifejezni az élet legfontosabb dolgait, érzéseit, legyen szó örömről vagy bánatról.
Talán e vonzalmam kialakulásában döntő szerepe volt az Ami a szívedet nyomja című svéd gyerekvers-kötetnek. Ebben a könyvben a gyerekek a maguk ártatlanságával, még őszinte lényükkel zseniálisan fogalmaznak meg olyan igazságokat, amiket felnőttként már csak a valóban zsenik képesek. A szerelem lényegét lehet pontosabban és szebben leírni, mint így:
Sten-Malténak nagy, vörös és elálló
füle van.
Nekem tetszik
a nagy, vörös és elálló
fül.

Vagy a haláltól való félelmünket lehet ennél szebben és őszintébben megfogalmazni:
Néha csontvázról álmodok,
csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok
és felébredek. Csak álom volt -mondja anya.
Mintha sokat segítene,
hogy a szörnyűség itt belül van
és nem ott kívül.

A kötet tele van csodálatosabbnál csodálatosabb sorokkal. A gyerekek egyből megértik, mi felnőttek nem árt, ha olvasása előtt egy kicsit elcsendesedünk és elmélyedünk magunkban.


juditSugár Judit (PR - marketing)
kedvenc gyerekkori könyvei: Kormos István: Mesék VackorrólErich Kästner: Május 35.Erich Kästner: A két Lotti

Kicsi gyerekkoromból kevés mesére emlékszem annyira kristálytisztán, mint a Mesék Vackorról című kötetre. A boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó magával ragadt, és mai napig velem van. Kormos István ritmikusan zengő, humorral átitatott, gyerekeket bátorító sorai ma is gyakran eszembe jutnak. Például, ha menekülnék egy nem éppen kellemes helyzetből, de még nem lehet, rögtön beugrik: Hóhahó, fára mászni volna jó! És rögtön oldódik egy kissé a feszültség. Számolni is valószínűleg innen tanultam, hiszen senki nem teszi olyan tökéletes sorrendbe az óvodai csoporttársait, majd osztálytársait, mint a mézellenességtől a rajongásig eljutó, mindig kalandra vágyó medvebocs. Később jöttek az igazi olvasmányok: Erich Kästner: Május 35. című könyve, a maga bohóságaival és csodálatos, izgalmakat ígérő szekrényével, és a Két Lotti, amit többször elolvastam, nehogy lemaradjak a barátság-kitartás-testvérszeretet hármasából egyetlen fontos momentumról is. Még vannak ötletek, de nyilván valaki még a végén megunná a hosszas felsorolást.

sz.vera.jpgSzollár Vera (webáruház, content marketing)
kedvenc gyerekkori könyvei: Csukás István: Pom Pom, Arthur Ransome: Fecskék és Fruskák


Kedvenc könyvem? Havonta változott,  egészen kiskoromban például  Pom-Pom, mert a papám zseniálisan olvasta fel, főleg a csokis részeket, aztán amikor már én olvastam, mindenevő voltam, de főleg Kästner, még később a pöttyös-csíkosak. Talán a legjobban a Fecskék és Fruskák tetszett, abból is egy Olcsó Könyvtárak kiadás, ami még a mamámé volt, az 50-es évekből, még most is orromban van a könyv fura illata. És azok a megsárgult lapok... Imádtam a két vitorlás csapatot, irigyeltem őket, hogy nekik miért lehet egyedül egy tavon vitorlázni, meg sátorozni egy szigeten. Beleborzongok, olyan izgalmas volt! Gondolatban Tittyvel, Suzannel, Rogerrel és Johnnal  én is összepakoltam a kosarakat, a konzerveket, bádogdobozban a cukrot, teát és nagyon izgatott, hogy milyen lehet az az ánizskenyér. És azóta szállóige nálunk: BELEFULLADNAK HA MULYÁK STOP HA NEM MULYÁK ÚGYSEM FULLADNAK. Lehet, hogy most nyáron újra elolvasom, és  talán vitorlázni is eljutok végre.

gy.hanna.jpgGyőri Hanna (szerkesztő)

kedvenc gyerekkori könyvei: Erich Kästner: A két Lotti, Michael Ende: MomoHorgas Béla: Az én cirkuszom

Mindenevő voltam, és mindent elolvastam többször is, képes könyvtől, amiket iskolás koromban is szívesen lapozgattam, Gandhi életrajzáig. Életemben legtöbbször valószínűleg A két Lottit olvastam, de talán a legfontosabb könyv, már nem is annyira kiskoromban, Michael Ende Momoja volt. Egy rokonunktól kaptam kölcsön és oldalakat másoltam ki belőle, minden sorát szerettem, Momo bemutatásától a hajós fantáziajátékon keresztül Hora mester megtalálásáig. Gigi és Momo meséje a királylányról és a holdról pedig a legszebb szerelmes történet, amit valaha olvastam. 10 éves koromtól hajós és kalandos könyvek sora következett, köztük a szintén sokszor újraolvasott, Vera által is emlegetett Nem akartunk tengerre szállnival. És hogy a versek se kerüljenek hátrányba, a verseskötetek között is volt egy nagy kedvencem: Horgas Béla Az én cirkuszom című könyve, Würtz Ádám illusztrációival. Lemezen is megvolt, Márkus László hangján hallom azóta is, ha olvasom a szövegeket. Addig olvastam, amíg a kedvenceimet fejből nem tudtam. Úgy éreztem, hogy a "A trombita-bita-bita-bában ott lakik egy angyal maszatos ruhában, maszatos az arca, csupa málna, csupa meggy, csupa földi szeder, a trombita-bita-bában az angyal hamisan énekel, de semmi, ez semmi, ez akkor is annyira szép! Hallgasd csak a trombitabából az angyal énekét! (...) Angyal, angyal, de nem magányos, odahajlik a bohócához..." rólam szól, és kicsit még mindig így érzem.


eviHeltovics Évi (Pagony a Gellért térnél- üzletvezető) kedvenc gyerekkori könyve Romhányi József: Szamárfül című kötete.

Amikor a Pagonyhoz kerültem és sok-sok év után újra a kezembe került Romhányi József Szamárfüle, olyasmi történhetett velem, mint Prousttal, amikor szájához emelte a teába áztatott madeliene-t. Nem tudom, veletek volt-e már ilyen, de tényleg rendkívüli dolog. Azóta tudom, hogy a "Mi a kedvenc gyerekkori könyved?" kérdésre nem adhatok más választ, mint azt, hogy a Szamárfül. A kötet zsenialitásán túl, a felolvasásához kapcsolódó csodás emlékek is a kedvencemmé teszik. Nem volt mindegy, hogy ki olvasta fel nekem. Ez volt az apás könyvem. Ezt csak ő olvashatta fel, mert csak ő tudta úgy olvasni, ahogy azt kellet. (No offence, Anya!)
Az örök kedvenc belőle nyilván A teve fohásza, így kezdődik, talán ti is emlékeztek.
"Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova..."

De ott van például A pék pókja című vers, aminek nyomán kialakult az a családi szokás, hogy a házban olykor megjelenő pókokat csakis "apróka pókapóká"-nak neveztük.
De A bűnbánó elefánt is adott egy hoszzú-hosszú évekig működű családi szállóigét: "- Ej, de bánt, ej, de bánt! -/ sopánkodott az elefánt" -ez nálunk felért egy bocsánatkéréssel.

"Az elefánt elmélázva
a tópartra kocogott,
és nem vette észre lent a
fűben a kis pocokot.
Szerencsére agyon mégsem taposta,
csak az egyik lábikóját
egyengette laposra.
- Ej, de bánt, ej, de bánt! -
sopánkodott az elefánt.
- Hogy sajnállak, szegényke!
Büntetésül te most tízszer
ráhághatsz az enyémre!"

Sok-sok hangos kacaj kiváltója volt az Apróhirdetés rovatot indítottak férgek és rovarok, például:
"Angolórákat ad
Rokfortba' végzett
sajtkukac.
Jelentkezhet egyén
vagy kupac."

Ahogy írtam, már 7-8 éves koromban is sok-sok csodás versolvasós délutánt szerzett nekünk ez a kötet, több mint 20 év után újraolvasva pedig a már felnőtt fejjel való értelmezés ad újabb és újabb wow-élményt.
Mint például a Marhalevél, amiben egy szerelmes tehén írja le érzéseit a szép bikának. Így kezdi:
"Hatalmas Barom!
(...)
Amíg szorgalmasan duzzasztom tőgyemet,
gondolatom egyre Ön körül őgyeleg.
Muú! Minden bikák közt legelőkelőbb!
Midőn megláttam a legelő előtt,
elpirultam, elsápadtam,
vágy reszketett felsálamban,
s úgy éreztem, hogy kéj oson
keresztül a rostélyoson"

Bár a most kapható már egy más kiadás, mint amiért én rajongtam, de a Móra 2012-es kiadása Buzay István grafikáival szintén szemrevaló darab.
Aki még nem ismeri, és szereti a vicces állatverseket és szeret elmerülni a költői bravúrokban, az mindenképp ismerje meg! Aki már ismeri, az vegye kézbe még Tóth Krisztina Állatságok, és Keresztesi József Mit eszik a micsoda? című kötetét is, nem fog csalódni.



zsaniHajdu Zsanett (content marketing) kedvence Bálint Ágnes Mazsola és TádéjaWeöres Sándor Bóbita című kötete és Michael Ende A végtelen történet című regénye.

Elég nehéz kedvenc mesekönyvet választanom. Amióta az eszemet tudom imádom a könyveket, és milliónyi kép és érzés villan be velük kapcsolatban. Ahogy megtanultam olvasni, bőszen listáztam, hogy mi az, amit már elolvastam a családi-, és a sulikönyvtárból. Emlékszem, hogy nagyon büszke voltam rá, és bánom, hogy már nem írom, és egyáltalán, ritkábban jegyzetelek. (Kamaszként volt, hogy megpróbáltam a margóra írni, de bármennyire szerettem volna, nem az én módszerem. Menő lenne, hogy bárki, aki száz év múlva megtalálja a könyvet az én gondolataimat is a szöveghez fűzheti, de mindig kevésnek bizonyult a hely, így maradt a füzet.) Elég komoly kisgyerek voltam, túlságosan is szabálykövető, ezért mindent a meséken keresztül éltem ki. Talán ezért volt az egyik kedvencem a Mazsola és Tádé kicsiként. Imádtam hallgatni, ahogy a kicsi még nem tudja, a nagy nem akarja, a felnőtt pedig megmutatja az viselkedés alapjait, és máig óriási rajongója vagyok a történeteknek. Igazából nincs bennük semmi különös, de a gyermeki lélekbe iszonyatosan jól belelát Bálint Ágnes, és azt is nagyon szeretem, ahogy ír. A három szereplőben minden gyerek és felnőtt megtalálja az azonosulási pontokat. Valószínűleg mindenki volt egyszer régen kicsi Tádé, mindenki, volt, vagy szeretett volna lenni rosszcsont Mazsola, és mindenki beérkezik egyszer Manócska szerepébe.

Oké, a Bóbitát tuti, hogy mindenki szerette, ezzel nem mondok semmi különöset. Weöres költészete annyira elemi, hogy tényleg lehetetlen nem megbabonázódni. Most, hogy anyukaként előveszem a gyerekverseit még mindig odavagyok. Nagyon működik. Annyira zenél, hogy lehetetlen, kivédeni a hatását. A lányom konkrétan A tündérért annyira rajongott, hogy Bóbita volt ez első, akit lerajzolt. Két évesen lerajzolta, és követelte, hogy én is rajzoljam le neki az én tündérem. Ez volt az egész napos programunk. Lehet, hogy ettől olyan kedves, lehet, hogy azért, mert amúgy is imádom Weöres Sándor szövegeit, bár a Psyché most éppen jobban foglalkoztat. Később, amikor olyan kisiskolás lehettem, apukámtól mindig Szabó Lőrinc Dsuang Dszi álmát kértem, meg József Attilától A hangyát kértem. Legalábbis ezek azok, amik nagyon mélyen élnek bennem, amiktől, úgy gondolom, most is az vagyok, ami. De ezek nem kimondottam gyerekversek. Mégis, mindig velem voltak. Kamaszként is újat és újat tudtak mondani. Most is szeretem őket. Pont úgy a részeim, mint A tündér

A legkedvesebb önálló olvasmányaim pedig azt hiszem, hogy (megint elcsépelt leszek, de sajnos ez generációs élmény) a Harry Potter és a A végtelen történet voltak. J. K. Rowling sorozatával együtt nőttem, pont elvégeztem az elsőt, amikor kijött az első kötet magyarul, és a varázslóiskola hőseivel nőttem fel én is. Zseniális világ, fantasztikus írói megoldásokkal, a mai napig újra és újraolvasom. A végtelen történetet talán harmadikos koromban olvashattam el, egy ültő helyemben. Biztos voltam benne, hogy ez a könyv számomra is kapu. Úgy éreztem, ha abbahagyom az olvasást, mindennek vége. Annyira benne voltam, mint Barnabás a Fantázia Birodalmában. Magammal vittem a mosdóba, ebédelni, mindenhova. Ott és akkor én teljes lelkemmel a világ legnagyobb kalandjában vettem részt! A végére pedig összeállt valami. És azóta is a végtelen történetem írom...

Nagy Eszteranna (Tilos az Á kiadó, YouTube) kedvenc könyve Kiss Ottó Csillagszedő Máriója volt.

Fogorvostól jöttünk haza, és ilyenkor – ha „ügyes” voltam- mindig kaptam valami ajándékot. (Általában sosem voltam „ügyes”, mert mindig elájultam, vagy sírtam, vagy hánytam vagy katatóniás pánik rohamot kaptam már csak a fogorvos szó hallatán. Szóval, maradjunk inkább annyiban, hogyha túléltem a beavatkozást és másnak sem okoztam 3 napon túl gyógyuló sérülést, akkor kaptam ajcsit.) Egy ilyen alkalommal bementünk egy könyvesboltba anyával és a Csillagszedő Máriót vettem le a polcról. És azóta is teljesen szerelmes vagyok Márióba.

Mindig az a kicsit magába forduló gyerek voltam, aki képes elsírni magát, ha esik az eső, mert akkor a katicabogaraknak rossz, meg ilyenek. És egy ilyen gyereknek nincs másra szüksége csak egy olyan barátra, mint Márió, egy olyan szerzőre, mint Kiss Ottó.

Egyszer
többször
nyúltam valamiért,
de elérnem nem sikerült.
Aztán a valami
megsajnált: eltűnt
a közelemből.

És ez a könyv a mai napig végig kíséri az életemet. Öt éves korom óta minden fontos vagy megrázó eseményhez volt egy-két jó sora, amit felírtam filctollal egy lapra és mindennap elolvastam, hogy jobb legyen.

Amikor először halt meg valaki, aki számomra fontos volt:

Van olyan reggel,
ami nem hoz holnapot?

Az első szakítás:

A boldogság az,
amikor sokat kapunk,
A fájdalom az,
amikor ezt mind elveszik.
Én nem akarok boldog lenni többé,
mert az egyszer nagyon
fájni fog.

Amikor elköltöztem otthonról és egyetemre mentem, és meg kellett tanulnom, hogy már önálló felnőtt életem van:

Tegnap Márió, az új szomszédunk
kisfia azt mondta, hogy
egy kislányt csak akkor lehet megszeretni, ha az
mindent kétszer mond.

Az én mamám viszont azt mondta, hogy ezek gyerekes dolgok,
és a gyerekes dolgokat
egy magamfajta nagylány
már nem hiszi el.

És én a mamának adok igazat.
És én a mamának adok igazat.

Kiss Ottó könyvét örökre szereti fogom, csak úgy mint A kis herceget. Minden évben elolvasom, mert mindegy, hogy hány éves vagyok, csak sírni tudok rajta.

Kíváncsi vagy, hogy a Pagony alapítóinak, szerkesztőinek mik a kedvenceik? A folytatásért kattints ide!

gergoGrancsa Gergely
(boltok) kedvence Mosonyi Aliz Szekrénymesék című kötete volt.

Nagyon rossz emlékező vagyok sajnos, de ha arra gondolok, mi volt a kedvenc vagy leginkább emlékezetes mesekönyvem kivétel nélkül azt szoktam mondani, hogy a Szekrénymesék. Mosonyi Aliz abszurd, szürreális kis történetei már gyerekkoromban is lenyűgöztek, valósággal elvarázsoltak, amikből számomra valami egészen mélyről jövő, különös atmoszféra áradt. A valóság elemei egészen új megvilágításba kerültek és valami mágikus realizmus-szerű álomvilágot varázsoltak körém, és nem is csak addig amíg a mese tartott. Háy Ágnes illusztráció pedig csak tovább fokozták a bűverejét, a mai napig fel tudom idézni magamban a mesékhez tartozó képeket. Mindenkinek csak javasolni tudom az el- és újraolvasását, a Szekrénymesék szekrényébe érve elvarázsolja az embert a valóság szürrealitása.

Sajnos ebbe a cikkbe ennyien fértünk bele a Pagony csapatából, figyeld a blogot, mert folytatás következik.