Évkezdő újdonságok 2.

Vadonatúj regények kicsiknek és nagyobbaknak

Az újév szuper alkalom rá, hogy azokat a könyveket, amiket tavaly el akartunk olvasni, de nem tetszettek, csak ímmel-ámmal vettük őket a kezünkbe, a sutba dobjuk, és olyan újdonságokat keressünk, amik boldoggá tesznek minket (és ez nem csak a könyvekre igaz)! Olyan ifjúsági regényeket ajánlunk most, amik remekül passzolnak a korán sötétedő napok melankóliájához – vagy azért, mert varázslatosak és észrevétlenül szippantanak be a világukba, vagy azért, mert annyira jól megragadják saját hétköznapjaink apró szépségeit.

Philip Reeve – CSILLAGVONATOK

01.jpg

Zen Starling a nagyon távoli jövőben él, az édesanyja beteg, a bejárati ajtajukat csak a szentlélek tartja az ajtófélfában, a nővérével nem jönnek ki olyan jól. Nem igazán van más öröme az életben, mint a piti lopások és a bolygóközi vonatozás, az úgynevezett sínkószálás. Az emberek ebben az alternatív jövőben már több mint ezer éve elhagyták a Földet, és csúcsszuper, saját intelligenciával rendelkező vonatokon utaznak a planéták között. Nemcsak egy felfoghatatlanul részletgazdag, utalásrendszerrel átszövött világot ismerhetünk meg, ahol a technológia és a természet valami varázslatos módon fonódik össze, de azt is, milyen életkörülmények vezetnek ahhoz, hogy valaki semmilyen más elérhető jövőképet ne lásson maga előtt a lopáson kívül. Ha valakinek az a benyomása támadna, hogy ez a könyv nem is regény, hanem inkább olyan, mint egy izgalmas akciófilm forgatókönyve, kezet foghat a Warner Bros kreatív producereivel, akik ugyanezt gondolták: a Csillagvonatok filmadaptációja már készülőben van!

12-16 év közötti kezdő sci-fi és/vagy cyberpunk-rajongóknak ajánlom ezt a könyvet.

ITT tedd kosárba!

PLÁZAFOGLYOK (hét ifjúsági szerző regénye)

02.jpg

Ezt a regényt szkeptikusan vettem a kezembe, mert elképzelésem sem volt, mi sülhet ki belőle, ha hét ifjúsági író összeáll, hogy közösen írjanak egy történetet, de a Plázafoglyok kellemes meglepetést okozott. Az írók egy-egy szereplő bőrébe bújtak és hét nagyon erős karaktert formálnak meg, fejezetenként egymásnak adogatva a stafétabotot, zseniális monológokkal mesélnek el egy iszonyúan vicces, nagyon mai, néha kissé véres és ijesztő történetet. A Plázafoglyok hét fiatal felnőtt személyiségfejlődésének története, akik ha akarnának, se különböznének jobban egymástól, de egy B-kategóriás akciófilm és más véletlenek folytán olyan helyzetbe kerülnek, ahol csak egymás segítségére számíthatnak, ha élve akarnak kijutni a pláza mozijából. Vérfagyasztó izgalmak és rejtélyek, tinidráma, szarkazmus, egy Bershkás top és egy bosszús, gonosz istennő, aki egyre türelmetlenebb. A plázafoglyok erősen nyitva hagyja egy folytatás lehetőségét, de nem zárul happy enddel, így erősebb lelkű 13 év felettieknek ajánlom.
Tedd kosárba ITT!

Maksai Kinga – MIA ÉS MAJA

03.jpg

Ez a szívmelengetően aranyos és vicces könyv bebizonyítja, hogy két ember, akikben látszólag semmi közös nincs a nevük kezdőbetűjén kívül, nagyon is hasonlóak lehetnek, és rengeteget tudnak tanulni egymástól. Mia, a tizenéves, kissé félénk, talpraesett lány és Maja, a szeleburdi, idős hölgy mindketten nagyon magányosak, és arra várnak, hogy valaki megértse őket és figyeljen rájuk, ahogy ők is figyelnek másokra. Maja és Mia éles szemmel járják a világot, minden részletre odafigyelnek, de úgy érzik, őket senki nem érti meg igazán. Mindaddig, amíg nem találkoznak egymással. Számukra is hihetetlennek tűnik, de Mia és Maja barátnők lesznek, és olyan szoros kötelék szövődik köztük, amivel felvértezve minden akadály könnyebbé, minden fájdalom elviselhetőbbé válik. Maja és Mia barátságának története olyan lányoknak és nőknek szól, akik megtapasztalták már, milyen érzés magányosan tölteni a hétköznapokat ebben a zsúfolt nagyvárosban, és azoknak is, akik már megtalálták saját Miájukat vagy Majájukat. Az írónő Maksai Kinga filmes tanulmányairól árulkodik a belső monológok szuper ritmusú váltakozása, a sallangtól mentes párbeszédek. A Mia és Maja méltó 21. századi folytatása lehetne Szabó Magda Ajtójának, 12-től 100 éves korig mindenkinek (főként lányoknak) szívből ajánlom.

ITT tudod megrendelni!

Janusz Korczak – MATYKÓ KIRÁLY

04.jpg

Mi lenne, ha a gyerekek irányítanák a világot, a felnőtteknek meg vissza kéne menniük az iskolapadba? Ha a felnőtteknek kellene vakon teljesíteniük a gyerekek minden parancsát anélkül, hogy tudnák, miért teszik? Janusz Korczak 1969-ben íródott regénye I. Matykóról, az árva tizenéves királyról ma is tűpontosan festi le azokat a hibákat, amiket a felnőttek jó szándékkal ugyan, de a mai napig elkövetnek a gyerekekkel szemben. I. Matykó király története akkor kezdődik el, amikor édesapja, a király halálával nyakába szakad az egész birodalom, és a felnőttek valódi segítsége nélkül kell kitalálnia, mihez kezdjen vele. A miniszterek ahelyett, hogy elmagyaráznák, mi történik körülötte, csak parancsolgatnak neki, bezárják a palotába, vagy legfeljebb az aláírását követelik. I. Matykó szeretne jó király lenni, sok kérdése van arról, mi teszi a jó uralkodót, de a tanítói egyre csak lehurrogják őt. A felnőttek nem is sejtik, hogy ez a hozzáállás akár a gyerekek lázadásához is vezethet, és a kocka könnyebben fordulhat, mint gondolnák…

Korczak pszichopedagógusként nagy kritikusa volt kora oktatási rendszerének, nem tetszett neki, hogy a felnőttek ugyan gondoskodnak a gyerekekről, de nem tisztelik bennük az embert, nem veszik figyelembe a jogaikat, ez a gondolat remekül kibontakozik az I. Matykóban. Tizenéveseknek, de szülőkkel együtt olvasva akár kisebbeknek is ajánlom ezt a remek könyvet, “a gyerekek nem hülyék, csak kicsik!” jeligére.

Olvasd el te is, rendeld meg ITT!

Elisabetta Gnone – OLGA, A PAPÍRLÁNY

05.jpg

Az olasz írónő ebben a regényben újra bebizonyítja, hogy nem csak a fiúk lehetnek hősiesek, bátrak és erősek. A W.I.T.C.H. és a Fairy Oak írójának új könyve egy nagyon bátor kislányról, Olga Papelről szól, aki már születése óta nagyon különbözik a többiektől, még a saját nagymamája is csodabogárnak tartja, ő mégis büszke különcségére. Olga pici kora óta azzal tartja ámulatban a fiktív olasz kisváros népét, hogy elképesztően részletes történeteket mesél, amik állítólag egytől egyig megtörténtek vele. A falu minden lakója másként áll hozzá Olgához, akinek legújabb, leghosszabb meséje egy szintén Olga nevű kislányról szól, aki papírból van, és elindul egy varázslónőhöz, hogy változtassa igazi, hús-vér kislánnyá, mert nem szeretne különbözni a többiektől.

Csodálatos mese ez a másságról, és arról, hogy nagyon nehéz kilógni a sorból, de ha képesek vagyunk elindulni az önelfogadás rögös útján, saját személyiségünk csodálatos oldalait ismerhetjük meg, és olyan szuper dolgokra lehetünk képesek, amikről álmodni sem mertünk volna. Olga példakép minden lánynak, aki unja, hogy minden izgi regényben a fiúk viszik el a pálmát (épp ezért fontos, hogy fiúk is forgassák ezt a könyvet)!
12 éves kor felett ajánlom.

ITT rendeld meg!