
Ezzel érdemes foglalkozni!
Akár elméleti, akár gyakorlati ember is a gyerekünk, a foglalkoztatók közt mindenféleképp találunk nekivalót: összeszedtünk pár új kísérletezős könyvet, amelyben kézzel-szemmel-szájjal tapasztaljuk meg a körülöttünk lévő anyagok változását, és két foglalkoztatót, amelyek pedig logikai, megfigyelős, kitalálós, rajzolós feladatokkal vannak teli.
Mindenesetre meglepő és izgalmas felfedezéseket tehetünk, ha ezeket a könyveket végiglapozzuk, és amit csak tudunk végig is csinálunk belőle. Hajrá!
A Hurrá, Szünidő című foglalkoztatókönyv a Játssz velem!-sorozat harmadik tagja: a Játssz velem! - lányoknak és fiúknak után ez egy utazós-nyaralós foglalkoztatókönyv. Az előző kötetből megismert feladatok vannak benne, de talán még egyértelműbben kisiskolás foglalkoztató, mert sok benne a betűjátékos, logikai, számolós feladat. De bőven van különbség- és párkereső, böngésző, színező, rajzoló-kiegészítő és matricás feladat is. De akad benne még kreatív írás projekt is! Kinti, szabadtéri játékötletek (pl. labdajátékok) csakúgy vannak benne, mint pár olyan vagdosós-alkotó ötlet, amit nem a könyvben kell megvalósítani. Bizonyos feladatok ismétlődnek (főleg a keress ennyi meg ennyi ezt meg ezt a képen, és a számolósok), de hát nem is egy napra van ez, hanem tényleg hetekre elég. Egy hibát találtunk: a muffinreceptben nem sikerült a mértékegységeket pontosan magyarítani, azt inkább nézzük ki az internetről!Mi most betegen itthon vagyunk egy hete, és a kisebbik ötéves, de frissen olvasni tanult és számoló gyerek ezzel játszik naphosszat. Igaz, ő most a matricákhoz nem nyúl, mert ahhoz túl okosnak érzi magát, de lesz ez még így se, de ha nem, beragasztgatom őket én, annyira jól néznek ki! Ahogy az egész könyv, az aranyos, zsúfolt rajzok az ezernyi pálcikaemberrel, a száz színes, kavargó oldal. Ráadásul egy oldalon sokszor 4-5 feladat is van, egyszóval rengeteg ideig elszórakoztatja a gyerekeket, 5-től 9 éves korig.
A
Hurrá, utazunkban matricák és bonyolultabb böngészők meg egyéb kiegészítő feladatok nincsenek, de rengeteg logikai, rajzolós, számolós, labirintusos, kiegészítős, írós, műveltségi feladat viszont van, nem túl bonyolultak, de pont igényelnek egy kis erőfeszítést. Az egész könyv-füzet pici, pont belefér az ölünkben, 200!!! oldal feladat, vékony lapok, ami kész, akár ki is téphető. Szerintem akármilyen hosszú autóutat megkönnyíthet, de nem kell ehhez utazni igaziból, egyszerűen bármikor, ha szeret a gyerekünk ilyen kis feladatokat csinálni, elő lehet venni, mert vonzó, kézre álló darab. Akár az iskolai felkészítés része is lehet, mert egy csomó hasonló feladat lesz a suliban is, illetve iskolás készségeket is fejleszt - de egyébként bármilyen nyugodt, üldögélős feladatmegoldás, ahol az esetleges kudarc és többszöri próbálkozás, valamint a megoldást követő instant sikerélmény megvan, felkészít a hasonló iskolai helyzetekre.Egyszóval: mindkettőt nagyon ajánlom, nagyon jó és tartós darabok!