Hány macska kell egy család pótlásához?

Kamaszkritika a Nincsenapám, seanyámról
2017-07-24 - Pagony
#10+

NINCSENAPÁM, SEANYÁM. Olvashatjuk csupa nyomtatott nagybetűvel a könyv borítóján. A címből egyértelműen József Attilára következtethetünk. Így von be minket a mű már a kötet kinyitása előtt egy olyan világba, ahol a mindennapi problémák és a 20. század irodalma összefonódnak.

Főhőseink egy gimnazista lány, és a 20. század két híres macskája, Karinthy és Kosztolányi (az olvasóknak csak Frici és Dezső). Színterünk pedig egy szoba, amelynek falai lassan összenyomják hőseinket. Mi nyújthat menekülést a lánynak a nehéz hétköznapokból, ahol édesanyja függőséggel küzd, édesapja új családot alapított, bátyja önző módon egyedül hagyja, az egész család a tagadás művészetét űzi, megbukott irodalomból, és még a szobájából sem tud kijutni? Természetesen a művészet, de nem a hagyományos módon. Nem az irodalomkönyvek meg nem értett, legendás alakjai jelennek meg a műben, akiket az irodalomtanárok oly szívesen idéznek. Költőink emberiek és szembe is szállnak a róluk alkotott sztereotípiákkal. Kalandjaik során a műveik világába kalauzolják főszereplőnket, körbejárva például a hazugság-őszinteség kérdéskörét. Így kap fontos szerepet a műben a becsületes város, az igazság bűvös széke és egy sakkjátszma, amelyet szavakkal játszanak és komoly tétje van.

A főhős egy átlagos fiatal lány átlagon felüli problémákkal, aki problémáinak jellegétől függetlenül mindannyiunk számára azonosulást jelenthet. Hiszen tizenévesként mind éreztük már úgy, hogy nem értenek meg minket, elárultak, nagyok az elvárások, és azok a bizonyos falak egyre csak közelednek. De a nehézségekkel szemben egyvalami mindig feloldozást jelent: a humor. A mű ironikus humora a megrázó cselekmény ellenére mindenkit nevetésre késztet. A kamaszlány, mint csípős nyelvű fiatal szívesen reflektál a konfliktushelyzetekre ironikus megjegyzéseivel, és ebben sok fiatal olvasó magára ismerhet. A regény humorának fő forrását a két költőnk, Karinthy és Kosztolányi véleményének ütközéséből származó élcelődések adják. Az ő párbeszédeik csempészik bele a humort a legnehezebb helyzetekbe is. Ők ketten hol bosszantják, hol dicsérik egymást, de egyvalamiben mindketten egyetértenek: az irodalomkönyvek teljességgel félreismerik őket, és ezt egy önmagukból való felelés során a lelkes magyartanár tudtára is adják, így rántva le a leplet a „Mit gondolt a költő?” kérdésről. Így a műben nemcsak a főhőst gyógyítják humorsokkal, hanem a mindenkori olvasót is, ez teszi egyszerre komollyá és nagyon szórakoztatóvá a regényt.

A könyv legérdekesebb eleme talán a való világ és fantáziavilág kapcsolódásának kezelése.  A műben a két világ elemei nem különülnek el egymástól. Hiszen miért ne fordulhatna elő a mindennapokban két beszélő, szivarozó macska, vagy egy különös átjáró a hálószobában álló fotel mögött? Ezektől az elemektől válik izgalmassá, egyedivé a regény, és ezek hatására néha feltesszük magunkban a kérdést: „Most mi is történik valójában?” Épp ettől jó a mű. Elgondolkodtatja az embert, ami minden könyv célja. Elgondolkodunk a főhős problémáin, és valamely ponton azonosulunk vele. A családi kapcsolatok terén olyan konfliktusok jelennek meg a történetben, amelyek sokunk számára jelentéssel bírnak, például az elvált szülők vagy a képmutatás esete. Aki ilyesmit átélt, abban ez a mű mindenképpen megmozgat valamit. Sokoldalú történet, hiszen amellett, hogy elgondolkodtat, meg is nevettet. Mélysége, mondanivalója van, de játékos és vicces. Pont olyan, amilyennek egy ifjúsági regénynek lennie kell. Mivel a cselekmény nem szokásos módon, hanem a költészet világán keresztül szövődik, közelebb hozza hozzánk az irodalmat, a költőket. Emberközelivé teszi őket, és szinte kigúnyolja az idealizált költői alakokat. Megmutatja azt, hogy az irodalom értelmezése nem csak egy módon lehetséges, nincs tökéletes megoldás, csak egyéni értelmezés van, és egy jó osztályzatnál fontosabb, hogy véleményünk legyen.

Olyan könyv ez, amit olvasva hangosan felnevetsz a villamoson, aztán elszomorodsz tőle, majd nem hagy nyugodni, és valamelyik sorában megtalálod önmagad. Ezért olvasd el, és szeresd annyira, mint amennyire én szerettem!


Horváth Zsófia írása