Itt az ősz, és újra oviba járunk!

könyvajánló és kinyomtatható kreatív feladatok óvónőknek - ovisoknak

Vadadi Adrienn, a Leszel a barátom? című könyvünk szerzője a Pagony ovis szakértője most az évkezdés kapcsán ajánl meséket, olvasnivalókat óvónőknek, hogy megismerjék a legújabb könyveinket. A hozzájuk kapcsolódó kretaív feladatok elvégzése alatt bőven lesz idő a hallottak átbeszélésére. milyen a jó barátság,

21951.jpgAxel Scheffler: Pipp és Polli sorozat - Megérkeztek a kicsik az óvodába. Ki könnyebben, ki nehezebben szakadt el az otthontól, a családtól. De az biztos, hogy akár így, akár úgy, az óvó néniknek minden rafinériájukat, rutinjukat be kellett vetni ahhoz, hogy a háromévesek beszokjanak „új otthonukba”, a gyerekek közösségbe és megszokják, elfogadják, megszeressék őket, a „pótanyukákat” is. Biztos volt, akit ölbeli játékokkal, másokat énekszóval, labdával, közös építéssel, babázással tudtak maguk mellé csábítani, és biztos sokakat elbűvöltek a mesék is, amiket az óvó néni a délelőtti játék folyamán vagy az ebéd utáni alvásnál mesélt. Axel Scheffler: Pipp és Polli sorozatából A piros lufi ölbe vevős mese, amit a még mindig anyukák után szomorkodó, de a vidám, vagy a túl sokat izgő-mozgó, a hisztis, veszekedős, hangoskodós gyerekek elvarázsolására egyaránt ajánlunk. Pipp és Polli, a nyuszi és az egér, a két kedves barát története a piros lufival, meg a szappanbuborékokkal igazán kedves és derűs történet, főleg ha azt a kedves és derűs óvó néni ölében hallgathatják, nézegethetik a gyerekek!

Feladatlap kicsiknek: Rajzolj a képre sok-sok színes buborékot! Kattints a képre, töltsd le nagyban a képet, nyomtasd ki, és már használhatjátok is!

ovis_kiscsoportos_kicsi.jpg

buborekfujo.jpg
Játék közösen: Készítsetek házi buborékfújót! Két nagy, jól megmarkolható bot két végére kössetek csésze alakban (felül rövidebb, alul hosszabb) közepes vastagságú fonalat! (Ehhez lehetne egy egyszerű kép, amit csatolva elküldtem) Készítsetek házi buborékfújó folyadékot (12 pohár víz, 1 pohár mosogatószer, 1 pohár kukoricaliszt, 2 evőkanál sütőpor), vagy ha biztosra akartok menni, vegyetek játékboltban egy utántöltős flakonnal. Az udvaron eregessetek az óvó néni segítségével buborékokat. Nagyon vidám együttlét tud lenni a buborékpukkasztás!

23049.jpg Marci és a lányok - Kiscsoport elején még egyedül, egymás mellett játszanak a gyerekek. Csak rövid időre állnak össze egy-egy játékra. De mivel nehéz még az alkalmazkodás, ezeknek az együttléteknek hamar vége szakad. Középső csoportra viszont már kialakul, hogy ki kivel szeret játszani. Általában a lányok lányokat, a fiúk pedig fiúkat választanak játszótársnak, barátnak. De vannak olyan gyerekek, akik mindenkivel szívesen játszanak és olyanok is, akik magányosan érzik jól magukat. Ole Könnecker: Marci és a lányok meséjének nyelvezete nagyon egyszerű. De csak első pillantásra! Mert a téma, amellyel foglalkozik, igazi középsős, nagycsoportos probléma! Ki lesz a barátom, beengednek-e a játékba, hogy hívjam fel magamra a figyelmet… Könnecker meséje ölbe vevős mese, egy adott nevelési helyzetben elővehető, hamar elmesélhető, de sokáig beszélgethető.

21976.jpgIgaz Dóra: Holnapra kutya bajod! - Ősztől tavaszig a nátha örök probléma az óvodában. Főleg kis és középső csoportban, mert a gyerekek még nem tudják jól kifújni az orrukat, és csak szipognak, meg törölgetnek egész nap. Persze a legjobb lenne ilyenkor otthon maradni, de melyik anyuka maradhat ki a munkából két egész évszakra? Mert hiába egy hét otthoni pihenés, ha az őszi szél vagy a csoporttárs tüsszögése rögtön újra megbetegít! Így hát marad a nátha az oviban, az óvó nénik gondjaira bízva. Igaz Dóra doktormeséi között nem csak a nátháról, hanem az összes klasszikus ovis betegségről (mandulagyulladás, bárányhimlő, influenza) szó esik, de olvashatunk mesét a kéztörésről, az ételallergiáról, a szemüvegről és az oltásról. Mindezt a gyerek és a szülő számára is megnyugtató stílusban, könnyen érthetően, a gyerekek számára izgalmasan. Az illusztrátor, Horváth Ildi rajzai kedvesek, szerethetőek és emellett izgalmas képekben szemléltei a leírtakat. A könyvet középsős és nagycsoportos gyerekeknek ajánlom.

Feladat középsősöknek: Vezesd ki a náthát a labirintusból!

ovis_kozepsos_kicsi.jpg

Játék közösen: Feküdjenek a gyerekek a hátukra, az óvó néni tegyen az arcukra egyrétegű papír zsebkendőt. Próbálják meg felfújni a magasba a szájukkal. Majd gombócolják össze a zsepit, hasaljanak mögé és fújják minél messzebbre maguktól. aztán kúszás utána! Az orral való fújást is ki lehet próbálni (tiszta orrjáratokkal). Pingponglabdát helyezzünk az asztalra, guggoljanak a gyerekek elé úgy, hogy az orruk a labda magasságában legyen. Próbálják meg csak az orrukkal lefújni az asztalról! Ez jó orrfújás rávezető gyakorlat! Csak hát annak, aki még nem tudja kifújni az orrát, nehéz lehet!

Vadadi Adrienn: Káposzta a fejünk! - Szeptemberben nem csak a kicsiket kell beszoktatni az óvodába, hanem a nagyobbakat is visszaszoktatni. A hosszú szünet után nekik is újra bele kell rázódni a csoport életébe, megint meg kell szokni az ovis szabályokat. Van úgy, hogy a csoport maga is újraszerveződik, új barátságok köttetnek, mások lesznek az irányítók, akikre mindenki figyel, mások a mókamesterek, aki ha kell, ha nem, megnevettetik a többieket… Az óvó néniknek bizony minden kreativitását latba kell vetni, hogy az irányítás az ő kezükbe maradjon. És ez bizony nem könnyű feladat a nagycsoportban, ahol a gyerekek, mint kiskamaszok léteznek, kikérik maguknak az igazságtalan döntéseket, megvédik igazukat tűzön-vízen keresztül! De hogy az óvodás élet mindezek ellenére vidám és szabad maradjon, az óvó néninek határozottnak, de ötletesnek kell lennie. Vadadi Adrienn hamarosan megjelenő  új ovis meséiben vagy egy fejezet, ami pont erről szól. A gyerekekről, akik bolondozásukkal tönkreteszik a közös játékot, és az óvó néniről, aki ezt mégsem hagyja, ehelyett igazi nagycsoportosoknak való feladattal bízza meg a rendetlenkedőket, de úgy, hogy a vidám, szabad óvodás lét, csorba nélkül megmarad.Feladatlap nagyoknak: Rajzolj kedved szerint, egészítsd ki ezt képet!ovis_nagycsoportos_kicsi.jpg

Játék közösen:Vastag takaróba feküdjön egy gyerek, az óvó néni fogja össze a takaró egyik végét, két erősebb gyerek a másikat. Mondókára hintáztassátok egymást. Majd készítsetek közösen hintát. A nagyok úgyis szeretnek a játszótéren botokat gyűjteni, hát most használjátok is fel a legerősebb ágat! Pont, mint a mesében, vessetek át egy faágon két kötelet, majd erősítsétek a bot két végére. Már lenghet is a hinta!

A könyveket keresd a Pagonyban is!