„Jobban érzem magam a gazdi szerepében”
Pásztohy Panka az egyik legnagyobb kutyabarát illusztrátorunk, aki most íróként is bemutatkozik nálunk. Mentsük meg a kiskutyám! címmel megjelent könyve a felelős kutyatartásról, az örökbefogadásról szól. Ennek kapcsán kérdeztük kutyákról, rajzolásról.
- Új könyvedet Kacatnak ajánlod, mit kell róla tudni?
- Kacat egy zugtenyésztőtől megszabadított öreg Yorkshire terrier, aki már 5 éve él velünk. Menhelyen keresztül fogadtuk örökbe. Kicsit beteges, kicsit elesett, kicsit magának való, de nagyon hálás kutyus. Alapvetően ebből a személyes érintettségből született ez a könyv, de azért minden kitaszított vagy elfelejtett kutyus, és az őket befogadó gazdik történetéből is merít egy kicsit.
- Neked volt gyerekkorodban kutyád?
- 15-16 éves koromban pár évig volt egy kelekótya kis növésű német juhászkutyám. A műteremben lakott apukám festőállványa alatt. Benti-kinti kutya volt. Aztán apukám hirtelen jött betegsége miatt ki kellett költöznie a kertbe, amit nagyon rosszul viselt. A kutya is, én is. A történet vége inkább keserédes. Dorkát a bátyám odaadta egy ismerősének. Azt mondták, apu gyógyulása érdekében. Végül őrző-védő munkakutya lett a Balatonnál. Úgy tudom, az új gazdája kijáratta vele a kutyaiskolát.
- Miért jó egy kutya?
- A kutyák többsége ma az ember mellett „házi kedvenc” státuszban él. Velük szemben támasztott elvárásaink azonban olykor igen hektikusak, a kutya szempontjait gyakran figyelmen kívül hagyva alakulnak. Feltétlen, olykor természetével ellentétes alkalmazkodást követelünk tőlük. Innen közelítve a kutya azért jó, mert egy család, egy falka részeként széles határok között képes alkalmazkodni. Egy következetes, az állatot tisztelő és a helyén kezelő felelős gazda mellett pedig hű és odaadó társ, aki mellett teljesebb lehet az ember élete.
– Miért tartod fontosnak, hogy már a legkisebbek is tisztában legyenek a felelősségteljes kutyatartással?
– A menhelyek, gyepmesteri telepek folyamatosan tömve vannak, de az itt regisztrált leadott állomány csak a jéghegy csúcsa. A probléma összetett, hosszú távon tartós megoldást találni azonban hatékony edukáció nélkül lehetetlen. Márpedig a tanítás, a felelős mintakövetés elplántálása gyermekkorban a leghatékonyabb.
– Van-e kedvenc kutyád – természetesen Kacaton kívül?
– Nincs kedvenc fajtám. Számomra minden kutya egyéniség, és így is közeledem hozzájuk. Eszméletlen karakterekkel találkoztam már. A szívem mégis azon kutyákhoz húz, akiknek csalódniuk kellett az emberben, és akikben a bizalmat újra fel kell építeni.
– Ti egy lakásban éltek Kacattal, ez hogyan kivitelezhető?
- A kis lakótér önmagában nem kizáró ok, bár kétségtelenül lehatárolja a számba vehető kutyusok körét. Alapvetően a kutya természete, rögzült szokásai, habitusa dönt. Kacat például nem izgága kölyökként került hozzánk. Öregségére fontosabb számára, hogy ideje nagyobbik részét pihenéssel tölthesse a közelemben. Nagyobb kihívás, hogy kutyatartóként a társasházban élő három másik család elvárásainak is meg kell tudni felelni. A kertünk inger gazdag, állatbarát hely, de nincs teljesen körbekerítve, így a macskákkal ellentétben Kaci nem téblábolhat egymagában kénye-kedve szerint. Ha nincs kert, megteszi egy közeli kutyafuttató, vagy egy kutyabarát park is. Fontos számára az együtt aktívan eltöltött idő, így ez legyen rendszeres, napi rutin. A kutyakakival pedig minden gazdi sétáljon el a legközelebbi gyűjtőig!
– Melyik a kedvenc képed ebben a kötetben és miért?
- Különösen azokat a képeket szerettem rajzolni, ahol volt alkalmam megragadni – akár csak egy kéztartásban is, – azt a szeretetet, törődést, nyitottságot, egymás iránti tiszteletet, ami ezt a családot teljessé teszi a szememben.
– Mit rajzolsz meg először, ha egy kutyát rajzolsz?
- Minden rajz esetén van a fejemben egy vagy több élő minta. Amikor például Pitypangon gondolkodtam, akkor egy Amerikában megismert kutyus orra indította be a rajzot, majd adtam hozzá egy kicsit a szentendrei ipartelepen megismert teniszlabdás kutyából, meg egy leffencsfülű vizslából a Vasúti villasorról, akit Bodrinak hívnak, és így tovább.
– Másik könyved, a Milu Egyiptomban kapcsán beszélnél arról, hogy mi fogott meg a szövegben?
– Finy Petra szövegeiben mindig találok számomra kedves apróságokat, felnőttként is bejön a humora. Márpedig jópofa gyerekkönyvekhez mindig jobb érzéssel ülök le illusztrálni. Ráadásul van benne cica is, kutya is... Személyes kedvencem az „Egy ronda főpap” című fejezet. Annak a felütésén mindig mosolygok:
„– Üdv, alattvalók! Ugye tudjátok, hogy én vagyok az új fáraó? – szólalt meg a főpap.
– Természetesen. Ezért is hoztunk neked ajándékot!”
– Nagyon helyes, tessék szépen imádni engem! Jöhet a cicus!"
