Kedvenc 2015-ös játékaink

Mi imádtuk őket, és ti?

Jobbnál jobb játékokkal ismerkedtünk meg tavaly, nem csoda, hogy nagyon nehéz volt kiválasztani a kedvencünket! Kattints, és olvasd el, hogy melyik boltosunk melyik 2015-ös játékot szerette meg a legjobban, ha pedig ezzel megvagy, nézd meg, melyek voltak a legszuperebb könyvek tavaly!

Gergő + Lázár = <3

Lázár, a macska

Mi lehetne tökéletesebb, mint egy abszolút környezetbarát, semmiféle veszélyes anyagot nem tartalmazó macska-formáju rágóka? Nagy sajnálatomra ezt már nem tudtuk otthon tesztelni, de elég csak ránézni Lázárra, egyszerűen imádnivaló, ahogy néz a kis szemeivel. A gyerekek pedig addig rághatják, amíg akarják, hiszen nem oldódhat ki belőle semmiféle káros anyag. Cuki és biztonságos. Kell ennél több egy rágókának?


Dió visszarepült az időben

Óvodás vagyok! társasjáték

Ez a legjobb társasjáték, amivel 2015-ben játszottam! Nagyon kreatív, fejlesztő, segítő, gondolkodtató és vicces. Az óvoda négy különböző helyszínét járjuk körbe, a helyszínekhez kapcsolódó feladatokat megoldva. Nem csak gondolkodni kell, vannak benne mozgásra buzdító feladatok is, például addig kell táncolni, amíg a másik énekel (és remélhetőleg sokáig énekel). Amikor kipróbáltuk a boltban, és épp az volt a feladat, hogy a hátunkon feküdve a lábainkkal kell integetni, csak reménykedni mertünk nevetés közben, hogy nem néznek ránk furcsán az emberek kívülről. :) Igazi családi társasjáték, szórakoztató nemcsak a kicsiknek, hanem a felnőtteknek is! És hogy mi újság a zoknikkal? Áh, mindent nem árulhatunk el, próbáljátok ki!


A fehérvári pagonyosok, Dóri, Helga, Niki, Kriszti két klasszikust választottak

Dixit 6. Emlékek

Az Emlékek című Dixit-kártyák olyan szépek, hogy alig lehet velük játszani. Ugyanis menet közben alig tudod megállni, hogy ne mutogasd körbe mindenkinek: „Azta! Idenézz, milyen lapjaim vannak!” És még nehezebb lerakni őket, mert most őszintén, ki szeretne megválni ezektől a gyönyörűségektől?!
 

Sztorikocka – Batman

Van univerzálisabb játék, mint a Sztorikocka? Használhatod mint szókincs-karbantartót és fejlesztőt, fantáziakiszínezőt, dalszövegben-beszélőt vagy, mint idegen nyelven sztorizót. Eleve menő dolog sztorikockázni, de most, hogy már akárhány saját Batman történeted is lehet?! Na, ugye!


Dani főzőcskézett

Séfek

A Séfek okos, dizájnos, izgalmas játék iskolásoknak – és felnőtteknek is. Én a kollégáimmal próbáltam ki; ment a verseny a hozzávalókért és a tűzhelyekért, és sokkal tovább tartott teljesen összerakni egy ételt, mint hittem volna. Az utolsó körig izgalmas volt: meg tudom-e főzni, amiket eltervezek és sikerül-e időben lecserélnem az olívaolajt és a tejet két húsra. Aztán az utolsó körben rájöttem, az én karakteremnek alapból jár egy hús… Éljen! Olvassátok el a játékszabályt, mielőtt elkezditek!


Ha valamelyik játék megtetszett, kattints ide, hiszen január 20-ig 15%-os kedvezménnyel juthatsz hozzájuk a webboltban és a Pagony-boltokban!

Kapcsolódó cikkek