Készíts környezetbarát madáretetőt Gévai Csilla Amíg megváltjuk a világot című meséjéhez!

02amig_utazunk.jpg

A Most én olvasok! – sorozatban ismét találkozhatsz Gévai Csilla Amíg utazunk című kötetéből ismert szereplőkkel; Domával, Pannival, és Bali bácsival. Doma ezúttal a világ megmentését tűzi ki célul, amiben persze Bali bácsi is lelkesen segíti elszánt környezetvédőként.

Az iskolában környezetvédelmi hetet tartanak, Bali bácsi pedig olyan érdekes előadást tart, hogy Doma és Álmos azonnal megalapítják a Zöldszívűek társaságát. Az előadásból persze rengeteg hasznos információt tudhat meg az olvasó is, például azt, mit tehetünk a Földért és az emberiségért. A kötetben Domáék környezetvédő szuperhősként nap mint nap tesznek valamit azért, hogy környezetük élhetőbb és tisztább legyen.

Mivel mi is támogatjuk a Zöldszívűek Társaságának küldetését, a kötethez egy környezetbarát madáretetőt álmodtunk meg! Kattints ide, nézd meg videónkat is!

01.jpg

A madáretető elkészítéséhez a következő eszközökre lesz szükséged:

1. sablon - kattints ide és töltsd le!

2. 1 db üres tejes doboz
3. papírvágó olló

4. papírragasztó
5. spárga
6. kétoldalú ragasztó
7. vonalzó
8. piros kartonpapír
9. 1 db hurkapálca

10. szike

Nézd, ilyen egyszerűen elkészíteni! Mutatjuk a lépéseket:

02.jpg

1.Vágj ki 4 db, a tejes doboz hosszával megegyező méretű csíkot a kétoldalú ragasztóból, majd ragaszd is rá a doboz 4 oldalára őket.
2. Illeszd a sablon első oldalát egy tetszőleges oldalhoz.
3. Szedd le a ragasztócsíkok másik oldaláról a védőfóliát, és göngyöld bele a sablonba úgy, hogy az egyik oldalán a fehér téglalap legyen, a másikon pedig az ablak.
4. A doboz tetején kilógó részeket kétoldalú ragasztó segítségével ragaszd a tejes doboz tetejére.

5. Sniccerrel vágd ki a fehér téglalapot mindkét oldalon.

6. A másik két oldalon lévő ablakot vágd be a vonalak mentén, alul-felül, és függőlegesen.

7. Lyukaszd ki szikével a lyukakat a megjelölt helyeken.
8. Húzd keresztül az alsó két lyukon a hurkapálcát. Ezen ücsörögve falatozhatnak majd kényelmesen a madarak.
9. A felső két lyukon pedig húzz keresztül egy akkora darab spárgát, amit kényelmesen meg tudsz majd csomózni a doboz tetején. Későbbiekben a madzag segítségével fogod fellógatni madáretetőd a kiszemelt helyre!

10. A madáretető tetejéhez szükséges sablont kend be ragasztóval, illeszd a piros kartonlaphoz és vágd ki.

11. Ragassz 1-1 db kétoldalú ragasztót a doboz tetejének két átellenes oldalára.
12. A fóliák eltávolítását követően illeszd óvatosan hozzájuk a tetőt.

Töltsd meg madáreleséggel az etetőt és rakd ki egy tetszőleges helyre!

Ismerd meg a Pagony DIY-sorozatát!

Készíts velünk cipelő cicás könyvjelzőtizgő-mozgó Pitypang bábotmeseszép kaleidoszkópot,Boribonos pecsétet,kuflis kockákat vagy törpekönyvtárat!

Kapcsolódó termékek