Készítsetek ti is képeskönyvet!

Győri Borbála kreatív blogja

Két olyan könyvet vehettek kézbe múlt héten a gyerekeim, amelyekben a képek és a szöveg mellett a könyv fizikailag is szerepet játszik a mesében. Az olvasás során tevőlegesen is részt kell vennünk a történet alakításában. Az egyikben egymásba ágyazott, egyre kisebb és kisebb könyvek nyílnak ki egymásból. A másik mesekönyv pedig először is minden lapon el akar minket tántorítani a lapozástól, majd miután a gyerekek természetesen a tiltó táblák ellenére továbblapoznak, ismét a lapozással kell megoldaniuk a könyvben kibontakozó hatalmas galibát.

Ráadásul mindeközben a Kisladik legújabb, könyvkészítő és nyomdázó alkotókészletének előkészítése is most zajlott, így aztán nem csoda, ha a gyerekek is nyakig elmerültek könyvkészítési technikákban. És nem meglepő módon a próbálkozásaikon az új mesekönyveik hatása tükröződött.

openthis1.jpg

Nagyon érdekes volt, hogy könyvkészítés közben a nálunk megszokotthoz képest sokkal kevesebb segítséget, illetve hozzászólást igényeltek, inkább meglepően csendben elmélyülve koncentráltak a saját ötleteik megvalósítására. Rám csak akkor volt szükség, ha elfogyott a papír, vagy elgurult a ragasztó.

balaton1.jpg
Könyvkészítés alapanyagai

- kiindulópontnak lehet, hogy nem árt egy-két inspiráló mesekönyv,

- színes és fehér papírlapok,

- papírmaradékok, leeső darabok, csíkok,

- olló,

- ragasztó,

- bármilyen rajzeszköz: filctoll, ceruza, zsírkréta,

- tű, cérna.

Ha több lapot akarunk összefűzni, az egyik lehetőség, hogy egy vastag tűvel két lyukat ejtünk a lapok gerincén, átfűzünk egy fonalat vagy hímzőcérnát rajtuk, majd a végeket összekötjük. De ha véletlenül van otthon egy varrógép, akkor is tökéletes könyvet kapunk, ha egyszerűen végigvarrjuk a könyv gerincét. Az elején és a végén ne oda-vissza varrjunk, hanem a varrás szálait hagyjuk hosszúra, csomózzuk össze az alsó és a felső szálat, majd vágjuk le.

varras1.jpg

Bízzuk rá a gyerekekre, hogy mit állítanak össze a fenti alapanyagokból! Legyünk türelmesek, adjunk nekik bőven időt kitalálni, próbálkozni!

Lássuk, mik készültek nálunk!

konyv1.jpg

Mindenki könyv: ez az egyik elsőnek elkészült könyv. Ebben benne van mindenki, akit nagyon-nagyon szeretünk.

konyv2.jpg

Barlangi lény: ez egy pókrák, aki egy sötét barlangban lakik, és nem mer kijönni. (Itt lyukakat kellett vágnom egyes lapokra.)

kisszines1.jpg

Kisszínes: ez egy nagyon pici könyv, gondosan összeválogatott pici lehullott papírokból, minden lapja más, minden lapja egyedi.

szornyek1.jpg

Szörnykönyvek: egyesek szerint vannak szörnyek, akik könyvet esznek, na ők harapdálták meg ezeket itt. Mások szerint viszont ezek maguk a szörnyek, azért ilyen félelmetesen recések!

konyv4.jpg

A nagyon titkos kis sárga: ez a kis sárga lap akkora titkokat rejt, hogy inkább elbújt egy másik lap alá, nehogy kitudódjon….

konyv5.jpg

És végül egy pop-up könyv: ezt nem összefűzött lapok alkotják, hanem gondosan elrendezett, változatos formára hajtott színes lapkölteményeket, ezeket böngészheti a tisztelt olvasó.

Remélem, ti is kedvet kaptatok a könyvkészítéshez!

az-ovek1.jpg