Kinek tűnsz (és ki vagy valójában)?

El fogsz tűnni - ahogy Kertész Erzsi pszichológus olvasta

2017. június 16.Vera

cimkék: Pagony szülőknek tanároknak pszichológia 12plusz

Wéber Anikó új könyvében egy egészen hétköznapi esemény válik nyomasztó rémálommá egy csapat gyerek számára. Az hatodikos osztálykirándulás úti célja egy mindentől távol eső, titokzatos múltú remeteség, ahol egykor némasági fogadalmat tevő szerzetesek éltek. Az éjszaka játszódó történet és a hely szelleme máris garantálja a kísérteties alaphangulatot. És amikor egy rosszul sikerült diákcsíny következtében több gyerek is eltűnik az éjszakai erdőben, hirtelen egy rejtélyes, szorongást keltő, nyomasztó hangulatú világba csöppenünk, ahol felbomlanak a megszokott szerepek, és a társak keresése, a veszélyek legyőzése során mindenkinek folyamatosan újra és újra kell definiálnia önmagát. - olvasd tovább a cikket.
Az öndefiniálás kényszerítő ereje minden életszakaszban jelen van, talán soha nincs olyan vérre menő jelentősége, mint éppen kamaszkorban. Azért is telitalálat a történetben ábrázolt folyamat, mert egy amúgy is feszült alapszituációt fokoz fel a végletekig. Egészen addig a pontig, ahol az ismert sémák összeomlanak, majd más módon rendeződnek újjá. És ebben a folyamatban a borongós hangulat, és a szorongató érzelmek ellenére is van valami felszabadító.

Wéber Anikó szövegének ereje abban rejlik, hogy mindannyiunk számára ismerős húrokat penget. Az emberi közösségekben zajló tipikus folyamatokra koncentrál, amelyet egyik vagy másik oldalon, így vagy úgy mindannyian átéltünk már. A kamaszok világa kemény világ, telve sajátos és folyton változó szabályokkal, törvényeket átlépő törvényszerűségekkel. Mindenki keresi a helyét, alakítgatja az imidzsét, a szerepét, eközben folyamatosan figyeli a többieket, összeméri magát velük, és mérlegeli a csoportos rangsorban elfoglalt helyét. Az identitás alakulásának szempontjából kiemelten fontos szakasz ez, amely talán nem is úszható meg sérülések nélkül. Egy másik nézőpontból, ezek a sérülések egyúttal alkalmat is adnak a kamasznak arra, hogy a saját autonómiája, kiegyensúlyozott önértékelése felé vezető első lépéseket megtegye.

Olyan lécet kell a kamaszoknak tehát megugrani, mely az erkölcsi fejlődés szempontjából kiemelt fontosságú. A jó és rossz mérlegelésének, különválasztásának képessége, illetve a mintakövetésből az autonóm véleményalkotás felé vezető út kiemelten fontos szakasza ez. Egy háborgó, viharos tengerhez hasonlít leginkább ilyenkor a közösség a barátságokkal és ellenszenvekkel, árulással és kiközösítéssel, gúnyolódással, bántalmazással. A szappanoperák drámai, felfokozott érzelmekkel elárasztott világa hirtelen beköltözik az osztálytermekbe.

Wéber Anikó ráadásul különleges dinamikát ad a történetnek azzal, hogy a megszokott osztálytermi közegből, a kialakult és rögzült szerepmintákból egy váratlan eseménnyel, és ismeretlen helyszínnel kizökkenti a szereplőit a megszokott sémákból. Ez a fordulat alkalmat ad arra, hogy mindenki új oldalát, rejtett tartalékait, vagy éppen titkolt gyengeségeit mutassa meg. Nagyon életszerű például, hogy a vezér eltűnésével azonnal megindul a versengés a pozíciójáért. Ez egyrészt egy természetes folyamat, másrészt alkalom arra, hogy az ilyen ambícióval rendelkező, addig elnyomott gyerekek újra összemérjék magukat a szerep kedvéért. Fontos eleme a regénynek ez a viszonylagosság, a szerepek folyamatos hullámzása, alakulása.

Az írónő érezhetően valós tapasztalatokból dolgozik. Pedagógusi gyakorlata, interperszonális érzékenysége átüt a sorokon. Ismeri a gyerekek problémáit, legfontosabb motivációit, a kamasz közösségek sajátos dinamikáját. Tudja, hogy önmaga pozicionálása mindenki számára létfontosságú, és hogy ebben a folyamatban értékrendek ütköznek össze, és kapcsolatok kérdőjeleződnek, vagy éppen erősödnek meg. Ez a folyamatos bizonytalanságérzet, helykeresés – amely amúgy az egészséges kamaszkor jellemzője is egyben − az egész regényt végigkíséri, és beszippantja az olvasót, folyamatosan arra késztetve őt, hogy magának is feltegye a kérdést: én vajon hogy viselkednék egy ilyen helyzetben? Milyen szerepet vállalnék magamra?

A regény erősségének érzem, hogy megmutatja: a szerepek soha nincsenek kőbe vésve. A megszokottból, az osztálytermi komfortzónából való kilépéssel a szerepkörök is alakulhatnak, és új készségek, gyengeségek kerülhetnek napvilágra, új, esetenként kedvezőbb helyzetbe hozván a szereplőket.

Felnőttként, visszatekintve talán szerencsésnek érezhetjük magunkat, ha viszonylag sérülésmentesen (vagy kisebb sérülésekkel) megúsztuk ezt az időszakot. Ez az életkor annyira kiélezett és feszült, hogy kamasz legyen a talpán, aki viszonylag zökkenőmentesen átevickél rajta. Az úgynevezett „áldozat” mellett nem könnyű például az „agresszornak” sem, hiszen ő is a saját démonaival küszködik (pl. ha nem győzök, eltaposnak), és nem könnyű a „szemlélőknek” sem (nincs kedvem állást foglalni, mert nem akarok bajt). A győztesek-vesztesek felosztása kezdettől fogva nem egyértelmű, és nem is fekete-fehér.

Érdemes tisztán látni azt is, hogy akár hosszú évekig is eltarthat, míg a kamaszok eljutnak az érettségnek, az autonómiának arra a fokára, ahol nem egymást, a társak viselkedését figyelve próbálják kialakítani a saját viselkedési stratégiájukat. (Sőt, talán ekkor már nem is kamaszok…) Ebben a folyamatban azonban érdemes és szükséges is minden eszközzel támogatni őket. Így ezt a könyvet például ilyen célra, közös iskolai feldolgozásra is jó szívvel tudom ajánlani.

Kertész Erzsi - pszichológus, írónő

Olvass bele itt az El fogsz tűnni című könyvbe, ismerd meg Wéber Anikót, ide kattintva pedig megtalálod korábbi kötetét, Az osztály vesztesét!