Kisgyerekek dilemmái
Mitől működik a Bogyó és Babóca és mitől működik a Boribon, a legkisebbek két kedvence? Hiszen annyira egyszerű... vagy mégsem? Ami látszólag egyszerű, az nagyon is bonyolult, mert ritka, hogy valaki eltalálja azt az egyensúlyt, a cselekmény minimumát és az érzelmek átvitelének maximumát, ami ennek a két sorozatnak sikerül.
Június 8-án, pénteken volt az új Bogyó és Babóca és az új Boribon bemutatója, ahol Kovács Eszter, a kötetek szerkesztője beszélgetett röviden az alkotókkal, Marék Veronikával és Bartos Erikával. (Azért csak röviden, mert a kettő éves átlagéletkorú gyerekek kevéssé voltak fogékonyak a beszélgetésre, és mesét akartak, meg színezést, meg pogit.)
Számomra a beszélgetés legérdekesebb része az volt, hogy miből indulnak ki a szerzők az írás során. Mint azt Marék Veronika is elmondja Gévai Csilla interjújában, ő egy erős belső képből indul ki, és a köré írja a mesét: ez a kép ebben a kötetben az, amikor Boribon kidobálja a játékait a házikójából. Bartos Erika mindig egy érzelemből indul ki, amit itt most nem nevezett meg, de nyilvánvaló, hogy ez is egy veszteség-élmény: Babóca elveszíti kedvenc nyusziját.
A cica eddig néma szereplő volt, de Boribon érzelmi tükre: amikor Boribon beteg, a cica is szomorú; ott sündörög körülötte, segít kinyitni az ajtót, amikor kirándulnak, várja haza, amikor hóembert néznek, ő is néz vele. Ebben a történetben szólal meg megérkezése óta talán először. Nekem ez a cica a talált kistestvér, aki a nagyobb gyerek érzelmi tükre, követője. Akit a nagyobb Boribon nem enged be a házba, hiába segített megcsinálni, hiába akar hozzábújni.
A Babóca-történetben is segítségre szorul a főszereplő: Babóca. Ő, aki általában megoldani szokta a dolgokat, aki segít és gondoskodik. Babóca problémája nem egy belső dilemma, hanem egy külső, mondhatjuk, sorscsapás. Így a segítség is kívülről jön. Míg a Boribon-történetek trauma-feloldozás-történetek, addig a Babóca-történetek a szociális kapcsolatok működésének és működtetésének történetei, barátok támogatják benne egymást és vesznek részt közös élményekben, tapasztalják meg, hogy mi a jó és a rossz. Talán ezért érzem úgy, hogy a Bogyó és Babóca történetei egy picit nagyobbaknak valók inkább – egy kétévesnek még kevéssé van szociális kapcsolatrendszere a családján kívül.
