Kisgyerekek dilemmái

Bogyó, Babóca és Boribon

cimkék: #jó könyv #Pagony

Mitől működik a Bogyó és Babóca és mitől működik a Boribon, a legkisebbek két kedvence? Hiszen annyira egyszerű... vagy mégsem? Ami látszólag egyszerű, az nagyon is bonyolult, mert ritka, hogy valaki eltalálja azt az egyensúlyt, a cselekmény minimumát és az érzelmek átvitelének maximumát, ami ennek a két sorozatnak sikerül.

 

Június 8-án, pénteken  volt az új Bogyó és Babóca és az új Boribon bemutatója, ahol Kovács Eszter, a kötetek szerkesztője beszélgetett röviden az alkotókkal, Marék Veronikával és Bartos Erikával. (Azért csak röviden, mert a kettő éves átlagéletkorú gyerekek kevéssé voltak fogékonyak a beszélgetésre, és mesét akartak, meg színezést, meg pogit.)

Számomra a beszélgetés legérdekesebb része az volt, hogy miből indulnak ki a szerzők az írás során. Mint azt Marék Veronika is elmondja Gévai Csilla interjújában, ő egy erős belső képből indul ki, és a köré írja a mesét: ez a kép ebben a kötetben az, amikor Boribon kidobálja a játékait a házikójából. Bartos Erika mindig egy érzelemből indul ki, amit itt most nem nevezett meg, de nyilvánvaló, hogy ez is egy veszteség-élmény: Babóca elveszíti kedvenc nyusziját.

Mindkét történetben van egy gyerekkori dilemma: a Boribonban az, hogy hogyan lehet feloldani két ellentétes akaratot: azt is akarom, hogy minden az enyém legyen, és azt is akarom, hogy odajöjjenek hozzám. A két akarat összecsapásából lesz az a tipikus kétéveskori, robbanásszerű düh, amivel Boribon dobálja a tárgyakat, és amiből nagyon nehéz segítség nélkül kilépni. Boribonnak a cica segít. Úgy segít, hogy nem próbál magyarázni, okoskodni, analizálni – nem kérdezi, hogy miért dühös Boribon és nem is vigasztalja, nem mondja meg, hogy mit kell választani. Csak az aktuális problémára koncentrál: szét vannak dobálva a dolgok – ezt kell megszüntetni. És a külső rendtől visszaáll a belső rend is.

A cica eddig néma szereplő volt, de Boribon érzelmi tükre: amikor Boribon beteg, a cica is szomorú; ott sündörög körülötte, segít kinyitni az ajtót, amikor kirándulnak, várja haza, amikor hóembert néznek, ő is néz vele. Ebben a történetben szólal meg megérkezése óta talán először. Nekem ez a cica a talált kistestvér, aki a nagyobb gyerek érzelmi tükre, követője. Akit a nagyobb Boribon nem enged be a házba, hiába segített megcsinálni, hiába akar hozzábújni. A cica is tud dühös lenni: ő sem engedi be a házba Annipanniékat (a szülőket). De végül mégis az érzelmi azonosulást választja (valahogy a kisebb nem is tud mást választani), és amikor nincsenek ott Annipanniék, akkor Boribon segítségére siet, mert neki is épp olyan fontos az a bizonyos külső-belső rend.

A Babóca-történetben is segítségre szorul a főszereplő: Babóca. Ő, aki általában megoldani szokta a dolgokat, aki segít és gondoskodik. Babóca problémája nem egy belső dilemma, hanem egy külső, mondhatjuk, sorscsapás. Így a segítség is kívülről jön. Míg a Boribon-történetek trauma-feloldozás-történetek, addig a Babóca-történetek a szociális kapcsolatok működésének  és működtetésének történetei, barátok támogatják benne egymást és vesznek részt közös élményekben, tapasztalják meg, hogy mi a jó és a rossz. Talán ezért érzem úgy, hogy a Bogyó és Babóca történetei egy picit nagyobbaknak valók inkább – egy kétévesnek még kevéssé van szociális kapcsolatrendszere a családján kívül. Ahogy az előző mesében, itt is külső segítség érkezik a kvázi-kistestvér oldaláról: Bogyó, a sokszor ügyetlen Bogyó varr egy nyuszit. Hatalmas munka, hatalmas elhatározás. Ami fontos: hogy nem itt ér véget a történet, mert akkor szimplán annyi lenne, hogy a barátunk megold helyettünk egy problémát. Volt egy régi nyuszi, elveszett, kapunk másikat. A dilemma, amit Babócának magának kell már megoldania, hogy mi legyen a szürke nyuszival, amikor Vendel megtalálja a régi, kedves lila nyuszit. Babóca választása, hogy Bogyó nyusziját tartja meg, és a sajátját Bogyónak adja a bizalom jeleként (jó helye lesz nála) a barátság megerősítése. A véletlenszerű (sorscsapásszerű) megoldások helyett azt választja, ami mindkettejüknek jó. Ezért központi képe a mesének az, ahogy Bogyó és Babóca lép egymás felé a nyuszival.

Mindkét mese lakomával ér véget (mint oly sokszor): az evés a kisgyerekeknél a megnyugvás, nem pusztán étkezés, hanem a legszorosabb kapcsolatok megerősítése: Boribonnál a családdal, Bogyóéknál a barátokkal.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek