Közlekedj okosan

Végre úton, de mivel is?

Itt a nyár és kezdetét veszik a nyaralások, utazások. Ha már eddig is a járművek bűvkörében élt a gyereked, akkor a kirándulások és nyaralások alkalmával biztos találkozni fog olyan közlekedési eszközökkel, amikkel eddig még soha. Ha pedig még nincs oda-vissza a járművekért, egy hajózás a Balatonon vagy a zugligeti libegőzés akkor is biztosan óriási élmények lesznek...

A következőkben a legkisebbeknek és ovisoknak szóló járműves, közlekedéses könyvek közül mutatunk nektek néhányat, hogy ne maradjanak megválaszolatlan kérdések egy építkezés láttán vagy egy utazással töltött nap során.

Zdenek Miler – A kisvakond úti böngészője

kivak.jpg

A kisvakondban az a jó, hogy mindenhez ért, legyen szó szabásról-varrásról vagy házépítéséről, ő mindig ott van és megmutatja, hogy egy kis odafigyeléssel bármit elérhetünk. A kisvakond úti böngészőjében sincs ez másképp. Az ismerős rajzokon számtalan járművön tűnik fel a mókás kis figura, hogy oldalról oldalra mutassa be nekünk, merre jár, mivel közlekedik és milyen látnivalók fogadják. Sőt, ha kihívásra vágytok, megpróbálhatjátok megszámolni az összes kisvakondot a képeken, ugyanis minden oldalon kisebb-nagyobb alakban felbukkan. Ha szeretitek a böngészőket, érdekeltek vagytok utazás témában és még egy pici nosztalgiázástól sem riadtok vissza, akkor ez a retró hangulatú böngésző nem hiányozhat a polcotokról!

Richard Scarry – Csúcsforgalom Tesz-vesz városban

csucsforgalom_tesz_vesz_varosban.jpg

És ha nosztalgia, akkor a Kisvakond méltó párja, a Tesz-Vesz város sem maradhat ki a felsorolásból. Azt hiszem senkinek nem kell bemutatnom, hogy miről van szó. Ahogy a Kisvakond történeteiben, úgy a Tesz-vesz város kötetekben is mindenféle hétköznapi eseménnyel találkozhatunk. Ha kíváncsiak vagytok milyen járművek léteznek és mire használják őket, akkor ez a kicsit böngésző, kicsit lexikon jellegű könyv lesz a megfelelő választás. Pattanjatok versenyautóba vagy billenőputtonyos teherautóba és induljatok Cicóékkal felfedezni, milyen sokféle jármű is létezik és mennyi érdekes dolgot lehet csinálni velük.

1000 dolog, ami megy

1000dologamimegy.jpg

Ha szeretnétek megtanulni a lehető legtöbb jármű nevét, akkor az 1000 dolog ami megy lesz az a könyv ami biztosan be fog jönni! Semmi felesleges mesés körítés, jöjjenek a puszta tények! Tudtátok, hogy létezik önjáró földnyeső és az mond nektek valamit, hogy hídvető harckocsi esetleg a waka szóval kapcsolatban dereng valami? Ha nem, akkor mindenképp szerezzétek be ezt a könyvet! A felhasználási területük szerint csoportosított járművek rajzai és pontos megnevezéseik meg fogják könnyíteni a járműfélék meg- és felismerését!

Kukucskálj bele! - Járművek

kukucskalj_bele_jarmuvek.jpg

Amennyiben valami interaktívabb könyvre vágytok, akkor ez a több, mint 60 kihajtható füllel ellátott kiadvány kell nektek.  A könyvben a hangsúly a járműveken kívül azokon a helyszíneken van ahol találkozhattok velük. A szemléletes ábrákat rövid leírások kísérik, amiket biztos, hogy a kiscsoportosok is izgalmasnak fogják találni. Ráadásul a fülek mögött olyan hihetetlen dolgok lapulnak, mint egy kombájn belseje vagy egy versenyautó motorja. Kukucskálj bele bátran!

Az én nagy képes szótáram - Járművek

az_en_nagy_kepes_szotaram_jarmu.jpg
Ha nem elégedtek meg részinformációkkal, hanem mindent vagy szinte mindent tudni akartok a járművekről, akkor ezzel a könyvvel folytassátok a sort! A Scolar kiadótól megszokott precizitással haladunk végig a különböző munkakörökön és a hozzájuk tartozó járműveken. Legyen szó építkezésről, mezőgazdasági munkáról vagy a rendőrségről, ebből a könyvből kiderül, mi, hogyan működik, melyik járművet mikor kell használni. Természetesen a könyv végén tesztelhetitek is, mennyire figyeltetek, ugyanis az utolsó oldalakon rövid feladatok kaptak helyet, hogy biztos rögzüljön a tudásotok.

Mi Micsoda mini füzetek

Hová igyekeznek a tűzoltók? Hol javítják az autót? Nézd hová megy a kukásautó!
A gyerekek nem csak a járműveket szeretik, hanem az olyan foglalkozásokat is, ahol a segítségnyújtáson, a megmentésen van a hangsúly. Ez a három füzetecske pont ilyen témákat, munkákat mutat be. A Babilon kiadó régebbi sorozatának újra kiadott darabjai most puha kötésben, füzet formában jelent meg. A füzetek elején színes képekkel, böngészős részletekkel, ovisoknak szóló leírásokkal ismertetik a tényeket, majd a füzet végén jönnek a feladatok, minikvízek, rajzolások, képjátékok, böngészős megfigyelések, árnyék felismerések és persze a megoldások. Ha érdekel, mi is történik a szeméttel vagy hogyan lehet eloltani egy igazán nagy tüzet, esetleg az, hogy hogyan lehet kipufogódobot hegeszteni akkor mindenképp szerezzétek be ezeket a füzeteket!

autio.jpg
tuz.jpg

szemet.jpg