LEGmesék

Laurától minden mesekedvelőnek

A legjobb szűrő a legekre az a lista, ami a Pagonyból az otthoni polcokra is felkerült. Igen, ami nagyon jó, azt megveszem és hazaviszem, hogy mindig kéznél lehessen. Persze vannak olyan legek, amelyek még a Pagonyos idők előtt kerültek hozzám, viszont ott vannak a boltjaink polcain.

a legnosztalgikusabb

6678.jpgA cseh Václav Ctvrtek - Radek Pilar szerzőpáros klasszikusa, a Rumcájszhttp://www.pagony.hu/rumcajsz, gyermekkorom legboldogabb időszakát idézi. Szinte hallom apám hangját, ahogy az ágyam szélén ülve meséli száztizenhatodszorra is a Jicin melletti erdőben lakó zsivány és családja történeteit. A torzonborz szakállú, talpig becsületes Rumcájsz, az ő szerelmetes, szépséges szőke felesége Manka, és az imádni való fiúcskájuk, Csipisz élete számomra maga volt az idill. Könnyen tudtam azonosulni a szereplőkkel, természetesen elsősorban a szép, hosszú hajú Mankával. Mindig biztonságban éreztem maga, hiszen tudtam, hogy Rumcájsz mindig túljár a gonoszok eszén, és jól móresre tanítja őket. De persze sosem bántotta őket igazán, hiszen a pisztolya csak fenyőfatobozokat lőtt ki a rizsporos, parókás, gőgös népségre. Imádtam a varázslatos raholeci erdőlakókat is. A dundi vIzitündéreket, manókat, óriásokat.

a legszívmelengetőbb

19220.jpgGyuri óriás története sok évvel ezelőtt került a birtokomba. Véletlenszerűen keveredtem a Pozsonyi úti boltba, pont Kuponnapon-akkor még nem sejtve, hogy nemsokára sokkal több közöm lesz ehhez az üzlethez.
A legcsinosabb óriás az a könyv, ami mind a mai napig megmelengeti a szívemet. Bármikor ajánlom, azok az idők jutnak eszembe, amikor a gyerekeimnek olvastam fel, hogyan ajándékozza el Gyuri, az óriás a vadonatúj ruháit, amelyeknek úgy, de úgy örült. De még jobb érzés volt odaadni a fájós torkú zsiráfnak a nyakkendőjét, vagy az egérkéknek, akiknek leégett a házuk, a cipőjét, a róka elveszett hálózsákja helyett a zokniját,, mígnem elfogynak az új ruhák. Gyuri már épp elszomorodna, de aztán megtalálja régi ruháit a bolt mellett. Boldogan és elégedetten indul haza, ahol nagy meglepetésére ott várják az állatok, akiken segített. Gyönyörű szép levélben köszönik meg Gyuri jószívűségét. Egyszerű történet tele, szeretettel. Vastag lapjainak köszönhetően sok-sok éven át lesz a család kedvence.

a legszellemesebb

19155.jpgMindenképp Marianne Dubuc lapozója, az Állatkarnevál. Olyan bátor szülőknek ajánlom, akik nem ijednek meg a kihívástól, és nem félnek, hogy a gyermekük összezavarodik a képek láttán. Mert bizony a picik számára csak nemrég megismert állatok ebben a könyvben más bőrébe akarnak bújni, hiszen Farsang van. A könyv hemzseg a képi humortól. A zseniális rajzok mellett a kevéske szöveg is mosolyogtató. És ha már gazdaságosság szempontjából is nézzük, a néhány oldalas lapozókkal ellentétben ez egy szép vastag könyvecske, telis-tele képekkel.

a leganyásabb

23433.jpgAmióta megtaláltam ezt a könyvet, azóta vadászom a boltba betérő kismamákat, vagy azokat, akik újszülötthöz mennek vendégségbe. Vincent Cuvellier és Charles Dutertre könyve, az Amikor életemben először megszülettem, nekik íródott, és garantáltan hatásos. Ez a könyv, ha csak a közelébe kerülök, mindmáig elérzékenyít. Visszahozza azt a csodálatos érzést, amikor megszületett a kislányom. Mindezt úgy, hogy az elején még nem sejti az ember, hogy a végén pityeregni fog, hiszen a rajzok és szövegek is humorosak. Igazi életigenlő könyv. A kislányom meg is kapta a kilencedik születésnapjára. És remélem majd az unokáim is olvasni fogják!

a legfinomabb

21034.jpgImádom a szakácskönyveket! Igaz sokkal többet nézegetem őket, mint amennyit főzök belőlük, de azért mindig betalál egy-egy recept. Vrábel Krisztina Végtelen Spagettijét sem állíthatom, hogy végigfőztem volna, de az biztos, hogy benne van a gyűjteményemben, és van belőle néhány visszatérő családi kedvencünk. Isteni a Boszorkányos krumplipüré, vagy a Karácsonyfa-browni, a Kókuszos csirkeropogó vagy a Zöldséges fasírt. Pagonyosként nyugodtan lehetek elfogult ezzel a receptgyűjteménnyel. Azon túl, hogy nagyon trendin néz ki, minden egyes étel egy-egy pagonyos mesehőshöz tartozik. /Megjelenése óta jócskán bővült a mesehőseink sora, jó lenne a folytatás!/ Az ételek elkészítésébe a gyerekeket is bevonhatjuk, hiszen egyszerűek, egészségesek és nagyon finomak. Tökéletes ajándék akár magunknak, akár másnak.

a legizgalmasabb

24456.jpgEgyértelműen a Manci és a sünik! Annie M.G.Schmidt legújabb nálunk megjelent könyve kicsit megosztó. Nem minden szülő örül ugyanis annak, hogy még egy mesében is hemzsegnek a politikusok, és van terrorista is, meg bomba is robban. Én mégis azt gondolom, hogy egy mai 6-8-10 éves gyerek óhatatlanul sokat hallja ezeket a szavakat is. Olyantól védjük, amit pontosan nem ért, mégis szorong tőle. M.G.Schmidt védjegye, hogy nem gügyög a gyerekekkel, hanem olyan mesevilágot kreál, amiben rengeteg a valóságos elem, a társadalomkritika, ugyanakkor a felszabadító humor is.

a legokosabb

24587.jpgBiztos nem ez a könyv a legokosabb, de annyi bizonyos, hogy a kisfiamnál nagyon betalált a Miért? Enciklopédia - Meghökkentő kérdések, meglepő válaszok című könyv, ami pont annyira színes, pont annyira informatív, és épp annyira tudományos, amennyire egy 6-7 éves forma gyermek táguló horizontját szélesíteni lehet vele. Szégyen, nem szégyen, felnőtt létemre én is releváns információkhoz jutottam általa, például a bolygókkal kapcsolatban. Olyan egyszerűen és világosan foglalja össze a bonyolult dolgokat is, hogy nem lehet nem megérteni.