Lídia töpreng
Lídia szerelmi élete szépen szólva is reménytelen. Két srác is tetszik neki: az egyik két évvel jár fölötte a gimiben és papnak készül, a másik pedig kábé száztíz évfolyammal előzte meg, ugyanis Gulácsy Lajos festőművész az, aki sajna 1932-ben meghalt. - Vujovits Júlia ajánlója a Lídia, 16 című könyről
Mióta az eszét tudja Lídia, szívében dédelgeti Gulácsy tökéletes, hős szerelmes álomképét, belőle merít erőt a nehéz pillanatokban, és múltbéli (képzelt) sétái során meglátogatja a művészurat budapesti otthonában. Egészen addig töretlen a románcuk, amíg fel nem tűnik a színen Vendel, a komoly végzős fiú.
Vendel tehetséges színész, hallgatag és rendívül művelt, ami Lidit azonnal leveszi a lábáról. Az sem hátrány, hogy a suli színdarabjában rájuk osztották a szerelmespár szerepét. Venden szándékai azonban kifürkészhetetlenek: ő aztán profin meg tudná valósítani a „hozzál is meg nem is” Mátyás királyi parancsot: elhívja Lídiát kettesben… egy temetésre, ad neki virágot…de megkéri, hogy dobja a sírba, nem válaszol az SMS-ekre…de élőben szívélyesen megköszöni őket. Nem csoda, ha Lidi sem érti, hogy mi a fenét akar ez a srác tőle?!
Hallgatni vagy beszélni?
A regény egyik fő dilemmája, hogy mit szabad és kell kimondani, és mi az, amiről tabu beszélni. Lídia természetéből fakadóan a végletekig őszinte, nem rejti véka alá szándékait és véleményét mások előtt. Az iskola szépirodalmi pályázatára saját, hátborzongató családi életéről ír: apja alkoholizmusa és anyja tehetetlensége fájdalmasan gyors felnövésre kényszerítette. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy leírja ezeket az intim élményeket, mégis csak fejmosást kap a hírnevét féltő anyjától. Mivel ezt a történetet mintegy mellékesen ismerjük meg a regény kontextusában (pályázati mű), ezért nem érzünk nyomást a kötelező meghatódásra. Ez nagyon jó megoldás az írónőtől: a múlt ismertetésére drámázás nélkül.
Vendel csendszemináriumon vesz részt (keresztény lelki gyakorlat), amely szépen kifejezi a fiú kommunikációs gátjait. Nem tud kezdeményezni, nem tud elköteleződni, vagy érdemben reagálni mások érzelmeire.
Vele ellentétben Lídia csak a fontos dolgokról beszél, fárasztják az udvarias bájcsevejek, pletykálkodások, maga is megköveteli az egyenességet: „Nem akartam asszisztálni egy olyan beszélgetéshez, ami nem a lényegről szólt volna, hanem a blabláról […]Az én szememben Vendel akkor építené remekül a hivatását, ha tudna beszélni a cikisebb érzelmeiről is. De nem tud, és nem is akar.”
Kamasz magány
Hihetetlen őszintesége miatt osztálytársai csodabogárnak tartják Lídiát, gyakorlatilag egy jó barátja van, Sára. A két lány szöges ellentét: kissé sztereotip módon főszereplőnk a drámáért, irodalomért és képzőművészetért rajong, míg Sára igazi kocka, matek és fizika kedvelő. Mindenesetre sülve-főve együtt vannak, de egy szép napon Sára bepasizik. Szerintem mindenki átélte már ezt a nehéz időszakot valamelyik fél oldaláról: vagy kényszeredetten próbált örülni a másik boldogságának, miközben sértettség és magány kínozta vagy fülig szerelmesen lógott újdonsült barátjával, miközben bűntudat és sajnálat gyötörte. Sára és Lidi között nő a távolság, Lídia egyre inkább elszigetelődik, mivel inkább van egyedül, mint olyanokkal, akiket csak mérsékelten kedvel.
Barátnője eltávolodásával elveszti a talajt a lába alól, nem találja a helyét, emiatt új emberek felé néz, de mindenhol idegennek érzi magát. A hovatartozás elvesztésével előjön a jövőtől való félelem, a „mi leszek, ha nagy leszek?”kínzó kérdése és a teljes egzisztenciális válság.
„Félek, ha valaki hozzámér, de közben félek attól is, hogy netán soha senki. Félek a betegségektől. Félek, hogy nekimegy a bolygónk valami hülye meteoritnak. Félek az internetes híreket meg a híradót nézni, mert ott mindig az a téma, hogy mi minden veszélyezteti az emberiséget és kiket öltek meg csak úgy véletlenül vagy akarattal, hol van árvíz, erdőtűz vagy cunami. De talán leginkább azt félek beismerni, hogy tudom, hogy én is meghalhatok, pedig én minden félelem dacára szeretek itt lenni!”
Pedig Lídia nagyon igyekszik, látszik, mennyire próbál megfelelni a felnőttek elvárásainak, folyton megfogadja, hogy ezen túl „normális” lesz, nem fantáziál és udvariasan fog viselkedni. Igazán szívszorító, hogy ennyire igyekszik megszerezni olyan emberek elismerését, akik valójában megbélyegzik, és bántó ítéleteket sütnek rá.
Igényes szleng
Gévai Csilla tudja, hogy beszélnek a mai tinik (na jó, az értelmiségi tinik). A szöveg naprakész,friss, fel van dúsítva töltelékszavakkal, de mégsem hanyag vagy mesterkélt. Egyetlen fiatalosnak szánt, erőltetett fordulatot sem szúrtam ki, pedig a könyv bőven él az internet-social média aktuális kifejezéseivel. Még élőbbé teszi a szöveget a spontán csapongó stílus (Lídia folyton eltér az eredeti tárgytól és hrabali szellemességű mikroanekdotákkal szórakoztatja az olvasókat) és a szövegbuborékok alkalmazása.
A képregényt idéző illusztrációk (egyébként az írónő maga rajzolta a könyvet) megszakítják a szöveget és apró poénokat ékelnek a leírásokba. Ezeknek a funkcióját néha nehéz értelmezni, de mindenképp eredeti hangulatot kölcsönöznek a könyvnek.
Lídia 16, mint irodalmi kisokos
Lídia igazi kis entellektüel gyerek, „miniművészettörténészt” neveltek belőle, aki rajong a fekete-fehér filmekért, a festészetért és irodalomért. (Az ilyen jellegű és mértékű műveltség kissé irrealisztikusnak hat.)
Tehát Lidi csak úgy ontja az irodalmi, filmtörténeti utalásokat. Gyerek és felnőtt művek egyaránt megjelennek, hiszen egy tinédzser még és már mindkettőben jártas: Popey, Boris Vian, Shrek és Dsida Jenő. A fiatalok, akik kezükbe veszik a könyvet, egyszerre emlékezhetne vissza szeretett mesehőseikre, és ismerhetnek meg újabb művészeket, vagy éppen fedezhetnek fel pár olyan utalást, amelyek a tananyagban szereplő művekre vonatkozik (pl. „Hátul pedig egy ismerős arc: Ottó. Bennünk szó fennakadt, lehelet megszegett.”)
Ismerd meg önmagad
Ahogy a felnövő Lídiában összeomlik az eddig biztos világa, aközben szimultán szorgosan építgeti az új értékrendjét is. Rengeteg erkölcsi és filozófiai problémával szembesül hétköznapjai során, de szerencsére az írónő nem tolja az olvasó elé készen, mi a helyes, csak sok-sok-sok kérdést tesz fel vallásról, tudományról, szerelemről, társadalomról. Méghozzá remek kérdéseket.
Én bátran nyomnám bármelyik kamasz kezébe a könyvet, hiszen bárki sokat tanulhat Lídiától, aki őszinte, de nem ítélkezik, aki lassan átvedlik érett fiatal felnőtté, aki képes megőrizni a hitelességét, a változások dacára is önmaga marad.
Lídia szép lassan építi le Gulácsy Lajossal a kapcsolatát, hogy teret engedjen más, kortárs (!) udvarlóknak is. Semmiképp sem szeretnék többet spoilerezni, csak annyit árulnék el a könyv végéről, hogy nem giccses. Megdöbbentő, de igaz. Egy önkereső lányregény, aminek az utolsó oldalai nem tocsognak a nyálban, ezért igazán hálás voltam.
