Bennünk élő történetek

Így mesélj a Bibliáról!

Hogyan beszélj vallásról, kultúráról vagy sokféleségről a gyerekeddel? Melyek azok a megkerülhetetlen történetek, amelyek többezer év után is körülöttünk, bennünk élnek? Hogyan kapcsolódhattok, értelmezhetitek a legfontosabb bibliai meséket és alakokat? Fontos kérdéseket jártunk körül az idei Könyvhét legcsodálatosabb kiadványai kapcsán.

Vallási meggyőződéstől függetlenül a zsidó-keresztény kultúrkörből nem tudjuk magunkat kivonni. Ha rendszeres templombajáró hívők vagyunk, ha megrögzött ateisták, akkor is ugyanazzal az eszmével szemben határozzuk meg önmagunkat, és így hatással van ránk. A Biblia évezredeken keresztül hihetetlenül erős hatást gyakorolt és gyakorol még ma is a történelem és a politika alakulására és az emberek gondolkodásmódjára. – hátmég a gyerekek! A lent felsorolt könyvek segítenek megérteni, közelebb kerülni és beszélgetni. 
01_mozes.jpg

Ha valami, ami ennyire régi, és még ma is meghatározóan jelen van, azt bizony minden valamire való ember meg akarja érteni

Az archaikus bibliai szövegek jelentése gyakran még a felnőttek számára is nehezen értelmezhető, így a gyerekektől sem várhatjuk el, hogy élvezettel vegyék a kezükbe a nehezebb olvasmányokat, megkerülni viszont lehetetlen. Hogy befogadhatóvá tegyük, maivá kell írni a szöveget, egyértelművé tenni a történeteket, karaktereket és motivációkat, tisztázni bizonyos fogalmakat és jelenségeket.02_jozsef.jpg

Ezt az igényt tartotta szem előtt a Csimota kiadó is, amikor megjelentett egy különleges sorozatot, amely az ismert bibliai történeteket dolgozza fel úgy, hogy a kisiskolások számára is érdekes legyen. Az eddig megjelent két kötetből megismerhetjük Mózes és József történetét tizenegy-tizenegy fejezetben a kezdetektől egészen addig, amíg be nem teljesítik Isten akaratát.

Mózes életét egészen a gyerekkorától kezdve végigkövethetjük: megtudhatjuk, miért a fáraó lánya nevelte fel, mi történt az égő csipkebokornál, hogyan győzte meg a zsidókat, hogy vele tartsanak, hogy mit ettek, hogyan vált szét a tenger és a többi ismert és kevésbé ismert részletet a Biblia egyik legismertebb alakjáról.

József történetét szintén részletekbe menően megismerhetjük Szokács Eszter olvasmányos meséiből. A kánaáni árulástól az egyiptomi családegyesítésig követhetjük József életét, aki mint egy igazi mesehős, többször is nagy bajba kerül, amiből néha a szerencse, néha pedig a leleményessége segíti ki, és az események hatására fejlődik, tanul és változik. Ezek a történetek közelebb hozzák a gyerekekhez az unalmas, polcon porosodó bibliai tanításokat, és átérezhetővé teszik az olvasók számára a bibliai karakterek motivációit. Szokács Eszter meséit estéről estére elővehetitek, beszélgethettek róla és tanulhattok belőle.
nagynorbert.jpg

A sorozatról nem beszélhetünk Nagy Norbert fantasztikus illusztrációinak megemlítése nélkül: őt a Lámpaoltó Pöttyös néni kapcsán már ismerhetitek, és ahogyan abban a könyvben, úgy ebben a sorozatban is különleges, egyedi világot teremt rajzaival.

A Népmesekincstár-sorozat hiánypótló a gyerekirodalomban, mert már az egészen kicsikkel is megismerteti különböző népek történeteit. A témákat az életkori sajátosságoknak megfelelően csoportosítja, és beépíthetővé teszi az óvodai foglalkozásokba és az iskolai tanagyagba a népköltészeti alkotásokat. 03_rabbi.jpg

Ezzel a céllal jött létre a Bajzáth Mária által válogatott A rabbi és az oroszlán című gyűjtemény is, amelyben zsidó meséket, legendákat találhatunk. A kötet több nagy fejezetből áll, így találhatunk állatmeséket, de bölcs zsidókról szóló történeteket, élet és halál kérdéseiről, jóról és rosszról, hazugságokról és igazságokról is olvashatunk. 04_sokfelek.jpeg

Fontos mesék és megőrzendő értékek gyűjteménye ez a kötet, amely vallási hovatartozástól független irodalmi értékekkel bír, és ugyanolyan élmény felnőttek számára is a sok különleges történet, mint a gyerekeknek. Így ezt a kötetet nem csak esti meséléshez, de elmélkedéshez, beszélgetésekhez is ajánljuk. A gyűjteményt Herbszt László precíz, szimmetrikus, visszafogott színvilágú rajzai díszítik, ami a szépirodalmi igényű szöveggel igazán különleges ajándékká teheti azt.

Amikor vallásról beszélünk, nem felejthetjük el, hogy sokfélék vagyunk. Van, aki csak a mamájával vagy csak a papájával él, van, akinek barna a bőre és fekete a haja, van, akinek nem magyar az anyanyelve, van aki itt született, van, aki tanulni jön ide, és van, aki a háború vagy az éhínség elől menekül hozzánk – és van, akinek más a vallása. A Sokfélék vagyunk! című kötet bemutatja a gyerekeknek, milyen sokféle ember létezik, és azt, hogy ebben a sok különböző emberben mégis mennyi minden közös. Megmutatja, hogy nincs minőségbeli különbség kultúra és kultúra, ember és ember között, hiszen a világ összes nemzetének ünnepei, szokásai, vallásai adják ki azt a nagy egészet, amelyet emberiségnek nevezünk. Fontos olvasmány, amelyet érdemes minden családnak közösen átlapozgatnia.

Navratil Dominika

Kapcsolódó termékek