Megtalálni a Napos Oldalt

könyvek már nagyon nagyoknak, sőt

Két komoly, már-már kemény könyvet ajánlunk elsősorban az érettebb 18 éveseknek, de még inkább a felnőtteknek.

Összeomlott és újraépítésre váró életek, egyéni és társadalmi válságok jelennek meg ezekben a könyvekben, a szereplők az élet nagy kérdéseire keresik a választ. Merészebb olvasóink élvezni fogják a könyveket. - Munkácsi Anna ajánlója

21332.jpgNapos oldal - Az életben nem mindenki találja meg azt a célt, amiért bármi áron képesek vagyunk küzdeni: megváltozunk, fejlődünk, átlépjük saját korlátainkat és határainkat valamiért, ami értelmet ad életünknek. Valamiért, ami nem egy futó kaland, egy fellángolás, hanem hosszú éveken keresztül irányít, vezet minket. (Ez egy nemes cél jó esetben, ami mások támogatását is élvezi.)

Ha ezt elérjük, az a napos oldal elérése, a filmekből is ismert "happy end". 

Pat szerint saját filmünk is végződhet így, sőt, csak erre érdemes törekedni. Ő megtalálta ezt a célt: felesége, Nikki visszahódítását. De élete összeomlott, és felnőtt fejjel kell felépítenie új életét, amiben mindennek más a helye, mint azt megszokhatta.

Az elmegyógyintézetből, ahol kezelték, anyukája hozta ki, és családja az, aminek most ki van szolgáltatva: nekik kell elhinnie, hogy mik történtek távolléte alatt, és mi az az információ, amire neki szüksége van. Nehéz elfogadnia, hogy minden őérte történik, és igenis szüksége van erre az óvó környezetre, védőhálóra.

Pat mindent megtesz azért, hogy megfeleljen Nikki elvárásainak – kijavítani azon hibáit, amik miatt elvesztette őt. Minden eseményt az ő szemszögéből láthatunk, és az elbeszélések érdeme, hogy lassan kezdjük érezni: nem minden úgy van, ahogyan ő látja, az elme sok dolgot ki tud zárni, amiről nem szeretne tudomást szerezni, de a másé beengedi, és mi várjuk, hogy mikor szakad át a gát Pat gondolataiban is. Rajta keresztül ismerjük meg Tiffanyt is, akinek szintén sok problémája van sorsának feldolgozásával, és a maguk módján ezért tudják egymást megérteni.

A könyv arra is ráébreszt minket, hogy ugyan nem kell gyógyszert szedni, vagy intézetbe vonulni, de mindenkinek megvan a maga problémája, ami miatt segítségre lenne szüksége, de míg egyes problémák a társadalom által elfogadottak (házasságon belüli ridegség, elhidegülés) addig más problémáknak nevet adott az orvostudomány, és komolyabb gondnak találja annál, minthogy szemet hunyjon felette (pl. az érzelmi kitörések).

Mindannyian egy kicsit "Pat"-ek vagyunk, ne áltassuk magunkat: általában nehezen törünk ki saját világunk burkából, és nézzük kívülről, objektíven döntéseinket.

A könyv borítójára az van írva: "kielégíti a lelket". Ezt a mondatot nagyon furcsának és túlzónak gondoltam addig a pillanatig, amíg le nem tettem a könyvet, és éreztem azt, hogy ezt mindenkinek 18 év felett el kell olvasnia.

A könyvből film is készült, mely Oscar- díjat is kapott, de aki nem látta még, annak mindenképpen azt javaslom: először a könyvet olvassa el, mert ezt a fajta izgalmat és teljes kibontakozást a könyvön keresztül élhetjük át, és kár magunkat megfosztani ettől!

21138.jpgÖrök kaland (?) - Az örök élet izgalmas gondolat, ami bizsergeti elménket és régóta foglalkoztatja a tudósokat is – milyen lenne nem megöregedni, mindent látni a világban, és elnyerni az öröklét ajándékát, lehetőleg úgy, hogy rajtunk kívül ne mindenki éljen örökké. (Vagy csak nekem nehéz elképzelni, hogy mindenki örök életű a földön?)

Winnie Foster 10 éves, és egyke gyerekként él szüleivel és nagymamájával Odvasfalván, ahol övék az egyik legjómódúbb család kisvárosban, a mellettük elterülő erdő is az ő birtokukhoz tartozik hosszú emberöltők óta.
Winniet mindentől óvják otthon, és mivel minden figyelem ráterelődik, kezdi nagyon nyomasztónak találni az otthoni életet, és úgy dönt megszökik otthonról.
A kerítésen túli világ azonban nagyon rémisztőnek tűnik, és csak a szomszéd erdőig merészkedik el, de nem is sejti akkor, hogy milyen kalandban lesz része.
Az erdő közepén ugyanis belebotlik Jesse-be, aki éppen egy forrásból iszik az augusztusi hőségben. A kislánynak azonban nem engedi meg, hogy enyhítse szomját, és amikor a fiú édesanyja Mae, és bátyja Miles megérkezik, nagyon megrémülnek, hogy a kislány tudomást szerzett a forrás létezéséről.
Elviszik magukkal és felfedik titkukat: ők ittak több mint 80 éve a forrásból, és azóta nem öregedtek egy percet sem.
Hazaviszik otthonukba, és mind elmondják hogyan látják kilátástalan helyzetüket – Tuck, a család feje megpróbálja elmagyarázni Winnienek, mekkora döntés innia a forrásból. Ez családjuknak áldás és átok is egyszerre.
De hogyan lehet egy ilyen életre szóló és hihetetlen dolgot elmagyarázni egy 10 évesnek, hogy megfontoltan dönthessen?
Az örökkévalóság vissza nem fordítható életforma, mely hontalanságot és magányt von maga után, nem csak kalandot és szabadságot – ahogyan Jesse gondolja. Ő a határtalan lehetőséget látta sorsukban, és próbálja rávenni a kis Winniet, hogy 17 éves korában – amikor ő is ivott a forrásból – igyon a vízből, és éljenek együtt örökké, szabadon.
A történet gyorsan sodorja magával az eseményeket, a család sorsa nem egyszerű, és olvasás közben mi is végiggondolhatjuk, hogy vajon innánk-e a vízből, mely megállít minket a világ körforgásában... kizár minket belőle.
A rövid történet gyors, de elgondolkodtató. érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi mindent érhetünk el, ha örök életünk van... de abba nehezebb belegondolni, hogy mik azok, melyektől örökre elszakít minket?

Lehet-e szerelmet választani egy örökkévalóságra? Kérhetjük-e szerelmünket egy ilyen döntésre?

Ez nem halandónak való döntés.

A könyv viszont mindenkinek való, akit hasonló kérdések foglalkoztatnak.