Minden, amit a vakvezető kutyákról tudni kell

Ismerkedjünk meg Pitypang és Lili vezetésével a vakvezető kutyák világával, és tanuljunk meg néhány fontos alapszabályt, amellyel megkönnyíthetjük a segítő kutyával közlekedő látássérült emberek életét!

Pásztohy Panka Pitypang és Lili-sorozatát sokaknak már nem kell bemutatnunk, hiszen az első kötet, a Mentsük meg a kiskutyám! 2017-es megjelenése óta a sorozat töretlen népszerűségnek örvend az óvodás korosztály körében. Pitypang és Lili történetei kötetről kötetre igyekeznek megtanítani a kicsiknek az állatok szeretetét, megismertetni velük a felelős állattartás alapjait és a kutyák gondozásának mikéntjeit. Míg a Mentsük meg a kiskutyám! a menhelyek világát, az Aranykönyv-díjas Szeretem a kiskutyám! a felelős állattartást, a szintén Aranyköv-díjas Gyógyítsd meg a kiskutyám! az állategészségügyet mutatja be a gyerekeknek, a Pitypang segít című kötet specifikusabb, ám annál fontosabb témára koncentrál: a vakvezető kutyákra.
Tegye fel a kezét az, aki tudja, hogyan zajlik egy vakvezető kutya kiképzése, hogyan segít a látássérült embernek a közlekedésben, mik azok a dolgok, amiket magától képes megcsinálni, és mit kell tudnia a gazdájának ahhoz, hogy együtt tudjanak működni? Sajnos a mai napig keveset tudunk a vakvezető kutyákról, legyen szó a kiképzésükről, a tartásukról vagy arról, hogyan viselkedhetünk velük mi, látó emberek. Pásztohy Panka könyve hiánypótló, hiszen mindamellett, hogy felhívja egy fontos problémára a figyelmet, válaszokkal is szolgál kérdéseinkre.

31056.jpgA Pitypang és Lili - Pitypang segít című kötetben Lili újra találkozik kedves ismerősével, Lénával, de Léna kutyusát, Perecet sehol nem látja. Léna egy ismeretlen kölyökkutyát sétáltat, akit Lili még sosem látott. Léna elmeséli neki, hogy Rumi egy vakvezető kutyajelölt, aki azért van nála, hogy hozzászokjon az emberekhez, míg el nem éri a képzéshez szükséges kort. A vakvezető kutyák számára ugyanis nagyon fontos, hogy szerető, ingergazdag és természetes környezetben szocializálódjanak. Léna elhívja Lilit a vizsgára is, ahol Lili megismerkedhet mindazzal, amit egy vakvezető kutyusnak tudnia kell. Lili elhatározza, hogy Pitypanggal ők is segítő tevékenységbe fognak, és ezentúl Lángost, a szomszéd néni kutyusát is ők viszik el sétálni, míg a néni törött lába meg nem gyógyul.

Hogyan zajlik a vakvezető kutyák kiképzése?

Vakvezető kutya nem lehet akármelyik kiskutyából. Általában labrador, golden retriver vagy német juhászkutyákat képeznek ki látássérült emberek segítésére. A kutyák kiképzése 1,5-2 éves korukra fejeződik csak be, majd újabb néhány hónapba telik, míg a leendő gazdájával összeszoknak. Ezután tehet csak közlekedésbiztonsági vizsgát a vakvezető kutya tanonc. A kutyusok személyiségének szigorú szabályoknak kell megfelelniük; többek között nyugodt, nagy teherbírású és tűrőképességűnek kell lenniük, hiszen a vakvezetés egy nagyon fáradtságos és nehéz feladat, ami közben semmi nem terelheti el a kutya figyelmét.

Mit kell tudnia egy vakvezető kutyának?

01.jpgSokan azt hiszik, hogy a vakvezető kutya magától tudja az utat, és ő maga vezeti el a gazdáját a célhoz, olyan varázsszavak hallatára, mint “bolt” vagy “haza”. Az igazság azonban az, hogy a gazdi az, aki tudja az útvonalat, ő irányítja a kutyát, a kutya feladata pedig az, hogy kikerülje vagy jelezze gazdája számára az akadályokat. A vakvezető kutya megáll például az útkereszteződésben, de a jelzőlámpákat nem tudja dekódolni. A gazdája feladata, hogy tudja, mikor kelhetnek át biztonságosan az úton. A kutya nem képes arra sem, hogy megfelelő buszra segítse felszállni a gazdáját. Képes azonban jelezni, ha a keresett buszmegállóhoz érkeztek, ilyenkor a buszmegálló elején lévő kukára teszi fel a mellső lábait.

Itt találod a teljes sorozatot, itt pedig a Pitypang segít című kötetet!

Miben segít a vakvezető kutya a látássérült gazdinak és hogyan segíthetünk mi, látók?

Habár a vakvezető kutya tartása nagyon sok téren hozzátehet egy látássérült ember életéhez, sajnos mindössze 1%-uknak van lehetősége igénybe venni ezt a lehetőséget, mivel a kiképzés hosszú évekbe telik, és emiatt igen sokba is kerül. Ha tehetjük, támogassuk a vakvezető kutyák kiképzésével foglalkozó szervezetek munkáját, hogy több látássérült ember juthasson hozzá a segítségükhöz! Nagy szükség lenne rájuk, hiszen a vakvezető kutya egyrészt segíti gazdáját a biztonságosabb, ezáltal magabiztosabb közlekedésben, másrészt a látássérült emberek társadalomba való integrálásában is nagy szerepük van. Segítségükkel önállóan járhatnak akár dolgozni, akár személyes ügyeket intézni, de megkönnyítik az emberekkel történő kommunikációt, kapcsolatteremtést is. Mindemellett szeretetet, tásaságot is nyújtanak gazdáiknak.

02.jpgMit tehetünk mi, hogy megkönnyítsük a vakvezető kutyával közlekedő társaink életét?

Ha vakvezető kutyával közlekedő embert látunk, a legfontosabb, hogy kérdezzük meg, szüksége van-e segítségre. Nem szükséges a látássérült társunkba belekarolni és vezetni őt, hacsak ő maga meg nem kér minket erre! Habár a gazdi valószínűleg tudja az utat, a kutyus pedig elhárítja vagy jelzi a veszélyeket, néha másokra is szükségük lehet. Ha például egy úton szeretnének átkelni, sokat jelenthet, ha jelezzük, zöldre váltotott a lámpa. Ha a gazdi esetleg nem csak szóbeli segítségre szorul, mindig a kutyussal ellentétes oldalra állva segítsünk.

Rendkívül fontos, hogy soha ne simogassuk meg vagy kínáljuk ennivalóval engedély nélkül a segítő kutyát! A vakvezető kutya figyelmét semmi nem vonhatja el a munkájától, mert az súlyos következményekkel is járhat. Miközben dolgozik, tilos másra koncentrálnia, más emberekkel vagy állatokkal kapcsolatba kerülnie. Ugyanez a probléma az étellel is: elvonja a kutya figyelmét, esetleg a későbbiekben is arra fog koncentrálni, hogy kitől kaphatna egy jutalomfalatot. Ne felejtsük, hogy egy ember élete van a kutya mancsában!

A Pitypang segít című könyvből megtudhatjátok az alapvető információkat a vakvezető kutyákkal kapcsolatban, kaphattok tippeket, mit tegyetek, ha kutyával közlekedő látássérült embert láttok, és az is kiderül, mit szabad és mit nem egy ilyen komoly feladattal megbízott négylábúnak!

Ha többet szeretnél tudni a vakvezető kutyákról, vagy támogatnád őket, látogasd meg néhány ezzel foglalkozó szervezet oldalát, például ide vagy ide kattintva!

3-7 éves gyerekeknek ajánljuk!

Szerezd be a könyvet itt!

vege.jpg

Kapcsolódó termékek