Nekem ez a mániám

interjú Szabó Borbálával

cimkék: #interjú #Pagony

Szabó Borbálát igaziból rengetegen ismerik, mert jó pár népszerű és kiváló ifjúsági előadás szerzője és dramaturgja. Ez pedig azt jelenti, hogy pár dologhoz biztosan nagyon ért: először is az íráshoz, aztán pedig a pörgős és izgalmas cselekményhez, meg a vicces-érdekes, élő karakterekhez. A darabjai közül a Bábszínházban nagy sikerrel játsszák a Varró Danival közösen írt Líra és Epikát. Ő írta a Párkákat a Bárkának, és a frissen bemutatott A teljes tizedik évadot, ami az Átváltozott gyerekek felnőtt párdarabja. Ha pedig még tudni szeretnénk róla sok mindent - és Szabó Borbála annyira viccesen és erősen ír a fiktív-valódi családjukról, hogy szeretnénk - akkor olvassuk a Pagonyon a netnaplóját, vagy az Éva magazinos rovatát, a Szopránt, amelyet Nényei néven publikál.

- Mi könnyebb számodra, színdarabot írni vagy könyvet?

    - Talán könnyebb - vagy legalábbis jobban kézre esik nekem - színpadra írni. Szeretem, ha beszélnek az emberek, én is szeretek beszélni, és hallgatni is másokat. Ha elég jól ismerem a szereplőimet, akkor könnyen jönnek a szavaik, szinte hallom őket, csak le kell írni. A próza más, több a munka, kevesebb és nem olyan kézzelfogható a jutalom, mint a színházban, ahol hallom a nevetést vagy a sírást. Azt hiszem, az a bajom a prózával, ami Esti Kornélnak, hogy: "Az ember irkál-firkál, s végül azt látja, hogy mindig ugyanazok a szavak ismétlődnek. Csupa: nem, de, hogy, inkább, azért. Ez őrjítő."
    De az mégis nagy öröm, és egyben félelmetes érzés, hogy amit leírtam - az úgy van. Úgy marad. Nem rendezi vagy mondja el senki - egyedül én felelek érte.

    - A Pagonyra írt netnaplóidból már megismert gyerekeid köszönnek vissza meséidben is. Zavarja ez őket? Egyáltalán. milyen a viszonyuk ehhez a könyvhöz?

    - Eredetileg a gyerekeimnek írtam az első meséket, karácsonyra. Emlékszem, hogy megirigyeltem a sógornőmet, aki mindig saját kezűleg csinált gyönyörű ajándékokat - én ehhez ügyetlen voltam, és akkor határoztam el, hogy én meg azt csinálom helyette, amit tudok: írok. Akkor persze még a gyerekeim saját nevét használtam, ez így volt vicces és izgalmas nekik. Csak később, mikor már tudtuk, hogy könyv lesz belőle, neveztem át őket Miklósra, Kamillára és Tamáskára. Ez már csak azért is fontos volt, hogy ne vághassák a fejemhez: "Jaj, Mama, már megint túlzol, ez nem is így volt..!"

    - Nálatok otthon ugyanolyan vicces minden, mint a könyvben?

    - Igen, elég vicces nálunk az élet. És amikor nem vicces, akkor is lendületes és izgalmas. Szerintem a könyvemben sok sötét dolog is van különben, olyasmi, ami egy igazi családban probléma, bánat vagy tökéletlenség. A Mindenkipipőke című mesémben mindenki a hisztérikus anyukától retteg, aki egész szombaton egyedül van a gyerekekkel, és alig várja, hogy hazatérjen az apuka, és lehessen veszekedni. Habár persze - ebben is van valami vicces.

    - A könyved alapmotívuma az átváltozás, mindig mindenki más szeretne lenni, Te minek változnál át legszívesebben?

    - Én azt hiszem, hogy így is minden pillanatban átváltozom. Otthon feleség és anyuka vagyok, a színházban író, dramaturg, a piacon háziasszony, a barátnőimmel egy rendkívül idétlenül vihogó lány, satöbbi. Ezt mi, nők jól ismerjük, ezt a sok szerepet. És azt is tudjuk, milyen nehéz. De végleg nem szeretnék átváltozni semmi mássá, mint ami vagyok.

    - Hogyan írsz? Mikor van egyáltalán időd írni? Fejben összerakod a sztorit és csak gyorsan leírod, vagy többször átrágod, míg végleges anyag nem lesz belőle?

    - Általában sokáig érlelem a témákat - néha évekig, főleg ha színdarabról van szó. Várom, hogy jöjjön az a helyzet, az az ember, aki előhívja belőlem - és akkor megszületik. A meséknél jobban kellett sietnem, mert nőnek a gyerekek, elröppen a pillanat, amit el akartam kapni (így is nőttek két évet a könyv ideje alatt...). Különben jobbak nekem ezek a mesék, mint egy albumnyi családi kép. Fényképezni úgyse szoktam, helyette megírtam magunkat. Időm van az írásra, ez a szakmám, a gyerekek iskolában-óvodában: szóval mint rendes irodai munkát csinálom én ezt. Dolgozom.

    - Milyen volt együtt dolgozni az illusztrátorral, Rácz Nórival? Mennyire érzed közel az illusztrációkat a saját szövegedhez?

    - Remek volt a közös munka - egyébként is barátok vagyunk -, azt hiszem, hogy lenyűgöztük egymást (engem ő legalábbis mindig, mikor megmutatta egy-egy új rajzát). Szeretem, hogy nagyon eredeti és humoros, félelmetes a fantáziája. Soha nem jutna eszembe egyik megoldása sem magamtól - mert mindig több és jobb, mint ami kézenfekvő.

    -Te melyik részt szereted a legjobban és miért?

    - Az én kedvencem a kötetből a Mindenkipipőke című mese. Lehet, hogy azért, mert ez szól leginkább a felnőtteknek - is -, de úgy érzem, sikerült jól megírnom benne a felnőtt és a gyerek világ közti izgalmas viszonyt. Mennyit lát a gyerek abból, ami a szülei között történik? És mit kezd azzal, amit lát?

    - A 100 éve elsüllyedt Titanic kapcsán aktuális a kérdés, hogy ennek a résznek milyen irodalmi vagy egyéb előképei vannak?

    - A Titanicos mese azon a valós tényen alapszik, hogy az én nagyfiam, Zoárd, rajong a témáért, és nagy szakértője lett az utóbbi években. Ezért rendeztem neki egy Titanic-zsúrt - ennek története a mese. Irodalmi előképe nincs olyan módon, mint pl. a Színházi mesének, ami egy E. T. A. Hoffmann-parafrázis, tele (nemcsak szöveges, de képi!) idézetekkel. De bátran állíthatom, hogy tudományosan a Titanic-mese rendkívül megalapozott. Walter Lord remek dokumentum-regényéből készültem fel rá: ajánlom mindenkinek!

    - Kiknek ajánlod a könyvedet, szerinted kiknek fog leginkább tetszeni? Családi mese, vagy önálló olvasásra való könyv ez?

    - Remélem, hogy szülők és gyerekek együtt fogják élvezni - esetleg olvasni is. Persze az önálló olvasás is fontos, a képek nézegetése, amik ebben a könyvben nemcsak illusztrációk, hanem szinte külön életet élnek, rengeteget adnak hozzá - "beszélgetnek" a szövegemmel.

    - Milyen egyéb terveid vannak a gyerekirodalommal kapcsolatban?

    - Én nem tartom magam gyerekirodalmi írónak - a terveim nem is mind ilyen jellegűek. De van azért köztük újabb mesejáték, ifjúsági regény és színdarab is. De ezek még nagyon alakuló, készülőfélben lévő dolgok - nehéz róluk beszélni. A Bárka Színházban viszont most mutatják be A teljes tizedik évad című darabomat. Ez felnőtteknek szól - habár ha jobban belegondolok, lényegében ugyanazon a problémán rágódik, mint az Átváltozott gyerekek. Vagyis felmerül a kérdés, hogy talán - nekem ez a mániám..?

    Rácz Nóra képei illusztrálják a könyvet és a cikket. A Titanic-zsúrba pedig itt olvashattok bele!

     

    Köszönet a Bárkának a bevezőben található képért.

    Kapcsolódó könyvek

    Kapcsolódó cikkek