Nyomozz te is Petyával és Tulipánnal!

Ismerd meg Harcos Bálint új könyvét!

Egy szép reggelen Petya éppen időben ér haza, hogy elkészítse a reggelit pajtásainak, azonban a hozzávalók sorra tűnnek el, amint félrenéz. Végére járva dolognak hősünk egy óriási bundás fenékbe ütközik, majd ismeretséget köt annak gazdájával is. Tulipán, a fenék tulajdonosa egy háromszázötven kilós mackó, aki egy cirkuszból szökött meg, és maga se tudja, hogy miért, de épp Petyáék lakásának padlásán húzta meg magát az éjszakára… Ismerd meg Harcos Bálint új főhőseit, Petyát és Tulipánt, akiket legalább annyira megszeretsz majd, mint Szofit!

Tulipán a plafonon át érkezett az idegen lakásba (mert egy ilyen padlás bizony nem bír el egy négymázsás medvét) ahol egy függöny mögött keresett búvóhelyet. Elpanaszolja, hogy azért szökött meg, mert a gondozók cudarul bántak az állatokkal, de vissza kell mennie kiszabadítani a barátait. Természetesen nem marad magára, de hát egy mentőexpedíciót nem lehet csak úgy hűbelebalázs módjára végrehajtani, pláne nem üres hassal, úgyhogy előbb megreggeliznek.

petya5.jpgKözben megismerjük Petya lakótársait, a kicsiket is, akik valójában nem is olyan kicsik. Persze Aurél, a nyugalmazott cirkuszi cincér termetre valóban apró, nála nem sokkal nagyobb Berci, a fürge mókus és Petya kishúga, Cili még csak bölcsődés. Közéjük tartozik még Ficam, a fiatal flamingó, aki balerinának készül és az állandóan álmos nagymacska, Mezítláb Jaguár. Apukájukkal élnek otthon, de Apu már három napja nem jött haza. A reggeli persze óriási zsivajjal jár: "Berci, ne dobálózz! És csukott szájjal egyél. Cili, ne játssz az étellel!"

A reggeli azonban félbeszakad, mikor a padláson megszólal a csengő, amit a cirkuszi gondozók akasztottak a mackó nyakába, hogy hallják, merre jár, ha elszökik. De mégis ki rázza a padláson? Tulipán szerint a padlási szörny, aki az éjjel megkergette, mielőtt beszakadt alatta a padló. Nagyobb baj, hogy a félős medve súlyát a padláslépcső se bírja sokáig, és amíg a csengő a padláson csilingel, a cirkuszosok akármilyen messziről meghallják és jönnek érte, hogy visszavigyék. A lépcső azonban nagy robajjal leszakadt, a zajra kiszalad a szomszéd Nusi néni, Petyának nagyon gyorsan kell intézkednie. A kisállatok azonnal elrejtőznek rajta, Tulipán pedig Petya háta mögött egy vázába bújik. Alig ússzák meg a dolgot, a csengő is meg-megszólal a padláson, és amint Nusi néni visszavonul, rádöbbennek, hogy elhagyták a mackót! De hát hová tűnhetett egy nagy cufók medve a folyósón, ha a vázába bújt el?

petya6.jpg
Egyszóval Petya, Tulipán és a kicsik egyáltalán nem unatkoznak. Sikerül vajon Petyának – aki rövid időre felveszi a Vörös Pippelner művésznevet – a társasággal bejutni a cirkuszba? Vajon a cirkuszigazgató, Sanda Bandi, valóban állatokat rabol el? Előkerül végül Petya apukája?

A mese rengeteg szereplőt sorakoztat fel, változatos személyiségük és karakterük miatt mindenképp lesz, aki közelebb áll hozzánk, mint a többiek. Talán van, akinek nehéz a sokféle nevet megjegyezni, de éppen ezért jobban figyelünk a történetre, a szereplők cselekedeteire, ettől köti le igazán a könyv az olvasót, legyen az felnőtt vagy gyerek. Az események is gyorsan peregnek, lapról lapra kerülnek hőseink kutyaszorítóba, ismernek meg új barátokat, élnek át újabb és újabb kalandokat. Ugyanakkor viszonylag hosszú történet, sok fordulattal, rejtvényekkel és rejtélyekkel megszórva.

petya4.jpgA négy-öt oldalas fejezetek hamar követik egymást, így meg-megállva lehet akár esti mese, vagy saját olvasmány a kezdő olvasók számára. A történet bizonyos fordulatai előre láthatók, például Cili kiscicává válása, amiben Bognár Éva Katinka kiváló illusztrációi is segítenek, megadja az örömöt a gyerekek számára, hogy maguktól jöjjenek rá ezekre. Harcos Bálint "gyereknyelvezete" is bőven hagy teret a fantáziának, hogy milyen is pontosan egy cufók mackó, milyen ízű a töltött tóf és honnan kapta a nevét Vörös Pippelner, akinek az előadását senki nem tudja lepippelni!

Ha valaki szereti a meséket vagy az állatokat, vagy kíváncsi Petya leleményességére és a gonosz állat tolvajok megleckéztetésére, ez a könyv (melyet ide kattintva tudsz megrendelni) kiváló választás lesz!

Korosztály: 5-8

Bánáti Kende ajánlója

Ismerd meg Szofit is! Olvasd el ajánlónkat a Szofi-sorozat legújabb kötetéről!

petya7.jpg

Kapcsolódó termékek