Pali viccel

Részlet az Ültetés az első bében című könyvből

2017. augusztus 22.

cimkék: olvasósarok 5-8

beA kezdő kötetből megismert első bések mostanra már másodikosok lettek, és persze az éet egyre csak bonyolódik. Az itt olvasható részletből megtudod, hogy miért ültetik szét két jó barátot, Palit és Somát... Igaz Dóra vicces, szórakoztató, kimondottan kezdő olavsóknak szóló legújabb kötete már a boltokban!
Ez a reggel is úgy indult, mint a többi.
Pali felkelt, amikor csörgött az óra. Evett egy sonkás szendvicset, ivott egy bögre kakaót, és a hátára vette a táskáját. Elment az iskolába. Már a kapuban összetalálkozott Somával. Megbeszélték, hogy a Real Madrid
hány góllal nyert tegnap.
– Kész a matekleckéd? – kérdezte Soma.
– Aha – felelte Pali.
– Nem volt nehéz – állapította meg Soma.
– Csak túl sok – tette hozzá Pali.









Tiki, a hörcsög is ugyanúgy rágcsálta a répát, mint szokta. A két fiú érdeklődve nézte.
Ekkor valaki megkopogtatta a vállukat.
– Hé! – hallatszott a hátuk mögül. – Én vagyok a hetes!

Luca állt mögöttük. Csillogós póló és rózsaszín nadrág volt rajta. Egyik kezében szivacs, a másikban sárgarépa.
– Csak nehogy répával töröld le a táblát, és szivaccsal etesd meg a hörcsögöt! – vigyorgott Pali.
– Haha – mondta Luca sértődötten. – Azt hiszed, vicces vagy?

Pali valóban azt gondolta, hogy vicces.
Főleg akkor, amikor Luca véletlenül tényleg a répás kezével kezdte törölni a táblát.
És az egész osztály nevetett. Soma és Pali nevetett a leghangosabban. Akkor sem tudták abbahagyni, amikor becsengettek. Meg akkor sem, amikor bejött a tanító néni.

Pedig tényleg mindent megpróbáltak.
Pali komoly képpel hajolt a matekpélda fölé. Soma is összeszorított szájjal bámulta a füzetét. De nem segített semmi. Akár Tikire néztek, akár a táblára, kitört belőlük a nevetés. És amikor Luca villámló tekintettelfordult hátra a padban, csak még hangosabban kacagtak.

Hogy mi történt ezután? Olvasd el az egész könyvet, és kiderül!
Vissza az olvasósarokba ...