Rojt és Bojt

Aranyvackor díj!

A 2017-es Aranyvackor Gyerekirodalmi és Illusztrációs Pályázaton a 2-5 éveseknek szóló mese kategóriában a zsűri fődíját NATTÁN-ANGELI NÓRA nyerte Rojt és Bojt című meséjével, valamint BERTÓTHY ÁGNES a Rojt és Bojthoz készített illusztrációival. Gratulálunk!

ROJT ÉS BOJT

1. Rojt és Bojt két cica volt. Rojtosak és bojtosak voltak, az ég volt a gazdájuk. Játszóterük pedig az egész világ.

2. Amikor labdáztak, a háztetőkön egymásnak passzolták a Holdat.

ba1.jpg

3. Ha sáros volt a csukájuk, a meccs végére a Holdból alig látszott valami.

4. De ha éhesek voltak, inkább belemajszoltak a Holdba, és a széles cipóból csak egy sovány kiflit hagytak.

5. Vagy épp annyit sem.

6. Rojt és Bojt csúszdája a tejút volt. Egy, kettő, csuszi! És már száguldottak is lefelé, hol a hátukon, hol hasukon, hol a hátsójukon.

ba2.jpg

7. A végén pedig kilefetyelték belőle mind a tejet.

8. Ha ahhoz támadt kedvük, vajat is köpültek belőle.

9. Vagy fürge lábaikkal sűrű habbá verték, míg végül ki sem láttak belőle.

10. Távcsövük a házak kéménye volt. Az egyik szemüket összecsippentették, a másikkal belestek.

ba3.jpg

11. Rojt és Bojt a távcsövön keresztül aztán fele sem igaz meséket látott: mások terített asztalnál ettek, libacsontot szopogattak, kandallónál doromboltak.

12. Amikor elálmosodtak, lefeküdtek. Betakaróztak a meleggel, vagy a hideggel, mikor milyen idő volt.

13. Fülükbe a szél altatót sugdosott, vagy fütyült, ha olyanja volt.

14. Vakarászta hátukat, elrendezte vackukat.

15. S ha el akart bújni, bundájukba fészkelt, ott lakott.

16. Amikor ünnep volt, Rojt és Bojt is szorgoskodott. Fényes sztaniolba csomagolták mind a csillagokat, és az égre aggatták őket. A végén már maguk sem tudták, melyik a marcipános, melyik a zselés.

17. Füzérként még feldobtak néhány hullócsillagot.

18. És csak gyönyörködtek. A Holdban, az égben, a csillagokban. Nem voltak egyedül. Doromboltak.

19. A csillagok ekkor fölemelték őket a magasba, hogy az érdes-lágy macskamuzsikát ott folytassák tovább.

20.Te is integethetsz nekik, ha rojtos, bojtos felhőket látsz.