Sci-fi gyerekeknek

Hány éves kortól ajánljuk?

Szeretünk A szolgálólány meséjét nézve, vagy az 1984-et olvasva elgondolkodni azon, merre halad velünk világ, és gyakran tartunk tükröt a segítségükkel a jelennek. Idézünk belőlük, mémeket gyártunk, elbeszélgetünk róluk. A gyerekeknek is szükségük van erre.

 az_emberek_orszaga_borito_500px.jpg

Persze a disztópia, ha gyermek- és ifjúsági irodalomról van szó, nagyon érzékeny műfaj: nem árt óvatosnak lenni a korosztály meghatározásában, és abban sem, hogyan nyúlunk egy témához. Elgondolkodtatni és nem túlnyomasztani – kényes egyensúly ez. Úgy tűnik, Mészöly Ágnesnek és Molnár T. Eszternek sikerült ezt az egyensúlyt és még sok minden mást eltalálnia Az emberek országa - Kalaallit Nunaat c. új regényükben. Ebből az alkalomból szemlézünk az elődeikből, azokból a gyerekkönyvekből, ifjúsági regényekből, amikről úgy gondoljuk, érdemes őket kézbe venni (és adni).
A regényt ITT tudod megrendelni.

A szépirodalom és filmművészet sok remekművet, de legalábbis nagy hatású, elgondolkodtató disztópiát tud felmutatni, és nem marad el a pop-kultúra sem; időnként pedig, főleg manapság, néha nehéz a „komoly“ és a „könnyű“ műfajokat szétválasztani, és valószínűleg nem is feltétlenül kell. Orwell (1984, Állatfarm), Ray Bradbury (451 Fahrenheit), Huxley (Szép új világ), Burgess (Gépnarancs) és Philip K. Dick (Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?) óta új generációk nőttek fel. Új idők új problémáiról mesélnek, újratervezik a lehetséges jövőképeket. P.D. James (Az ember gyermeke), Margaret Atwood (A szolgálólány meséje, és még sok más), Kazuo Ishiguro (Ne engedj el!), és a minőségi sorozatok – korunk nagyregényei, mondják sokan – mint a Maniac, vagy a Black Mirror után óriási képmutatás lenne elzárni ezt a minket is annyira izgató műfajt a gyerekeink elől. Ne zárjuk hát el, de válasszunk körültekintően. Itt van néhány jó példa.

Anja Stürzer: SOMNIAVERO - AZ IDŐ FOGSÁGÁBAN

Korosztály: 10+
somniavero.jpg

Sok rajongója van ennek a sci-finek, nem csak a gyerekek között. Szülőktől is kapunk visszajelzéseket, jellemzően azt, hogy „én is elolvastam is nem tudtam letenni“. A történetben az a nagy csavar, hogy az időutazó főhős a 2100-as évekből 2031-be, a mi közeljövőnkbe utazik vissza. Egy olyan világból jön, ahol majd’ mindent elpusztított a klímakatasztrófa, Berlinben klímamenekültek élnek, a megmaradt társadalom falakon belül él, a falakon kívül pedig hordákban élnek a vadak. A mi, elég ijesztő közeljövőnkben is egzotikus látvány neki az a néhány állat, amit lát.

A Somniavero legnagyobb erőssége hogy tényleg letehetlenül izgalmas, könnyen beszívja az olvasót - rendeld meg itt!

Tat’ána Rubášová: BÁMULATOS ROBOTEXPEDÍCIÓ

Korosztály: 9+
bamulatos-robotexpedicio_copy.jpg

Ha a Somniavero izgalmakban erős, akkor a Bámulatos Robotexpedíció meg humorban és képben. Ez ugyanis egy nálunk még kevéssé ismert műfaj: graphic novel. A képregénynél szövegesebb, és általában a kommersz képregénynél komolyabb művészi értékkel rendelkező rajzos műveket szokás idesorolni (ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot). Nem képkockákból építkezik, inkább egy nagyoknak szánt képeskönyvnek tűnik első látásra.

A humora kifejezetten ironikus, olyan, mintha Vonnegut lenne gyerekeknek: egy olyan poszt-apokaliptikus világban játszódik, amiről nem a humoros megközelítés jutna először eszünkbe, és valószínűleg pont ettől működik. A főszereplők robotok egy régészeti expedíción. Még nem tudják, hogy milyen szenzációs tudományos felfedezésre fognak jutni, de mi, olvasók már sejtjük: emberek éltek előttük a Földön.

Szerezd be itt!

Josten Gaardner: ANNA VILÁGA

Korosztály: 10+
covers_385114.jpg

Ez a regény nem sci-fi, viszont tartalmaz mesés – leginkább a mágikus realizmussal rokon – elemeket, ami a Gaarder könyveit ismerőknek nem lesz meglepetés. Szimpatikus benne, hogy nem kerülgeti a forró kását: őszintén bevallja hogy oktatási céllal, a részletek és körülmények megértésének segítésére szolgál. A szerző szakemberekkel konzultálva vázolja fel a könyvben a problémát, tudományosan igazolt adatokkal és tényekkel alátámasztva magyaráz el a közelgő klímakatasztrófa (maga a szerző mondja egy interjúban: ne becézzük már klímaváltozásnak a katasztrófát) megértéséhez szükséges információkat és összefüggéseket.

Mindeközben igazi Gaarder-regény. Megismerünk egy tízéves norvég kislányt, egy tízéves lány életével, örömeivel és gondjaival. Anna az álmaiban rendszeresen az unokájával, Novával beszélget, aki végtelenül dühös Anna generációjára, amiért nem tettek meg mindent, hogy megakadályozzák a bajt. A szülei pszichiáterhez viszik, akivel meglepetésére lehet értelmesen beszélni. A további csavarokat nem lőném le, legyen elég, hogy okosak. Ha azt szeretnétek, hogy a gyerekeitek tájékozottak legyenek arról ami elől a képernyőinkbe temetkezünk, feltétlenül adjátok a kezükbe ezt a könyvet.

Rendeld meg itt!

Timo Parvela - Bjørn Sortland - Pasi Pitkänen: KEPLER62

Korosztály: 8+
kepler.jpg

Na ez gyerek-sci-fi a javából. Jóval több benne a kép, mint a korosztályos regényekben általában, és a képek nem csak illusztrációk. A rajzokért felelős Pasi Pitkänen egyenlő tagja az alkotó csapatnak, és a képek, főleg azok nézőpontváltásai és hozzáadott információi, szerves részei a történetmesélésnek.

A főszereplők gyerekek egy olyan jövőben, amiben a Föld már a pusztulás szélén áll, hamarosan végleg kifogynak az erőforrások, és az emberiség lakható bolygókat keres. Hőseink szert tesznek egy különös és titokzatos videojátékra, aminek senki, vagy csak nagyon kevesen jutnak el az utolsó szintjére. (Spoiler!) Amikor sikerül nekik, kiderül, hogy a játék valójában toborzásra szolgál. A második kötetben jutnak el a kiképzőközpontba egy új baráttal: egy gazdag fegyvergyáros lányával. De az új bolygók felderítésére felkészítő szupertitkos projekt is gyanús… szaporodnak a rejtélyek…

(Érdekes adalék: a magyarul eddig megjelent két kötet népszerű a Németországban élő magyar gyerekek (ill. szüleik) körében, mivel ott óriási siker a sorozat és már mind a hat része megjelent. Vagyis lehet folytatni az olvasát németül.)

Tedd kosárba itta sorozat mindkét részét!

Kapcsolódó termékek