Tavaszi ötletből őszi Pagony bolt

Interjú a hamarosan nyíló debreceni vezetőjével

Csikó Márta, a debreceni Pagony boltvezetője nagyon elfoglalt, hiszen gőzerővel zajlik a bolt berendezése, készülnek a szombati megnyitóra! Ez lesz az ötödik Pagony bolt, és külön öröm számunkra, hogy Székesfehérvár után egy újabb vidéki város, ezúttal Debrecen büszkélkedhet egy olyan gyerekkönyv- és játékbolttal, ahol nagyra tartják a kicsiket! Interjú a bolt vezetőjével.

- Hogyan született meg a Debreceni Pagony ötlete?

- Már régóta olvasója vagyok a Pagony hírlevelének. Amikor idén tavasszal egy olyan hírlevelet kaptam, melyben vidéki partnereket keresnek, rögtön arra gondoltam, hogy mennyire szívesen dolgoznék egy Pagony boltban. A páromnak is megemlítettem a dolgot, aki jó ötletnek tartotta és javasolta, hogy próbáljam meg. Ezt több emailváltás és személyes találkozó követte, nem sokkal később pedig nagy örömömre kiderült, hogy rám esett a választás, hogy megnyithatom a Debreceni Pagonyt.

- Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a gyerekkönyvekkel?

csikomarta.jpg- Három kislány anyukája vagyok, akik 5, 7 és 9 évesek. 9 évig otthon voltam a lányokkal, majd tavaly visszamentem dolgozni. Német nyelvtanár az eredeti szakmám és idén fogok végezni fejlesztőpedagógusként.
Akkor ismerkedtem meg a Pagony Kiadóval, mikor a lányaim megszülettek és azóta is rendszeresen részei családunk születésnapjainak és névnapjainak a könyveik, játékaik. Anyaként és tanárként azt gondolom, hogy a mai felgyorsult világban, amikor a gyerekek a tévé és az internet hatása alatt nőnek fel, nagy hangsúlyt kellene fordítani arra, hogy megszerettessük velük az olvasást. Fontos, hogy a gyerekek képzelete, fantáziája ne satnyuljon el, ne csupán készen kapott meséket nézzenek nap mint nap, hanem emellett élvezzék a könyvek adta lehetőségeket is. Tanárként és fejlesztőpedagógusként a pagonyos játékokat is nagyon megszerettem.
Lányaim imádják Panka és Csiribí, a két kis tündér történeteit, melyeket én is nagyon szívesen olvasok nekik. Nagy kedvencek még Bori történetei, Pettson és Findusz, a nagylányom pedig Tea Stilton rajongó. Ő amúgy egy igazi könyvmoly, aki talán még nálunk is jobban örül, hogy Pagony bolt nyílik Debrecenben. Az én kedvenc íróm Agatha Christie, tőle bármit szívesen olvasok.

- Mi inspirált legjobban a készülődés alatt?

- Ahogy elküldtem a jelentkezésem a pagonyosokhoz, rögtön elkezdett kattogni az agyam, hogy hogyan is nézne ki az új Pagony. Az egész nyár a tervezgetéssel telt, rengeteg ötletem volt, majd augusztusban Pál Annabella volt az, aki segített az ötletekből kész tervet készíteni: az ő segítségével alakult ki a debreceni Pagony arculata. A falakat, ahogy a többi boltban is, Gévai Csilla grafikái díszítik és Pálinkás Mariann festette fel őket. Nagyon jó érzés látni, hogy az eleinte csak papíron megálmodott dolgok a szemem láttára öltenek testet. Hihetetlen, hogy a Debreceni Pagony tavasszal még csak egy ötlet volt, pár nap múlva pedig megnyitunk.

debrecenpult.jpg
- Mesélj a boltról! Mi az ami egyedivé teszi? Milyen programok lesznek év közben?

- A Pagony lesz Debrecen első gyerekkönyv- és játékboltja: már eleve ez egyedivé teszi. Fontosnak tartottuk, hogy ne egy zsúfolt, zajos helyen, hanem egy autóktól mentes, nyugodt utcában legyünk, így a Batthyány utcára esett a választásunk. A bolt hátsó részében játszósarok lesz, ahol a gyerekek lefoglalhatják magukat míg a szülők nézelődnek, vásárolnak, a későbbiekben itt különböző foglalkozások, rendezvények lesznek, terveim között szerepel többek között kézműves délutánok szervezése, zenebölcsi foglalkozások megtartása.

- Debrecen kulturális életében mekkora jelentősége van egy ilyen jellegű könyvesboltnak?

- Mivel Debrecenben jelen pillanatban nincs kimondottan gyerekkönyvesbolt, így mindenképpen szeretnénk majd ezt a lehetőséget kihasználni. Szeretném, hogy az emberek ne csak nézelődni, vásárolni térjenek be hozzánk, hanem megnézzenek egy igazi pagonyos foglalkozást is. A helyi iskolákkal, óvodákkal is szeretnénk kapcsolatokat kiépíteni, író-olvasó találkozókat szervezni.

- Milyen meglepetésekkel készültök a megnyitóra?

- Szeptember 26-án nyílik meg a Debreceni Pagony, délelőtt 10-től várjuk a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitó után zenebölcsi foglalkozással vár mindenkit Lövei Lilla, majd érkezik hozzánk egy lufibohóc is! A megnyitó ideje alatt Hajni óvónénivel kreatívkodhatnak a gyerekek, háromféle kézműves technika kipróbálására lesz lehetőségük. Bogyó és Babócaként készíthetnek vidám fotókat, kipróbálhatják a Pagony színezőit. A debreceniek pedig elsőként itt ismerkedhetnek meg a Pagony első három saját társasjátékával, melyek közül minden korosztály könnyen találhat magának valót. És Bartos Erika legújabb könyve is nálunk debütál vidéken először, mindenkit szeretettel várunk!