Várd a tavaszt mesékkel!

Hamarosan itt a nagy kirándulások ideje

Lassan száműzhetjük a szekrény mélyére a sapkákat és a sálakat, de addig is hangolódjatok az évszakra, és olvassatok igazi tavaszváró meséket!

 

Babaróka kertje02.jpg

Kiss Judit Ágnes igényes szövegei a Babaróka kertje című könyvében ismét a kisovis korosztály életéről szólnak. Olyan családi mesék, melyek segítenek megismerni, majd feloldani a mindennapi konfliktusokat. Hogyan éljük túl, ha nem jön álom a gyerek szemére? Miért hisztizik? Mit csináljunk, ha a kicsinek nagyon hiányzik az anyukája, ha éppen nincs otthon? A dackorszakos gyerekeknek tükröt mutat, a szülőknek pedig megnyugvást hoz: akkor sem dől össze a világ, ha néha elveszítjük a türelmünket. Idővel együtt megtanuljuk kezelni a nehéz helyzeteket, akkor is, ha az adott pillanatban kilátástalannak tűnnek. Minden fejezet a feszültség feloldásával végződik. Ebben a kötetben igazi tavaszi történetekkel is találkozhattok. Végre kisüt a nap és melegszik az idő, Babaróka pedig egyik kedvenc időtöltésével köszönti a tavaszt: virágot ültet Mamarókával a kertben. A fejezetből megtudhatjuk, hogyan gyűjtenek élelmet a hangyák, és egy elsőre félelmetes, ám rendkívül hasznos teremtménnyel, a földigilisztával is megismerkedhetünk.

 

3-6 éves gyerekeknek és szüleiknek ajánljuk.

Rendeld meg ITT!

Janó és Janka tavaszi meséi

 jano_es_janka_tavasszal_borito_500px.jpg

A holland gyerekek kedvenc írója, Annie M.G. Schmidt Janó és Janka sorozatában a legkisebbeket vezeti be az évszakokhoz kötődő tevékenységekbe, természeti változásokba, szokásokba. Egyszerű mondatait, rövid fejezeteit már a 2 éves gyerekek is tudják értelmezni, 1-2 oldalas, színes illusztrációi pedig segítenek nekik követni a történet fonalát. A tavaszi kötetben rengeteg állattal, tojásfestéssel, szabadtéri tevékenységekkel találkozhattok. Beköszönt a tavasz, így Janó és Janka minden idejét a természetben tölti, ahol sünik bújnak elő a téli szunyókálásból, kiscicák és kisbárányok születnek, a madarak tojást rajnak, a testvérpár pedig megcsodálhatja a madarak fészkét, az apró cicák első lépéseit. Természetesen a húsvéti ünnepekről is szó esik, annak minden izgalmával: a gyerekek tojást festenek és a kertben kutakodnak a húsvéti nyuszi nyomai után. Ha olyan kötetet keresel, ami bemutatja a kicsiknek az évszak minden szépségét és a húsvéti készülődés izgalmát, a Janó és Janka tavaszi meséi neked szól!

 

2-6 éveseknek.

Rendeld meg ITT!

 

Boribon kirándul

 boribon_kirandul_borito_500px.jpg

Mi lehetne izgalmasabb egy gyönyörű tavaszi napon, mint felfedezni a közeli erdők, mezők, dombok szépségeit? Boribon és Annipanni ezúttal kirándulni indul a közeli hegyekbe. Útjuk során sűrű erdőn kelnek át, köveken ugrálnak a patak túlsó partjára és sziklát másznak, míg el nem érik egészen a hegy tetejét. Boribon néha elfárad és nyűgös lesz, de Annipanni segítségével sikerül teljesíteni az utat. A tavaszi napsütésben töltött közös piknik során Boribon is rájön, hogy minden fáradtságot megért a kirándulás. Útjuk végén együtt kémlelik a tájat és figyelik az élelmet gyűjtő mókusokat. A könyv bemutatja a legkisebbeknek, mi minden történhet velük egy rövid kirándulás során, ahol néha veszélyek is leselkednek ránk, melyekre jó előre felkészülni.

 

2-4 éves gyerekeknek ajánljuk.

Rendeld meg ITT!

 

Lengemesék – I. Tavasz a Nádtengeren

 lengemesek-tavasz.jpg

Berg Judit nagy sikerű sorozatát már sokan ismerhetitek. Nemrég jelent meg legújabb, 5. része is. Ha még nem találkoztál a Nádtenger híres lakóival, itt az ideje, hogy kezedbe vedd az első kötetet, melyben nem csupán megismerkedhetsz a lengékkel, de igazi természetközeli történet részese is lehetsz. Berg Judit meséje kitűnő választás nem csupán akkor, ha izgalmas esti olvasmányt keresel a családnak, de akkor is, ha kicsit a közelebb szeretnéd hozni a folyton telefont nyomkodó, városi környezetben élő gyerekekhez a természetet. A Lengemesék sorozatot olvasva a susogó nádasban érezheted magad, beszippanthatod a friss fű illatát, érezheted tó hűvösségét, a nap erejét. Ráadásul a könyvben szereplő lényeknek különös feladatuk is van: hogy ezt a csodás világot és lakóit mindentől megóvják. Főhőseink mind „zöldfejű” tagjai az őrzőknek, azaz még nem rendelkeznek teljesen az erejükkel. Tanulniuk kell egészen addig, míg hajkoronájuknak fűzöldből barnává nem érik, azután pedig rigón járőrözve védik majd a természetet. A felnőttséghez persze különleges kalandokon keresztül vezet az út. Szerencsére Füttyös Vilkót és barátait jó nagy adag kalandvággyal, bátorsággal és rosszcsontsággal áldotta meg a természet, így mi sem fogunk unatkozni. Minden kötet egy-egy évszak köré épül, így nem csupán Vilkóék életét követheted nyomon, hanem az évszakok körforgását is.

5-10 éveseknek ajánljuk.

Rendeld meg ITT!

Mimbo Jimbo és a hosszú tél

 mimbo-jimbo-es-a-hosszu-tel.jpg

Jakob Martin Strid a semmiből robbant be a magyar könyvpiacra néhány évvel ezelőtt a Hihetetlen történet az óriás körtéről című könyvével. Rövid idő alatt kritikusok és olvasók is beleszerettek a fantasztikusan humoros, kalandos, böngészhető illusztrációkkal tarkított történetébe. Nincs ez másként újabb könyvével, a Mimbo Jimbo és a hosszú téllel sem. Ismét olyan képeskönyvvel van dolgunk, mely bővelkedik ötletes rajzokban, kreatív meseelemekben, imádnivaló szereplőkben, eszement találmányokban. Pörgős ritmusával, vicces stílusával és varázslatos világával azonnal meghódítja az óvodás, de még a kisiskolás korú gyerekek szívét is. Vásárlóktól kapott információim alapján nem ritka, hogy már a nem egész 3 éves korosztály is követeli a napi 1-2 felolvasását. Mimbo Jimboék ezúttal a végeérhetetlen tél elűzésére tesznek kísérletet, mert ahogy mi is, ők is nagyon várják már az első tavaszi napsugarakat. Remek lapozgatnivaló hideg, havas estéken, de akkor is, ha egy izgalmas új módszert próbálnátok ki a tavasz közelebb csalogatásához.

 

4 éves kortól.
Rendeld meg ITT!

Kapcsolódó termékek