Az egész könyv egy nagy kérdés

Dániel András és a nyúlformájú kutya

cimkék: #interjú

A népszerű író-illusztrátor, Dániel András most olyan könyvet írt, amellyel nem csak az olvasóit, de valamennyire saját magát is meglepte. Szokatlan képeskönyv egy rendhagyó alkotótól – ezt ígéri A nyúlformájú kutya, amely személyesebb, mint András eddigi munkái, kicsit olyan, mintha a saját maga számára készült rajzait mutatná meg az olvasóknak.

  • - Ez talán az eddigi leginkább rendhagyó könyved, hiszen egy allegóriára felfűzött identitáskeresést mutat meg. Mi inspirálta?

  •  
  • - Sokszor a legváratlanabb helyekről ugrik elő egy ötlet. Most egy rajz volt az, amit egy valahonnan letépett papírdarabra firkáltam egyszer. Csak úgy, minden cél nélkül, mert állandóan firkálok minden kezem ügyébe kerülő fecnire. Egy esetlen, bánatos arcú nyúl volt, ami alá  – szintén csak úgy –  odaírtam, hogy a nyúlformájú kutya. Valamiért hirtelen, ki tudja, miért, ez jutott az eszembe. Ebben azért már akkor érezhettem valamit, mert ezután felragasztottam a rajzot az íróasztalom melletti polcra. Ott lógott hónapokon át, talán egy évig is. Néha ránéztem, és ahogy múlt az idő, egyre határozottabban éreztem, hogy kell kezdenem vele valamit. Miközben mindenféle más dolgot csináltam, valahol a háttérben elkezdett körvonalazódni ez az alak, a nyúlformájú kutya, egy furcsa könyv szereplője.


  • - Ugyanakkor ez egyben az eddigi legnehezebben behatárolható könyved: ellenáll minden életkori skatulyázásnak. Te kinek ajánlod?


  • - Van úgy, hogy írás előtt nem határozok meg egy konkrét korosztályt, akiknek majd szól a szöveg. Így volt ez például a Kicsibácsi és Kicsinéni könyvek esetében is. Nem állítok fel korlátokat, bízom abban, hogy majd megtalálják a maguk olvasóit a történetek, bár A nyúlformájú kutyánál annyi már az elején is látszott, hogy nem kifejezetten kisgyerekeknek fog szólni. Olyan helyzetről beszél, ami inkább a kamaszkortól lesz ismerős. Ki vagyok? Miért vagyok ilyen? Miért érzem idegennek magamat? Miért bizalmatlan velem, vagy utasít el a környezetem, ha nem felelek meg bizonyos elvárásoknak? Úgy érzem, a téma, ahogy a grafikai világ is, inkább a tizenévesek felé húzza a könyvet, sőt azt sem tartom lehetetlennek, hogy felnőttek is kézbe vegyék, hiszen a főhőst érintő problémák sokszor a tizenéves kor múltával is velünk maradnak.

  •  

  • - A könyv szövege egy belső gondolatfolyam, minimális történéssel. Miben más egy ilyen szöveget felépíteni, megírni, mint egy mesét?


  • - A témát hozta a szöveg, és nem fordítva. Érdekelt, ha beszélni engedjük, mit mondhat ez a rajzolt figura, aki alá az van írva, hogy ő egy nyúlformájú kutya. Elkezdtem írni hát egy monológot. Magam is kíváncsi voltam, vajon merre fog vezetni.

A könyv szövege egy belső beszéd, mert ugyan a főhős megszólít valakit a könyvön túl, egy feltételezett olvasót, de annak létéről nincsen bizonyossága. Úgy is értelmezhetjük, hogy mindezt magának mondja. Megpróbáltam belehelyezkedni egy képeskönyv rajzolt szereplőjének helyzetébe, aki tudja magáról, hogy az, és hogy a világ, amiben él, egy könyvbe zárva létezik. Ehhez járul még az, hogy ő egy elrontott alak, egy kutya, aki valamilyen okból – tévedésből, ügyetlenségből, rosszindulatból – nyúlalakot kapott. Ebből az alaphelyzetből kiindulva az ő létére vonatkozó kérdések köré kezdett épülni a szöveg. Ami valóban nem történet, vagyis nem jut el Á-ból B-be, egy probléma felvetésétől a megoldásig. A nyúlformájú kutya nem reméli, hogy akár ő, akár a könyvben elfoglalt helye alapjában megváltozhat, csak valamiféle reményt fogalmaz meg, hogy ezzel a helyzettel nincs egyedül. Ilyen szempontból ez nem egy túl optimista könyv. Ha körülnézek itt, mifelénk, nincs is sok oka rá. Tehát nagyon más ez, mint egy mese. Igyekeztem megidézni az élőbeszéd közvetlenségét, és erre szándékaim szerint ráerősít a könyv rajzi világa is, ami közelebb áll egy vázlatkönyv keresetlenségéhez, rendetlenségéhez, mint egy gyerekeknek szóló képeskönyv illusztrációihoz.


  • - A kufli-könyvek kapcsán többször elmondtad, hogy először mindig a szöveg készül el, és aztán rajzolod meg az illusztrációkat. Most is így történt?


  • - Pontosan így. Azzal a különbséggel, hogy ez esetben rajzolóként nagyobb teret hagytam az improvizációnak. Azt szerettem volna, hogy egy nagyon élő, mozgalmas világ vegye körül a főszereplőt. Mintha egy nyüzsgő városban sétálna, ahol tőle függetlenül is zajlik az élet. Sok kisebb-nagyobb rajzból raktam össze az oldalpárokat, úgy rendezgetve őket, mintha egy kirakós játékkal játszanék. Többnyire volt egy előzetes vázlatom, az oldalak végleges képe a számítógép monitorán állt össze.


- A könyv vizuális világa egyszerre nagyon dánielandrásos, de ugyanakkor olyan, amilyet még nem láthattunk tőled. Határozott koncepcióval alakítottad ki ezt a világot, például a színeket, vagy a szöveg hangulata alapján tapogattad ki a vizuális utat?


  • - Másfélét szerettem volna csinálni, mint az eddigi könyveimben. Időről időre hajlamos vagyok beleunni saját magamba, és ilyenkor muszáj kipróbálni valami újat. A vázlatokkal, firkákkal teli füzeteim, papírlapjaim hangulatát szerettem volna viszontlátni ebben a könyvben. Azokat a rajzokat gyakran izgalmasabbnak látom, mint a könyvek számára készült illusztrációimat. Nincs ez így jól, gondoltam, és elképzeltem egy könyvet, ami sokkal inkább hasonlít egy vázlattömbre, mint egy hagyományos illusztrált képeskönyre. Szerettem volna, hogy személyesebb legyen, mint az eddigi munkáim, mintha a saját magam számára készült rajzaimat mutatnám meg az olvasónak. Innen jött a redukált színezés is: legyenek színek, de csak kevés, mintha csak három darab színes filctollam lett volna rajzoláskor. Fura módon az efféle korlátozások jót tesznek a kreativitásnak. Mindezt persze a szöveg is befolyásolta. A nyúlformájú kutya gondolataihoz kevéssé illett volna egy minden sarkán lekerekített, harmonikus és színpompás rajzi világ.

  •  

- És egy kicsit provokatív zárás: Szerinted ebben a könyvben kérdésből vagy válaszból van több?


  • - Az egész könyv egy nagy kérdés. Mit tudok én – aki a megtévesztő külsőm mögött egészen másmilyen vagyok – kezdeni ezzel a világgal, amely ebben a formában/ezzel a belsővel kevéssé tart rám igényt? Mit tudok kezdeni magammal? Miért maradok a többieknek idegen? Ki  téved, én vagy ők? Van-e mindebből kiút? Találhatok-e társakat?

  • Persze ezek itt egy rajzolt alak kérdései, amiket semmiképp sem szeretnék kozmikus méretűvé növeszteni. De hasonló kérdéseket adott esetben feltehet magának bármelyikünk – akkor is, ha valamilyen szempontból eltér a többség normáitól, de akár akkor is, ha csak ő érzi így. Úgy gondolom, manapság ilyesmire bőven adódhat ok. Ezek a kérdések itt vannak körülöttünk. Eddig, azt hiszem, kevés direkt állítást lehetett kiolvasni a könyveimből, de ezúttal, úgy tűnik, ez kicsit más lett. Pedig most sem volt ez a feltett szándékom. És most is leginkább csak kérdezek. Körülnézek, elszomorodom, gyakran dühös is leszek – és kérdezek.

     

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek