Az ikonállatok térhódítása

avagy hogy jutottunk a csillámló unikorniskakiig?

Ikonállatok (és tárgyak) régóta léteznek az egész világon, de kialakulásukról vajmi keveset tudunk. A cikk megírása előtt igencsak utána kellett járnom a témának, mert bevallom, elképzelésem sem volt, hogyan jön divatba egy-egy fiktív figura, ami aztán a ruhaipartól kezdve a könyvpiacig mindent meghódít. Az eredmény nemcsak engem, de a velem együtt lelkesen kutakodó családomat is meglepte, akik körében végeztem egy nem reprezentatív kutatást is, hogy szerintük ki/mi a legnépszerűbb kitalált karakter.

 chiitan.jpgChiitan, Susaki város kabalaállata

Az elsőre egyszerűnek tűnő kérdésemre többféle ígéretes válasz is érkezett Szupermentől Pikachuig, mi több, a barátom segítségével megismerkedhettem egy feltörekvő ikonnal, Chiitan karakterével is. Chiitan hivatalosan egy 0(!) éves tündér baba, akit egy vidráról mintáztak, nem mellesleg Susaki városának nagykövete is. Logikus, nem? Az abszurd része azonban nem ez, hanem a cuki külseje mögött lakozó igencsak destruktív agresszor. Érdemes meglátogatni valamelyik közösségimédia-oldalát, garantált a nevetőgörcs! Chiitan figurájával már nem is jártunk nagyon messze az igazságtól, miközben mégis éppen az ellentéte a világ legnépszerűbb karakterének. Az országuk közös, mindketten Japánból származnak, és mindketten ugyanarra az eszmére reflektálnak, csak éppen ellentétes oldalról. Chiitan tükröt tart a XXI. századi ember elé: míg külsőre mézes-mázos, belül tele van feszültséggel és gyűlölettel, amit csak romboló tevékenységekkel tud levezetni. Éppen úgy működik, mint pl. a közösségi média, ahol számtalan (szintén többnyire japán) cuki matrica, emotikon mögé rejtjük a frusztrációinkat, vagy csak a tökéletes pillanatokat osztjuk meg, pedig az életünk 90%-ban nem ezekből áll, hanem éppen az ellenkezőjéből. A világ legnépszerűbb ikonállata nemcsak külsőre, de belsőre is cukiságbomba: éppen ezért tetszett meg az embereknek, mert az ő karakterén keresztül kiszabadulhattak a mókuskerékből. Rózsaszín, csillogó világával nemcsak a gyerekek, de a felnőttek szívét is elnyerte, akik vagy nosztalgikus érzésekkel tekintettek rá, vagy szimplán csak beleszerettek az egyszerű, cuki dizájnba, ki komolyan, ki viccből. Ha még nem találtátok ki, elárulom; Hello Kittyről van szó. Bizony, a masnis fehér cica dollármilliárdokat hozott a kitalálójának, Cudzsi Sintarónak, aki eredetileg gumipapucsait akarta eladhatóbbá tenni egy aranyos, színes figurával.
hellokittyetterem.jpegHello Kitty étterem Pekingben. A kép forrása: hvg.hu/shake/20120110_hello_kitty_etterem

De hogyan lett ilyen elképesztően népszerű Hello Kitty? 1990-es (újra)felfedezése óta találgatják, mi az oka, de biztosat nem állíthatunk. Van, aki az egyszerű dizájnban, más a cukiságában, megint más az örökké népszerű rózsaszín árnyalataiban látja a megfejtést, de akad olyan is, aki szerint a cica szájának hiánya a kulcs, ugyanis ezáltal bárki bármilyen érzelmet beleláthat, éppen aktuális hangulatának megfelelően. Egy biztos, Hello Kitty jókor volt jó helyen, és ez nagyban hozzásegítette a világhírnévhez. Egy egyre erősödő trend jelképévé vált, mely tömegek igényét szolgálta ki. Akkoriban (a ‘70-es években) kezdett ugyanis kibontakozni a “cukiságkultúra” (Kawaii), amelyet erősen meghatároztak a gyermeki világ elemei, kezdve a beszédmódtól az írásképig. Ebbe a kultúrába könnyedén beilleszkedett Hello Kitty, a rózsaszín, cuki lény, akinek a háttérsztorija csak még eladhatóbbá tette őt: Kitty ugyanis nem is macska, hanem egy brit kisiskolás lány, aki (valamiért) közben cicaszerű is.
cooky_bagoly.jpegEgy időben mindenhol ilyen baglyokat láthattunk - ezek a bagoly figurák a Cooky matricák 3D sorozat részei, a webshopunkban is megtalálod

Hello Kitty mellett azóta feltűnt számtalan más állatikon, amik akár hosszú évekre is uralmuk alá vonták a divatot, a filmgyártást, a könyvpiacot és a közbeszédet is. Változó, hogy ezek a karakterek az élet mely területéről érkeznek a köztudatba. Sokszor a divat világában jelenik meg először egy sikerorientált mitikus lény, állat, figura, ilyen esetekben a tervezők jó érzékkel látják meg azt a mögöttes tartalmat, amire aztán tömegek ugranak. A kétezres évek vége felé pl. a bagoly alakja tett szert elképesztően nagy népszerűségre, amikor is a hipszter kultúra vált uralkodóvá a fiatalok körében.
Az intelligenciát, bölcsességet szimbolizáló éjjeli madár jól illeszkedett a nagy, fekete keretes okosszemüveges, egyediséget, intellektuális sznobságot magáénak valló fiatal tömeghez, akik szívesen ücsörögtek éjszakába nyúlóan egy-egy kocsma előtt művészetről, politikáról, kultúráról beszélgetve. Ezt követte a róka figurája, a szintén eszes, ravasz és nem mellesleg cuki állat, ami a mai napig népszerű. A könyvek között is egyre több a vörös, lompos farkú főhős, aki ezelőtt csak mellékszerepben tündökölhetett a mesékben. Sokszor meglepő figurák és állatok válnak ikonikussá a kultúránkban, gondoljunk csak az előző év slágereire, az ananászra vagy a flamingóra. A flamingós úszógumik térnyerése döbbenetes mértéket öltött 2018 nyarán a strandokon, nagyjából annyi jutott belőle egy négyzetméterre, mint lángosból. Persze nem minden ikonállat (lásd flamingó) nőhet akkorára, hogy eluralkodhasson akár a könyvpiacon is. Egy közülük viszont évek óta töretlen népszerűségnek örvend a fiatalok körében, olyannyira, hogy nemcsak könyvek, filmek, társasjátékok, de konyhai eszközök, italok, hajviseleti stílusok és szépségápolási termékek ihletőjévé is vált. A történelmileg évszázadokkal ezelőttre visszavezethető unikornisról van szó, ami anno a tisztaság, ártatlanság jelképe volt, 2019-re pedig egy rózsaszín, csillámporos, szivárványt pukizó giccs lett belőle. Az unikornismánia ismét egy korszak gondolkodásmódjába illeszthető, mégpedig az újra divatba kerülő cukiságkultúrába.

cukisagkultura.jpgKép forrása: mindy.hu

A divat világa kimondottan posztmodern, mindig vissza-vissza nyúl a saját múltjába, és vagy részben vagy egészben újra felhasználja, felfedezi bizonyos részeit. Ismét a 80-as évek bordázott anyagainak, élénk színeinek és bő farmerkabátjainak idejét éljük, a nagyszemű állatos stickerek, színes felvarrók, neonszínű hajtincsek és cuki emojik keverékével együtt. Olyan európai sajátságokkal bíró 80-as évek ez, amibe nagy mértékben beszivárgott az ázsiai kultúra. A 80-as években is jelen lévő, csak éppen más jellegű létbizonytalanság érzése a mai fiatal generáció vállát is épp úgy nyomja, kezdve a klímakatasztrófával, egészen az önmegvalósítást sulykoló individualizmus elhatalmasodásáig. Ahogy Hello Kitty generációja, úgy a Z generáció is a világ problémái elől menekül a halhatatlanság és gondtalanság rózsaszín és giccses szimbólumához, az unikornisokhoz.
unikorniskaki.jpegIntelligens gyurma - Unikornis kaki

Szerethetjük vagy utálhatjuk őket, az unikornisok még biztosan velünk lesznek egy ideig, és ki tudja, kinek adják át a stafétát, ha már képtelenség lesz fokozni az uralmukat. Az unikornis kaki fantázianevű intelligens gyurma után személy szerint biztos voltam benne, hogy kész, vége, kifulladt az unikornisőrület, ezt már képtelenség fokozni. Hogy tévedtem, arra az unikornisszárnyas kutyahám döbbentett rá, amit egy unikornisokra specializálódott online üzletben találtam. Szóval az unikornisok maradnak, mi pedig büszkén beállunk mögéjük, mert akár foglalkozunk a népszerűségük okaival, akár nem, az biztos, hogy kimondottan cukik, és a gyerekek imádják őket. Ha pedig a gyerekek imádnak valamit, akkor bizony nem csak marketing szempontból érdemes az aktuálisan népszerű figurával fémjelzett termékeket előállítani.
3-5-8unikornis.jpegUnikornisrajongó? Add a kezébe!

Ha pl. a gyerekünk imádja az unikornisokat, érdemes unikornisos könyvet választanunk neki, hiszen sokkal nagyobb eséllyel veszi majd a kezébe, mint bármi mást. A Pagony egyik fő küldetése, hogy tartalmas, igényes és szerethető könyveket juttasson el a fiatal olvasókhoz, ezért is fontos számunkra is, hogy figyelemmel kövessük az aktuális trendeket. Nektek pedig érdemes belelapoznotok legújabb könyvünkbe, ami amellett, hogy unikornisos, misztikus, szórakoztató történeteivel és változó hosszúságú meséivel több korosztályt is kiszolgál. A 3-5-8 perces mesék sorozatunk új kötete, a 3-5-8 perces mesék unikornisokról és sárkányokróligazi misztikus utazás a varázslények világába, nem csak unikornis rajongóknak!

Rendeld meg itt!

De találhattok könyvet Gastonról is, aki a kicsiknek segít az érzelmi intelligencia fejlesztésében, és minden kötetben más érzelem feldolgozásában nyújt segítséget, és ad tippeket, milyen légzőgyakorlatokat próbáljatok ki.

Keresd a Dühös vagyok, Félek, Szomorú vagyok és Féltékeny vagyok köteteket, mert nemcsak a gyerekek lesznek odáig a cuki Gastonért, de a felnőtteket is leveszi a lábáról! Vagy ismerj meg egy igazi unikornist, aki nem hisz a kislányokban! Uni, az unikornis meséjét itt találod.

Itt találod a részeket!

Felhasznált források: https://www.index.hu/gazdasag/2019/01/06/hello_kitty_sanrio_rozsaszin_macska_milliardos_biznisz/amp

https://www.nuus.hu/eletmod/design/0708/mi-ez-az-egesz-unikornis-laz-megmondjuk-miert-van

Kapcsolódó termékek