Berg Judit nyitotta meg az idei Könyvhetet

Ha nem hallottad, olvasd el most!

Ugyan a 89. Ünnepi Könyvhétnek már vége, a Vörösmarty téren felállított könyves pavilonokat lebontották, és újra turisták lepték el a szökőkutat, de remémyeink szerint te is több új kötettel, vagy élménnyel lettél gazdagabb ezalatt a pár nap alatt. Külön büszkék vagyunk arra is, hogy idén szerzőnk, Berg Judit nyithatta meg az év legfontosabb könyves eseményét, amit most el is olvashatsz, hiszen az ott elhangzottak örök érvényű igazságok olvasásról, írásról, könyvekről, mesékről.

"Nagy szeretettel köszöntöm az itt megjelenteket, akik a 89. Ünnepi Könyvhét és Gyerekkönyvnapok alkalmából gyűltek össze. Amikor gyerekként anyukám először vitt magával a könyvheti forgatagba, már akkor rabul ejtett az a megfoghatatlan izgalom és finom ünnepélyesség, ami körüllengte az izzadó nagyvárosban felállított, friss könyvillatot árasztó bódékat. Később, az éppen zajló vizsgaidőszak sem tudta elvenni a könyvhét örömét, íróként pedig minden évben megélem ennek a néhány napnak valódi ünnep-voltát.

Az összegyűlt sokadalmat látva, felmerül a kérdés, hogy valójában miért ünnep a könyvhét, és mit is ünneplünk valójában? Flegma kamaszként csípőből rávágtam volna, hogy a könyveket. Esetleg, hogy az új könyvek születését, tehát ez itt egy ötnapos szülinapi parti. Ma azért hozzátenném, hogy ezen a héten a könyvek létrehozóit is ünnepeljük, a teljes könyvszakmát: kiadókat, szerzőket, illusztrátorokat, műfordítókat, szerkesztőket és mindenkit, aki részt vesz a könyvek készülésében. És természetesen – a legkevésbé sem utolsó sorban – ünnepeljük az olvasókat, a friss gondolatok után ácsingózokat, a kíváncsiakat, az érteni vagy éppen elrévülni vágyókat.

Az olvasásról annyi mindent elmondtak már: ez a gondolkodás szabadsága, a szellem hatalmas játszótere, embervoltunk egyik fő bizonyítéka. Gyakran esik szó arról is, milyen fontos volna, hogy a felnövő generációk is olvasóvá váljanak.

Nekünk, meseíróknak adatott meg a lehetőség, egyben miénk a felelősség is, hogy minél több gyereket próbáljunk az olvasás útjára terelgetni. Ebben az igencsak nehéz küzdelemben mellettünk állnak pedagógusok, könyvtárosok, szülők százezrei, és a már emlegetett kollégáim is a könyvszakma minden területéről. Közös feladatunk és szívügyünk a mai fiatalok olvasóvá nevelése.

Mégis, gyakran tartják a gyerekirodalmat a felnőtt irodalom kisöccsének, a gyerekkönyvek sokszor a „futottak még” kategóriába kerülnek. Mintha a mese szó eleve azt sugalmazná, hogy bagatell, nem kell komolyan venni. Pedig a mesék, legyen szó népmeséről, modern kori műmeséről, vagy akár a tágabb értelemben vett fikcióról, mindig a lényeget hordozzák magukban. József Attilával szólva, az igazat mondják, nem csak a valódit. Néhány éve, ugyanezen a pódiumon állva, Spiró György azt állította, hogy „abból, ami fontos, előbb-utóbb úgyis mese lesz”, és hogy „mostanság a szépirodalom az egyetlen biztos módja az emlékezésnek.” Nemcsak meseíróként értek vele egyet.

Köztudott, hogy a 19. század végéig a mesék elsősorban a felnőtt közönségnek szóltak. Ezekben a szájról szájra továbbadott történetekben óriási tudásanyag gyűlt össze. A mesebeli motívumok, karakterek és fordulatok magukban hordozzák mindazt, amit az emberek önmagukról és a világról tudtak. A mesékből megtanulhatjuk, hogy kellő akarattal és elszántsággal bárkiből válhat hős, hogy a céljaink eléréséért keményen meg kell küzdenünk, és nincs változás anélkül, hogy – szimbolikusan vagy szó szerint – útra ne kelnénk. A mesék életutunk szakaszairól, életünk szerepeiről is szólnak: születésről, felnőtté majd szülővé válásról, öregkorról, halálról és gyászról. Megtudhatjuk azt is, milyen a kapzsiság és az önfeláldozás, a becsület és csalás, megismerhetjük a magány és szerelem, az elvágyódás és honvágy természetét. Tudjuk, hogy a hősnek rendszerint próbákat kell kiállnia, hogy néha az utolsó erőnk megfeszítése után érjük csak el a célt, de bármikor találkozhatunk egy jóságos segítővel, és igenis vannak csodák, amelyekkel élhetünk.

A gyerekek agya olyan, mint a szivacs. Rengeteg információt képes befogadni, és minden, amivel kapcsolatba kerül, nyomot hagy benne. A gyerekkorban megismert mesék lenyomatát egész életünkben hordozzuk. Ha gyerekként megtapasztaltuk – kedvenc hősünkkel azonosulva, hogy képesek vagyunk leküzdeni bármilyen akadályt, akkor felnőttként sokkal könnyebben tesszük meg ugyanezt. Ha gyerekként megtanultuk, hogy sosem szabad annyiban hagyni, felnőttként sem fogunk szó nélkül elmenni az igazságtalanság mellett.

A jó mesék arról is beszélnek, hogyan működik a minket körülvevő világ. Előfordul, hogy a hétfejű sárkány elrabolja az égről a napot, a holdat és a csillagokat, hogy Döbrögön megbotoznak egy fiút, amiért védelmezi jogos tulajdonát, vagy félelmében rémesen kezd viselkedni a Négyszögletű Kerek Erdő minden lakója, mert elhitették velük, hogy támadnak a pomogácsok. De a mese sosem állapodik meg ennyiben, hiszen akad olyan hős, aki szembeszáll a sárkánnyal, és visszaszerzi az ellopott égitesteket, Lúdas Matyi megtanulja megvédeni magát, sőt Döbrögit is móresre tanítja, a Négyszögletű Kerek Erdőben pedig kiderül, hogy vészhelyzetben is a szeretet és az emberség az egyetlen járható út.

A mesét nem téveszti meg a látszat, a felszín, a mesét nem lehet félrevezetni, fanatizálni, a hiszékenységére apellálni. A mese nem fél. Elfogultság és mellébeszélés nélkül hordozza magában az igazságot. Minden megtörténhet, és meg is történik úgy, ahogy annak lennie kell, mert a mese szabad. Tudásunk, tapasztalataink, hagyományaink legjavát hordozzák a könyveink.

Ezt szeretnénk átadni a mai gyerekeknek. Azt reméljük, az olvasás segít nekik abban, hogy mintáik, mítoszaik, példaképeik legyenek. Fontos, hogy szélesedjen a látókörük, ismerjenek meg más világokat, kultúrákat, nézőpontokat! Tanuljanak meg gondolkozni, kérdezni, a minket körülvevő világot értelmezni! Az olvasás révén tanuljanak meg a sorok között is olvasni!

Sokféle szándék alakítja a világot. Különbözőek vagyunk, másképpen gondolkozunk, nem egyformán képzeljük el a jót. Nem is muszáj mindenben egyetértenünk. Az a fontos, hogy írjunk, olvassunk és beszélgessünk, hogy minél jobban megértsük magunkat, egymást és a világot! És nem utolsó sorban: olvassunk a gyerekeinknek, neveljük őket olvasóvá, hogy érdeklődő, gondolkodó, humánus felnőtté válhassanak! Neveljünk nyitott, empatikus, önálló, szabad embert. Egyszerűbben szólva: embert. Ez a könyvünnep lényege, mert ennek az ígérte van a könyveinkbe zárva."



Kapcsolódó cikkek