Te szívesen lennél papírsárkány?

Megjelent A halandzsarablók!

Amíg a gyerekek igazán picik, olyan történeteket szeretnek hallgatni, amikhez kapcsolódni tudnak, amik akár velük is megtörténhetnek egy átlagos szerdai napon. Ahogy nőnek, ezek a mesék lassan kikopnak a repertoárból, hiszen már nincs szükségük arra, hogy ilyen módon dolgozzák fel a hétköznapok eseményeit.
Ahogy megszokják, megismerik a körülöttük lévő rendszert és beleillesztik saját magukat is, felébred a kíváncsiságuk másféle ingerek felé: így születnek meg az első fantáziavilágok, képzeletbeli barátok érkeznek a családba, egy új univerzum nyílik meg a gyerekek előtt.

a_halandzsarablok_borito_1000px.jpgÉs ezzel bizony a meséknek is lépést kell tartaniuk. A kisgyerekkori fantáziavilágban való időzés talán a legnagyobb szabadság időszaka, és mesékkel szuperül meg lehet támogatni, hogy a kicsik érezzék, van helye az életükben a kissé abszurd, mókás dolgoknak is, hiszen ettől lesz izgalmas!

Harcos Bálint mesekönyvei telis-tele vannak olyan szereplőkkel, akik kicsit kilógnak a sorból, szeretnek álmodozni és nagyon szeretnivalóak.
Pontosan azért olyan népszerűek a Szofi-mesék a kicsik körében, mert a hétköznapok eseményeibe csendesen megérkeznek a mókás, kissé abszurd elemek - elég arra gondolni, amikor Szofi nem hajlandó felvenni a zokniját, és végül akkorát tüsszent, hogy az egész város a feje tetejére áll.
A legfrissebb mesegyűjteményében 12 egészen különleges mese található. Ez a kötet egy kicsit idősebbeknek szól, de biztos, hogy a kistesók is élvezni fogják, hiszen nem hosszúak a történetek. Egy-egy varázslatos kis univerzumot villant fel előttünk mindegyik, ahol szívesen időznénk hosszabban is akár, de az biztos, hogy jó ideig velünk marad az összes bolondos, kedves szereplő.

Rendeld meg most!

Amellett, hogy garantáltan megmozgatja a fantáziánkat - jelen sorok szerzője például elképzelte, milyen szívesen lenne papírsárkány - hihetetlenül vicces is. A nevetés végtelenül felszabadító, és itt aztán van min kacagni: kezdve az oroszlánok sörényének nyírására specializálódott sörényfodrásztól egészen Gibrász Fickándorig, a hírneves nyomozóig, aki kizárólag képtelenségeket nyomozott ki, ezért elveszítette az állását, találkozunk itt mindenféle szerzettel.
Ismerkedjetek meg Korracsek nénivel, Lobélia kisasszonnyal, és ne csodálkozzatok akkor se, ha a könyv elolvasása után hosszas beszélgetésbe bonyolódtok a ruháitokkal!

A fantázia kisgyerekkorban szárnyal a leginkább, és nagyon fontos, hogy ezt a kreativitást és szabadságot meg tudják őrizni a gyerekek. Olvassatok sokat és sokfélét, és engedjétek ti is, hogy a mesevilágok beszippantsanak titeket!

Kosárba teszem!

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek