Csongi hiába „csak” mesehős, igazából annál sokkal több

Interjú Bendl Verával

Bendl Verát már ismerhetitek, szerepelt egy novellája az Ezentúl lesz banán! antológiánkban és az elmúlt hetekben debütált a blogunkon a Berci nem megy iskolába című folytatásos meséjével, ami segít feldolgozni a gyerekeknek ezt a furcsa és kaotikus helyzetet, ami az utóbbi időszakot jellemzi. De nemcsak a Berci-mesékre jellemző az, hogy rávilágít problémákra és a gyerekek szintjén, de nem leereszkedve beszél hozzájuk, ilyen az első gyerekkönyve, a Mihályi Csongor és az időgyurma is, ami egy elképesztő utazás humoros, pörgős és utánozhatatlan története. Tudj meg többet a hamarosan megjelenő meseregényről!

Mikor ismerted fel, hogy írással szeretnél foglalkozni?

Először akkor merült fel bennem, amikor 6 éves koromban írtam egy mesét a családomnak karácsonyra. Később sem hagytam fel az írással, folytattam az általános iskolában, később pedig gimnáziumban. Az, hogy az írás egy komolyabb könyvben realizálódjon, az elég hosszú időbe telt, és végül 2018-ban jött el. Ekkor jelent meg az első, felnőtteknek írt könyvem. Korábban nem is gondoltam arra, hogy egyszer gyerekeknek fogok írni.

mihalyi_csongor_es_az_idogyurma_borito_1000px.jpg
Hogy alakult mégis úgy, hogy megszületett első gyerekeknek szóló könyved, a Mihályi Csongor és az időgyurma?

Ez kimondottan Kovács Eszternek és a Pagonynak köszönhető. Egy önéletrajzomban akadtak rá a rendszerváltás 20. évfordulója alkalmából írt novellámra, amit ők beválogatták az Ezentúl lesz banán! című antológiába. Ez a kötet a rendszerváltás 30. évfordulójára jelent meg. Ennek kapcsán hívott el Kovács Eszter, hogy beszélgessünk, és kért fel, hogy írjak mesét. Már korábban is volt pár meseötlet a fejemben, de nem írtam le őket. Annyira meghatónak és megtisztelőnek találtam, hogy egy kiadó kimondottam engem kér fel, és nem én rohangálok, hogy nézzék meg a szövegeimet. Ezen felbuzdulva neki is láttam az írásnak.

A beszélgetés során Eszter felvetett egy konkrét ötletet, vagy mindent rád bízott és szabad kezet kaptál?

Nem, nem mondott semmit. Pusztán annyi iránymutatást adott, hogy milyen fajta mesékből van túlkínálat, hogy ha lehet, abból ne írjak még egyet, de igazából nekem egyébként is megvoltak a magam útjai, és nem ütköztek másokéval szerencsére. Még arra kért, hogyha már megírtam pár fejezet, azokat küldjem el, hogy megnézhesse, mennyire profilbaillőek.

Miben volt más gyerekkönyvet írni, mint felnőtteknek szólót?

Nekem könnyebb volt, valahogy beláthatóbb volt a vége. Nagyon vicces érzés belehelyezkedni egy gyerek fejébe.

A kötet illusztrátorát Remsey Dávidot, a kiadó választotta vagy együtt?

Együtt választottuk ki, és már a kezdetektől nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Többek között a karakterek megjelenéséről is egyeztethettem vele.

Mesélnél egy picit a mese főhőséről, Mihályi Csongorról? Hogy született meg az ő karaktere?

Az időgyurma ötlete nem tőlem származik, de aki kitalálta, nem szeretné, ha megemlíteném őt a nyilvánosság előtt, csak mint „a személyt, aki kitalálta az időgyurmát”. De az biztos: az időgyurma ötlete nem az én érdemem. A karakterek megalkotásánál az volt a fő célom, hogy a szokásostól eltérően kicsit fura mesehősök legyenek a főszereplők, és ilyen módon egy kicsit ki szerettem volna fordítani a sémát. Például Mihályi Csongor fixált bizonyos témákra, mint például a közlekedés, vagy a bolygók, országok. Nekem fontos volt, hogy ő és a barátja, Mik létrehozzanak együtt valami tök jó dolgot, ami működik. Ehhez viszont olyan gyerekekre is szükségük van, akiket „normálisnak” tartanak, illetve akiket jobban befogad a rendszer. Nem arról van szó, hogy ők többek lennének vagy kevesebbek, inkább a rendszerrel kompatibilisek. Ezenkívül tök nagy segítséget nyújtanak ennek a két a fiúnak, mert más a realitással való kapcsolatuk.

Miért pont ezeket a speciális karaktereket választottad főhősöknek? Milyen módon kapcsolódsz ehhez a témához?

Egyrészt ismerek ilyen gyerekeket, és engem foglalkoztat az, ahogy ők látják a világot. Ezt elég érdekesnek találom. Másrészről ismerem azt a problémát, ami valamennyire megjelenik ebben a mesekönyvben. Általánosságban elmondható, hogy a speciálisnak tekintett gyerekek nehezen találnak olyan közeget, ahol jól tudnak működni. Ennek főleg az iskolarendszer és az oktatási helyzet az oka. Azt gondolom, hogy a Csongorhoz hasonló, aspergeres hősök egyre többen vannak. Ezt a megnevezést vagy diagnózist direkt nem akartuk kiemelni, nem szerettük volna felcímkézni a gyerekeket, ugyanakkor mégis fontosnak találtam, hogy egy ponton ki legyen mondva.

Szerinted ki/kik a könyv célcsoportja, és mi a mese célja? A „társadalommal kompatibilisebb” gyerekek érzékenyítése és elfogadásra nevelése, illetve a „picit fura gyerekek” önelfogadása?

Nem gondolom, hogy a gyerekek feltétlenül piszkálnák egymást. Láttam olyan közeget, ahol kimondottan támogatták egymást. Mihályi Csongort és Miket olyan karaktereknek szántam, akikben bármelyik szülő könnyedén felismerheti a saját gyerekét/gyerekeit. Szerintem ilyen módon bárkinek szól. Csongi nem egy kimondottan extrém karakter. Furcsa, speciális, kicsit más, de nem extrém módon nehezen kezelhető vagy elfogadható. De tény, hogy van egy címke rajta. Egyébként laikusként úgy vélem, hogy az asperger manapság néha úgy van beállítva, mintha bizonyos értelemben pozitív lenne aspergeresnek lenni. Például itt van Greta Thunberg. Többek között az ő személye is rávilágít arra, hogy ezek az emberek nagyon érdekesek és értékesek, és nagyon különleges módon látják a világot. Úgy, amit mi elgondolni sem tudunk. Ugyanakkor van egy másik oldala a jelenségnek, ami nem ennyire pozitív. Ők máshogy érzékelik a dolgokat, szenzorosan túl érzékenyek, az iróniát sokan közülük nehezen értik, és nehezített terepen nőnek fel. Az Asperger nem egy élményfürdő. Szerintem az a jó, hogyha mindkét oldal megjelenik. Én úgy látom, hogy a legtöbb szülő, akinek a gyereke iskolás, szenved attól, hogy az oktatásban nem kezelik a helyén ezt a témát, legyen az akármilyen más nehézség, sajátos nevelési igény, ADHD, figyelemzavar vagy egyszerű „különcség”, és mindenki keresi az egyéb, alternatív útvonalakat, iskolákat. Mindenki, aki ebben éli a mindennapjait, annak való ez a könyv.

Mi az általános tapasztalat? Hogyan áll az állami oktatás a sajátos nevelési igényű gyerekekhez? A mesében szóba kerül Csongi előző sulija, a „borzalmas hely”, ahol nem érezte jól magát és szenvedett, de később átment az új suliba, ahol jól érzi magát.

Nem vagyok egy szaktekintély, de amiket szülőktől hallok, az azt mutatja, hogy általában nem érzik jól magukat az állami iskolákban, és ezt az sem segíti elő, hogy beszüntették a tanulócsoportokat, vagy hogy egyre nagyobb létszámmal indítanak osztályokat. Ha nem tudnak jól integrálni, ez iszonyú nehéz, a szülőnek és a gyereknek is. Én személy szerint nem tudom a megoldást.

Párizs, mint helyszín meglehetősen hangsúlyosan jelenik meg a történetben. Van valamilyen kötődésed a városhoz?

Igen, még diákkoromban eltöltöttem fél évet Erasmus ösztöndíjprogrammal Párizsban. Tavaly visszamentem barátokhoz látogatóba, és bejártam a könyvben szereplő helyszíneket is. Szerencsémre a Notre Dame-ot is még pont meg tudtam nézni.

 Sajnos a járványügyi helyzet miatt elmarad a könyvfesztiválra tervezett bemutató. Mit gondolsz, mikor és hol találkozhatunk veled legközelebb?

Igen, gyakorlatilag kedden adtuk le a könyvet a nyomdába, és szerdán jöttek az első korlátozások. Sajnáltam nagyon. De szerencsére lesz online bemutató április 25-én délután 16.30-kor, szóval nem bújok el. Illetve éppen a járvány miatt elindítottunk egy mesét, amelyik a karanténhelyzetről szól, az a címe, hogy Berci nem megy iskolába – egy kisfiú, egy nagyfiú meg a nagymamájuk és a családjuk karanténkalandja lesz benne –, és ehhez is Dávid készíti az illusztrációkat, a Pagony blogon olvasható folytatásokban minden szerdán. Szóval nem tűntem el és nem hallgatok el, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy tetszik majd a gyerekeknek Csongi története, mert nekem ő fontos, hiába elvileg „csak” mesehős, igazából annál sokkal több, és mert sokan sok szeretettel dolgoztunk azon, hogy eljusson az olvasókhoz.




A cikk nyitóképe Szöllősi Mátyás fotója.