Sajtból van a Hold?
Úgy gondoltuk volna, hogy nincs olyan korszak, olyan földrész, amit Berg Judit időutazó dínói nem látogattak volna meg! De Trikó és Nyamm, kiegészülve Reginával, a tirexlánnyal is hasonlóképpen gondolkodhattak, mert inkább a Holdat célozták meg. Nyamm annyira be akarta bizonyítani barátainak, hogy a Hold bizony egy nagy kerek sajt, hogy véletlenül az egész csapatot 1969-be küldte, a Hold-misszió évébe. Persze ha már ide érkeztek, nem akarnak kimaradni a holdraszállásból. Vajon hogy fogadják őket az űrhajósok, Mike, Buzz és Neil? Olvass bele a regénybe, és megtudod!
Buzz elmesélte, hogy Houstonban vagyunk, ahol az űrhajósok kiképzése folyik, a NASA pedig nem más, mint a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal.
– Nemzeti? Hivatal? – értetlenkedett Nyamm.
– Nemzeti, mert a miénk, vagyis az Amerikai Egyesült Államoké – magyarázta Buzz. – És hivatal, mert sok fontos üggyel foglalkozunk, például űrkutatással és űrrepüléssel. Azt is megtudtuk tőle, hogy az 1969-es év nyarába érkeztünk. Négy hét múlva kezdődik a küldetés, amikor elsőként fog ember lépni a Holdra. Buzz még azt is elmondta, amit én amúgy tudtam, hogy a Hold se nem nyalóka, se nem sajt, hanem kőből van és égitest. A Föld körül kering, és magától nem tud világítani. A Nap fényét veri vissza.
– Szerintem akkor is sajtból van – szuszogott Nyamm. – A sajt is vissza tudja verni a fényt.
– Azért jöttünk ide, hogy ellenőrizzük, kinek van igaza! Meg akarjuk nézni, miből van a Hold! – magyaráztam. Buzz mosolyogva bólogatott.
– Ugye magaddal viszel minket is? – kérdezte Regina. – Szeretném a saját szememmel látni, hogy Nyammnak nincs igaza!
– Tudjátok mit? Bemutatlak a társaimnak – felelt Buzz. – A parancsnok Neil Armstrong. Ő fogja eldönteni, hogy jöhettek-e. 
Buzz a dobozzal együtt felnyalábolt bennünket és elindult. Nagyon jól ismerte a sok fényes folyosót, gondolkodás nélkül kanyargott, végül benyitott egy helyiségbe, aminek az ajtaján nagybetűkkel ez állt: ÖLTÖZŐ.
Bent két másik csupaszlábút találtunk egyforma kezeslábasban. Nagyon belemerültek a beszélgetésbe, ezért éppen csak felpillantottak, amikor Buzz belépett.
– Vendégeink vannak – mondta Buzz, mire a két űrhajós csodálkozva elhallgatott.
– Hol? – állt fel a szőke hajú, kék szemű csupaszlábú.
– Itt, a dobozban! – nevetett Buzz.
Erre már a barna hajú, barna szemű pilóta is feltápászkodott. 
– Mondták a kiképzés elején, hogy számítsunk néhány meglepetésre, de ilyen jópofa trükkre nem készültem – mondta Buzz. – Beszélő űrlénymodellek! Azt állítják, hogy szeretnének velünk jönni a Holdra.
– Nocsak! – húzta fel a szemöldökét a szőke. – Tényleg tudnak beszélni?
– Mutatkozzatok be! – kérte Buzz.
Mi illedelmesen bemutatkoztunk. Kivételesen még Nyamm is a legjobb formáját hozta. Úgy látszik, nagyon szerette volna, ha az űrhajósok magukkal visznek minket is.
A szőke csupaszlábú nevetett, aztán ő is bemutatkozott. Ő volt Neil Armstrong, az Apollo–11 űrhajó parancsnoka, aki a tervek szerint elsőként fog a Holdra lépni. A barna hajú, barna szemű pilóta Michael Collins, akit a barátai Mike-nak szólítanak. Mi is így szólítottuk, mert hamarosan mindannyian barátok lettünk.
– Hány évesek vagytok? – kérdezte Regina, aki cseppet sem volt szégyenlős.
– Nem egyszerre van a szülinapunk, de mindhárman harmincnyolc évesek vagyunk – felelt Neil. 
– Mi pedig… hatvanötmillió. Körülbelül – vágtam rá én.
A három űrhajós nevetett. Nem értettem, mi ebben olyan vicces.
– Ez a legjobb meglepetés, amit a kiképzésen eddig kitaláltak – mondta Mike.
– Akkor… magatokkal visztek? – kérdezte Nyamm.
Neil tűnődve bólogatott.
– Úgy tűnik, ez a központ kívánsága.
– De titokban kell mennünk! – tettem hozzá én, mert féltem, hogy ha abban a bizonyos központban megtudják, abból még baj lehet.
Tovább olvasnál? Tedd be a kosaradba itt!
Vajon milyen lehetett gyerekként végignézni a holdraszállást? Ismerd meg Ancsa történetét!
