"Amikor egyedül vannak a könyvvel, valójában akkor sincsenek egyedül"
Biztosan láttad már a boltokban az egyre gyarapodó Zseblámpás-sorozatot. Ezeknek a könyveknek az a célja, hogy megadja a kezdő olvasóknak az egyedül végigolvasott regény sikerélményét, és motiválják őket, hogy tovább kalandozzanak a történetek birodalmában. Éppen ezért ezekben a kötetekben sok az illusztráció, ami nem csak a megértést segíti, de egy egészen új réteget is ad a történetnek. Ebben az interjúban Egri Mónikát, a Cirka és Firka rajzolóját kérdeztük. Olvass tovább!
Mindenképpen más, már érzetben is. Egy rövidebb, kisebbeknek szóló mesében teljesen más típusú karaktereket, színeket, látványvilágot kell kitalálni, mint egy nagyobbaknak szóló meseregényben. A kicsik egészen másra koncentrálnak, mint a nagyok, erről nagyon hosszasan lehetne beszélni, és rengeteg könyv is van a témában.
Érdekes módon nekem nehezebb a kicsiknek rajzolni, még úgy is, hogy van egy 3 és fél éves kisfiam, és folyamatában látom, hogyan változik az ízlése születése óta. Nekem nehezebb nagyon színesben gondolkodni, nagy fejjel, hatalmas szemekkel. (Mármint a rajzaimban:) Számomra könnyebb összedobni egy vicces, grafikusabb teremtményt, aki folyton mozgásban van, csetlik-botlik, grimaszol, mint egy statikus, ámde megnyugtató jelenléttel bíró figurát.
Egy hosszabb regénynek megvan az a nehézsége is, hogy akár egy rajzfilmben, végig tartani kell a karaktereket, de közben meg kell próbálni úgy ábrázolni a jelenetet, hogy az ne legyen unalmas önismétlés.
Kattints ide és szerezd meg most!
Mennyire vetted figyelembe a rajzok készítésénél, hogy ezeket a könyveket már egyedül olvassák a gyerekek, nem a szülő olvassa fel nekik?
Amikor rajzolok, leginkább a történetre figyelek, és hogy minél érdekesebben tudjam visszaadni az adott szöveget. Próbálok pici pluszt is belevinni a rajzokba, és olyankor sokszor eszembe jut, hogy vajon ezt vagy azt a poént, fricskát hányan veszik észre majd olvasás közben?
A gyerekek sokkal jobban vevők a böngészésre, és bízom abban, hogy amikor egyedül vannak a könyvvel, valójában akkor sincsenek egyedül, mert velük vannak a szereplők, a történet, az író, és jómagam is.
A fekete fehér technika, ami koncepció a Zseblámpás-sorozatnál, mit vont maga után? Mennyiben volt más így dolgozni, mint színesben rajzolni?
Először próbáltam papíron megoldani, de a kisfiam mellett semmilyen papír, festék vagy tus nincs biztonságban, maradt a gépes verzió. Nehezen találtam olyan ecsetet, ami megtévesztésig hasonlít a kézi technikára, de szerencsére egy kollégám nagyon kedvesen kisegített, és végül megszületett a végső verzió.
Olvass el egy cikket a könyvről!
Mi tetszett a legjobban a történetben?
A történetben rengeteg dolog tetszik. Nem is mondanám igazából gyermekkönyvnek, mert biztos vagyok benne, hogy a felnőttek jó része fele annyit nem tud a felelős állattartásról, mint amennyi ebben a kis mesében le van írva. Bevallom, nehezen és fájó szívvel olvastam a kézirat elejét, mert a gyomrom összerándul mindenféle bántalmazás hallatán, és még egy mesekönyvben is fáj azt olvasni, ha kitesznek egy kis állatot az utcára. Hát még ha egy egész kiskutyacsaládot.
De aztán megnyugtattak, hogy minden jobbra fordul, meg hát mégiscsak egy mesekönyvről beszélünk :) Nem nagy spoiler ez, viszont ahogy ez megtörténik, ahogyan a kisebb fogyatékossággal élő ember és a két állat egymásra talál, az a gyönyörű ebben a történetben szerintem.
Juditnak különös érzékenysége van jól írni, jó emberekről. És erre igen nagy szükségünk van. Mindig is volt, de most mintha különösen elfajulnának a dolgok a világban. A szegények, fogyatékosok, elnyomottak, kiszolgáltatottak, (legyenek azok emberek vagy állatok) most még inkább magukra maradtak. Kellenek a léleksimogató történetek, az együttérzés.
Ez egy Zseblámpás-könyv, ami épp azt szimbolizálja, hogy a gyerekek éjjel kicsit még olvasgatnak egyedül a szobában. Ez egy csoda dolog, ha a kicsik nem a tévét és a kütyüket akarják nézni, hanem a takaró alatt olvasnak. De én közben abban is bízom, hogy a felnőttek is elővennék a zseblámpájukat a szekrény mélyéről, és ők is megvilágítanák kicsit az éjszakát, ha nagyon sötét van.
Ki volt a kedvenc figurád? Volt, akit nehezebb volt megrajzolni, mint a többieket?
A cica rögtön adta magát, gyorsan megszületett a figurája. Nem is tudom, miért pont ő lett leghamarabb készen, főleg, hogy inkább kutyás vagyok, mint macskás. De lehet, épp ezért, Firkát illetően még Juditnál is rákérdeztem, ő milyen típusra gondolt? :) Kiderült, hogy hasonló belső képe van róla, még egy utcán lőtt fotót is küldött egy idegen kutyusról. Végül nem pont olyan lett, de hasonló: vicces ábrázatú, porszívótestű eb :)
Itt elolvashatod a Cirka és Firka első fejezetét!
Mi volt az első regény, amit egyedül olvastál el? Emlékszel még rá, milyen volt a borítója, vagy az illusztrációi (ha voltak)?
Őszintén mondom, nem nagyon emlékszem rá pontosan, de legelső olvasós emlékeim között a 77 magyar népmese ugrik be, amit anyuval olvastunk felváltva. Először ő olvasott nekem, de amikor nagyobb lettem, én olvastam neki, amíg vasalt. Vagy amíg el nem aludt közben :) Abban az időszakban az összes királylányos mesét meg kellett venni, bár akkor korántsem volt ekkora a választék gyermekkönyvekből, mint most. De mivel ez elég költséges mulatság lett volna, beíratott a könyvtárba.
Az első regény azt hiszem a Feketefülű fehér Bim volt, ami pont egy kutyás történet, és ha jól emlékszem, nem túl vidám.
Próbálom úgy csinálni, hogy ne befolyásoljon ez a része. Rajzolom azt, ami jön, sokszor teljesen maguktól rajzolódnak meg jelenetek. Próbálok úgy rajzolni, hogy ne legyen bennem se elvárás a tökéletesség után, mert amikor véletlenül ezt teszem, akkor épp, hogy nem sikerülnek. Szerencsére a Pagonynál sosem voltak elvárások felém, mindig töretlenül bíznak abban, amit csinálok.
Min dolgozol most?
Épp visszatérek az akvarellhez, de hogy pontosan min dolgozom, azt még nem árulhatom el :) Addig is próbálom megvédeni a rajzokat egy kisördög kakaós mancsaitól :)
