A Bak Ács Pagony megnyitója
Megnyitotta kapuit a Bakáts Pagony! Olvasd el Harcos Bálint megnyitó beszédét, mely egyben egy fantasztikus mese is, és nézz meg néhány fényképet, amit a megnyitón készítettünk!
Harcos Bálint - Kovács Ádám fotójaTisztelt gyerekek! Kedves felnőttek!
Élt egyszer egy bak ács. Egy bakkecske. Vagy őzbak. Vagy egy... Lássuk csak, miből van még bak... Egy zergebak. Egy hosszúfarkúgorál-bak, egy szumátraiszéró-bak. No mindegy. A lényeg, hogy ács volt. És egy nap arra gondolt, ácsol egy pagonyt. De egy pagonyt nem lehet megácsolni, mert az egy főnév, a jelentése: ritkás erdő, amelyben tágas, füves tisztások vannak; liget, fiatal fás terület. Mit tegyen hát? Mit is, mit is... Kapált egy kicsit a patájával, aztán rájött, hogy de hiszen ő nem egy szokványos erdőre gondolt, hanem egy olyanra, amelyben polcok állnak és a polcokon könyvek, méghozzá színes és irtó izgalmas könyvek (mert ez a bak nagyon szeretett olvasni), olyan könyvek, amelyek fittyet hánynak minden elvárásnak, szabadok és féktelenek, egyszóval gyerekkönyvek. Minek szaporítsam a szót: ez a bak úgy döntött, hogy ácsol egy ilyen pagonyt, aztán jól megnyitja. Pontosabban arra felkér egy igazi, élő írót. Egy jelentős... vagyis egy... egész tehetséges írót. No mindegy.
Kovács Ádám fotójaDe mielőtt még nekiállt volna ácsolni, az jutott eszébe, hogy – mert ilyen telhetetlen az ember! –, hogy nemcsak megépíti ezt a pagonyt, ezt a boltot, ahol a vásárlók majd váratlanul és ellenállhatatlanul otthon érzik magukat, és ahol az eladók mindig kedvesek lesznek és segítenek, és ahol a teret valami hűs szellőként belengi a szabadság levegője, vagyis ahol a vevők bolyongani, üldögélni tudnak majd, és legfőképp olvasni, mint egy pagonyban, egyszóval nemcsak árulni fogja ezeket a könyveket, hanem ki is adni. Arra gondolt: lehet, hogy ő nem három, baráti kapcsolatban lévő házaspár, akiknek 2001-ben támad egy ötletük, lehet, hogy ő csak egy szimpla bak, de azért ő is viheti valamire...! Arra gondolt: milyen csodálatos lenne rohangálni ebben a ligetes erdőben, könyvek közt, és milyen csodálatos lenne, ha ezeket a könyveket ő maga adná ki! A patájával tologatná a hozzá beömlő kéziratokat, „Ez jó”, „Ezen még dolgozz egy kicsit”, „Ezt szedjük szét kettőbe...”, „Ebből pedig legyen sorozat!”, és sosem azt mondaná a szerzőinek–mert ilyenjei is volnának –, hogy a legvadabb ötletük miért nem valósítható meg, hanem azt, hogy: „Oké, próbáljuk meg!”.
Kovács Ádám fotójaA bak ekkor édesen elmélázott, a patájával halkan kocogtatni kezdte a szarvait, és arra gondolt, hogy a boltja megnyitóján az a bizonyos író elmondana, igen, elmondana néhány kiadói műhelytitkot is. Például a következőt: ha ő, mármint ez az író, valamilyen oknál fogva leírná egy kéziratába azt a mondatot, hogy „Egy bak a patájával kocogtatni kezdte a szarvait”, akkor a kiadója szerkesztői valódi, komoly odaadással vitatkoznának el azon, hogy: „szarvait” vagy „szarvát”!Hiszen, már bocsánat, egyáltalán nem mindegy, hogy egy patájával kocogtatta meg egy szarvát, vagy két szarvait mind a négy patáival... ez egyáltalán nem mellékes, és akkor ez az író elmondaná, hogy neki ez maga a megtestesült öröm, mert számára itt kezdődik a profizmus és az elhivatottság. A bak hátradőlt: igen, ilyen kiadót kéne csinálni.
Kovács Ádám fotójaAztán az ötlött eszébe –mert egészen lázba jött az ábrándjától –, hogy nem is csak egy boltot kéne nyitni... hanem egy egész sor boltot! Egy bolthálózatot! Igen!, ittasult meg a bak: egyik bolt a másik után, és a könyveken kívül mind tele lenne játékkal (vagy: játékokkal?, ez nem mindegy), kiegészítőkkel, játszósarokkal, itt-ott rendezvényteremmel, szabadulószobával és kávézóval, benne brownie-val és almafröccsel, és az összes boltja egyedi lenne, de mindegyikben egyaránt boldogan elidőzne, ahogy azok a gyerekek, szülők és más lények is, akik betérnek ezekbe a boltokba, ők, ők is úgy éreznék bennük magukat, mintha ha-za-ér-kez-tek volna! Hm, hm, hümmögött a bak, mert észre sem vette, hogy néha, amikor eltöpreng, akkor magában hümmög. Igen: sorban megnyitná ezeket a pagonyokat, egyiket a másik után, közben gyerek-és ifjúságikönyveket adna ki, az évek során több, mint nyolcszázat, és a végén, a végén megnyittatná ezzel az íróval azt, amelyikre eredetileg is gondolt: a bak ács pagonyt. Két szintje volna, a fenti részen nagyobbaknak szóló könyvek egy olvasósarokkal, a lentin kicsiknek szólók egy játszósarokkal, bővített játékkínálattal, Mírával, Dorkával, Rékával és Katával, igen, és mindez egy Bak Ács nevű téren volna (ezt is még meg kell majd ácsolni!), ahol igazi, családi programokhoz még pékség is állna és fagyizó is...
Kovács Ádám fotójaA bak úgy megmámorosodott, hogy fölpattant a székéből. Azt gondolta, sétál egy kicsit, hogy kiszellőztesse a fejét. Kic-koc, lekocogott a lépcsőn, megtett 416 métert a Széchenyi térig, ott, hát, tűnődve fölszállt a 2-es villamosra, ment úgy öt megállót, aztán, hm, gondolt egyet, és leugrotta Zsil utcánál, majd valahogy mélázva elkeveredett egy térre, ahol a bak egyszer csak megtorpant. A téren sok-sok gyerek és felnőtt állt egy bolt előtt, amelyet épp egy író nyitott meg. A bak eltátotta a száját. Fölpillantott oldalra, és az utcatáblán azt a feliratot olvasta el, hogy: Bakáts tér, a bolton pedig azt, hogy: Pagony. És ekkor a bak ráeszmélt, hogy hiszen ő, ő is a Pagony egyik mesehőse! Különös izgalom járta át a testét, a szarvától a patájáig (vagy a szarvaitól a patáiig?, ez nem mindegy), és beállt ő is a tömegbe. De ezt nem látta meg senki, mert ekkor mindenki csak arra figyelt, hogy az író épp azt mondja:
A Bakáts Pagonyt ezennel megnyitom!
