Olvasóvá válni észrevétlenül

Kovács Eszterrel a Zseblámpás Könyvekről beszélgettünk

Ismered meg a Pagony legújabb sorozatát, a Zseblámpás Könyveket! Már dedósak a mesék, de még túl hosszú egy "igazi" regény? A Zseblámpás Könyvek éppen a 7-10 éves korosztálynak szól, akik már kinőttek a Most én olvasok! sorozatból, de az Abszolút Könyvek még túlságosan hosszúak a számukra. Kovács Esztert, a Pagony Kiadó főszerkesztőjét kérdeztük az új sorozatról. Olvasd el a vele készült interjúnkat!

mindig_masnap_borito_1000px.jpg
Hogyan jött a sorozat ötlete?

Évek óta van egy sorozatunk, a Most én olvasok, ami azoknak a 6-8 éves gyerekeknek szól, akik nemrég tanultak meg olvasni (itt különböző szintek vannak, a néhány mondatos történetektől kezdve a 40 oldalas könyvekig) – illetve jó ideje van egy másik sorozatunk is, az Abszolút Könyvek, ami már olvasni jól tudó és olvasni szerető, 9-12 éves gyerekeknek szól. A kettő között, úgy éreztük, van egy rés, ahová olyan történetek kerülhetnének a 7-10 éves korosztálynak, amelyek már igazi regények, de mégsem olyan hosszúak, mint az Abszolút Könyvek darabjai, jóval nagyobb betűvel és ritkásabban vannak szedve, vagyis felnőtt szemmel nem túl nehéz őket elolvasni – gyerekszemmel viszont még ez is komoly kihívás lehet.

Rendeld meg a sorozat köteteit!

Miért Zseblámpás könyvek lett a neve?

Ha elindul egy új sorozat, mindig nagyon sok név felmerül, sokan és sokat beszélünk róla a szerkesztőségben és a marketinggel is – voltak mindenféle állatnevek is, de végül is a Zseblámpás győzedelmeskedett. Valószínűleg mindnyájan emlékszünk, milyen volt zseblámpával a takaró alatt titokban olvasniés az összes általunk megkérdezett ennyi idős gyereknek is tetszett, dacára annak, hogy manapság mindenki a telefonjával világít.

lili_mikko_es_a_minikalozok_borito_1000px.jpgMire számíthat, aki Zseblámpás könyvet választ? Milyen koncepció alapján válogattátok össze a sorozatban megjelenő köteteket?

A lényeg az, hogy ezek körülbelül 2 ív (80 000 leütés) körüli szövegek, ami nem annyira hosszú (de nem is annyira rövid!) – viszont jó nagy betűkkel, széles sorközökkel szedjük, és elég sok (fekete-fehér) rajz is kerül bele, így a végeredmény egy olyan 160-220 oldal körüli könyv lesz, ami azért nagy büszkeséggel töltheti el azt, aki el tudja egyedül olvasni. Ez tehát a szövegek hossza, de nagyon fontos, hogy ezek könnyű, érdekes, izgalmas, vicces, mai, a gyerekeket érdeklő és nem megterhelő szövegek legyenek – nyomozós könyvek, kalandregények, állattörténetek, egyszerűbb fantasyk. Jó, de lehetőség szerint nem túl bonyolult szövegek: itt a cél tényleg az, hogy az olvasás automatizmussá váljék, és észrevétlenül segítsen az olvasóvá válásban.

Ismerd meg a sorozatot!

megalljatok_tolvajok_borito_1000px.jpgÉvente hány kötet megjelenésére számíthatunk?

Most úgy néz ki, félévente 3-4 kötetre lehet majd számítani, ugyanúgy, mint az Abszolút könyveknél, külföldiekre és magyarokra vegyesen.

Mesélsz egy kicsit a közelebbi tervekről? Kertész Erzsi regénye után olvashatunk Zseblámpás könyvet a Pagony más, kedvelt magyar szerzőjének tollából is?

Igen, egyre több magyar szerző szerepel majd a sorozatban: nemsokára megjelenik például egy Zseblámpás kötet Marabunak, az ismert karikaturistának a tollából – természetesen a saját rajzaival. Már a címe is nagyon vicces: “A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután.” De a következő évben számíthatunk könyvekre többek között Igaz Dórától, Kovács Attilától, Gévai Csillától is!

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

  • Egyedül egy egész regényt!

  • Két gyerek, egy beszélő kakas és egy csapat minikalóz

  • Mit tennél, ha egy másik évszázadban ébrednél?

  • Utazás az időtükrön át