Megjött A villamos!

Megjelent Kovács Tamás György és Szinvai Dániel különleges képes ismeretterjesztő könyve, mely teljes egészében mutatja be ezt az izgalmas, kötöttpályás közlekedési eszközt.

Kovács Tamás György: A villamos – A remíztől a hurokvágányig
Szinvai Dániel illusztrációival

A villamos – és a kötöttpályás járművek úgy általában – mint téma kicsiktől a nyugdíjasokig minden generációban rengeteg rajongót számlál. A most megjelent A villamos – A remíztől a hurokvágányig című kötet minden villamosrajongó kedvence lesz, kortól függetlenül. Kovács Tamás György könyve Szinvai Dániel részletgazdag illusztrációival informatív és csodaszép képeskönyv a villamosokról. Kiderül például, hogy ha a világ összes Tatra T3 villamoskocsiját egymás mögé raknánk, körbeérnék a Balatont, és hogy a budapesti 4-6-os villamosvonalon naponta több mint 200 000-en utaznak. A kötetből megtudjuk, hogy a lisszaboni villamoson a vezető egy térben van az utasokkal, és jegyet is kezel, hogy a TW 6000 villamos Hannoverben még zöld, Budapesten már sárga, épp, mint a banán.
Az érdeklődő gyerekek (és felnőttek) megismerhetik a legrégebbi és a legmodernebb villamosokat kívül-belül, benézhetnek egy remízbe, végigkövethetik a villamossínek építését, és megtudhatják, mi történik, ha a villamos balesetet szenved. A könyv izgalmas leírásai és részletes rajzai végigkalauzolják a kötött pálya friss szerelmeseit a villamosok vonalán, és lenyűgözik a régi rajongókat is.
A könyv szerzője, a villamosrajongó és -szakértő Kovács Tamás György mindent tud a fővárosról és a villamosokról, a tudását mégis egyszerűen és érthetően osztja meg a gyerekközönséggel.
A fiatal illusztrátor, Szinvai Dániel grafikái szöveg nélkül is hosszú-hosszú időre le fogják kötni az olvasót, a rengeteg ismerős, vagy épp felfedezésre váró egész oldalas kép végtelen apró böngészni valót rejt. Az izgalmas kötet biztosan évekig ott lesz a kötöttpályás járművek iránt érdeklődők keze ügyében.

5 éven felülieknek

Interjú a szerzőkkel

A könyv bemutatója 2023. április 22-én, szombaton 10-12 óra között lesz a Lóvasúton.
Az ingyenes családi délelőttön a legkisebbtől a legnagyobb villamosrajongóig mindenkinek kínálunk valami izgalmasat.  Az egész kicsiket villamosos-térképes játszósarokkal, a kicsit nagyobbakat kézművesfoglalkozással, az egész nagyokat pedig kvízzel, kiállítással és beszélgetéssel várjuk. Megpróbálunk majd minden villamosos kérdésre választ adni, hiszen a szerző, az illusztrátor és egy villamosvezető is velünk lesz, és végigkalauzol bennünket a könyv képeiből álló kiállításon. 

A villamos – Könyvbemutató és családi délelőtt:
2023. április 22., szombat, 10-12 óra között
Lóvasút, Budapest, XII. kerület, Zugligeti út 64.,

Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/533955305533953

Rajzpályázat - Rajzold le álmaid villamosát!

Az elkészült rajzokat a könyvbemutató Facebook esemény alatt található rajzpályázati bejegyzés alá kell felölteni, az #álmaimvillamosa hashtaggel együtt.
Pályázók köre: Minden villamosrajongó - életkor és jelige megadásával
Beküldési határidő: 2023. 04.15.
Eredményhirdetés: 2023. 04. 22., Lóvasút, A villamos - könyvbemutató és családi délelőttön.
A nyertesek közlekedős nyereményeket kapnak a Pagony jóvoltából.

Kapcsolódó termékek