Évkezdő újdonságok 3.

Négy kedves esti mese mozdonyokról és állatokról piciknek

Tanulmányok bizonyítják, hogy azok a felnőttek, akik elalvás előtt nem képernyőt nézegetnek, hanem könyvet olvasnak, mélyebben és pihentetőbben alszanak, és ez a picikre fokozottan igaz. Azt is rég tudjuk, hogy az olvasást nem lehet elég korán elkezdeni, és hogy azok a gyerekek, akiknek már kiskoruktól kezdve felolvasnak, és a közelükben élő felnőttek is gyakran forgatnak könyveket, nagy eséllyel maguk is olvasó felnőttek lesznek. De ezeket teljesen figyelmen kívül hagyva is: esti mesét olvasni irtó jó móka és nagyon jókat lehet tőle álmodni! Négy kedves történetet ajánlunk most elalvás előtti felolvasáshoz, amik garantáltan álomba ringatnak és megnevettetnek majd titeket. Olvassátok el szemlénket a legújabb képeskönyvekről!

 

Anna Dewndey – Lám, a láma piros pizsamábanvidavili.jpeg

A kis láma mellé az anyukája minden este bebújik és esti meséket olvas neki tündérekről, hercegekről és persze lámákról. Lám és mamája összeszokott csapat, ám ez az este nem olyan, mint a többi: Lám fél a sötétben, hiányzik neki a mamája, nyűgös, éhes és nem tud aludni. Hiába hívogatja a mamát, sajnos neki még dolga van, mosogat, telefonál, nem ér rá a kis lámát altatni. Lám egyre türelmetlenebb, végül úgy ráijeszt a mamájára, hogy kénytelen berohanni a szobájába és megdorgálni a türelmetlen babalámát.

Anna Dewdney verses esti meséjében nem csak kislámák, hanem a nehezen elalvó embergyerekek is lelki nyugalmat lelhetnek. A megindító kis mese végén azért a kis Lám is belátja, hogy attól még, hogy a mama nem lehet mindig vele, attól még nagyon szereti, és a mama is rájön, hogy néha elég csak egy kis puszi ahhoz, hogy a babaláma megnyugodjon.

Rendeld meg itt!

Sam Garton – Vidra Vililamalama.jpeg

Hogy Vidra Vili honnan jött, senki sem tudja. Csak annyi biztos, hogy egy nap gazdi megtalálta az ajtó előtt, azóta ők ketten – Brumi mackóval és a többi plüssel karöltve – elszakíthatatlan barátok. Illetve lennének, ha nem térne vissza hétről hétre a galád szörny, akit úgy hívnak: munkába járás. Vidra Vili minden hétfőn szomorúan szembesül vele, hogy a gazdinak pénzt kell keresnie, így először megpróbálja különböző trükkökkel otthon marasztalni. Amikor ezek a trükkök nem járnak sikerrel, elhatározza, hogy feltalálja magát otthon: éttermet nyit Brumival, ám közös vállalkozásuk még azelőtt kudarcba fullad, hogy elkezdődhetett volna, és a bajt csak tetézi, hogy ezek után Brumi különös, rejtélyes eltűnésével is foglalkoznia kell… de a végére persze minden jóra fordul.

Nem csak a történet, de a sokáig böngészhető illusztrációk is nagyon viccesek, nagyon kifejezőek (csak nézzétek Vidra Vili szemöldökét!), teli vannak váratlan, rejtett poénokkal. Vili gazdája szokatlan módon nem egy gyerek, hanem egy munkába járni kényszerülő, folyton fáradt felnőtt, akinek nincs elég ideje Vilire. A kis vidra érzései és élethelyzete nem csak vicces, de segíthet a gyerekeknek megérteni, hogy a felnőtteknek bizony néha el kell menniük otthonról pénzt keresni – de ettől még otthon nem kell megállnia az életnek, nélkülük is szuper elfoglaltságokat lehet találni! Ha szeretitek a kicsit abszurd humort, a harmadik olvasásra is garantáltan szakadni fogtok a nevetéstől a kissé kevés önkritikával rendelkező, szeretethiányos és imádnivalóan vicces Vidra Vilin.

Rendeld meg itt!

Csohány Domitilla és Győri Zsolt – Kispöfögők sorozatmiki.jpeg

Ennek a mesekönyv-sorozatnak a főszereplői barátságos vonatok, mozdonyok és más járművek, akik Magyarország mesés vidéki tájait járják körbe, kedélyesen elbeszélgetnek az állatokkal és persze izgalmas kalandokba keverednek. Mind a két részt, a Miki és a lillafüredi kisvasutat és a Rezét gőzös és a gemenci kisvasutat Csohány Domitilla, egy Miskolcról származó újságíró-író írta, akit főleg gyerekkori erdei kirándulások és az ablaka alatt pöfögő kisvasút inspirálák. Ez a szeretteljes hozzállás a vasutakhoz és a természethez egyértelműen sugárzik a könyvekből. A kedves történeteket Győri Zsolt grafikus illusztrálta, akinek szívéhez szintén közel áll a vasutak világa, ám ebben a projektben legjobban a mozdonyrajongó kisfia inspirálta. Kettejük munkájából: a részletgazdag, mégis egyszerű és színes rajzokból és a mókás párbeszédekből olyan élvezetes és izgalmas történet bontakozik ki, aminek köszönhetően a gyerekek játszva, észrevétlenül ismerkedhetnek meg régióink természeti szépségeivel és különféle járműtípusokkal. rezet.jpeg

Rezét gőzös például egy olyan gőzmozdony, aki a gemenci kisvasúton munkálkodik, ismeri az ártéri erdő minden lakóját és jóban van a Mikulással is. Miki egy kisvasúti hibrid mozdony, aki még saját környezetbarát motorjának működését is el tudja magyarázni úgy, hogy az rövid és érthető legyen. Miki kedvesen vezet minket körbe lillafüredi térségben, madarakkal és halakkal barátkozik, és izgalmas kalandokba keveredik. A járműveken kívül mindkét könyvben szerepelnek jellegzetes, területekre jellemző állatok is, akik úgy mesélnek érdekes dolgokat a környezetükről, hogy az nem hat szájbarágósan didaktikusnak, az ismereteket történetbe ágyazzák, így teljesen természetesnek hatnak - a könyvek végén azért egy rövid lexikon összegyűjti nekünk a történetekben szereplő növényeket és állatokat a legfontosabb tudnivalókkal róluk. Ezek a színes és gazdag mesekönyvek nem csak elalvás előtti olvasáshoz, de útikalauzként, vonatozós kirándulások kiegészítőiként is remekül megállják a helyüket!

Rendeld meg a sorozat részeit itt és itt!

Kapcsolódó termékek