Ismerd meg Pitypang testvéreit!

Végre megérkezett a Pitypang és Lili sorozat legújabb kötete, a Pitypang testvérei! A nagy sikerű történet hetedik részében Lilinek testvére születik, így útnak indul, hogy megtalálja Pitypang testvéreit is.

 

 

Pásztohy Panka Pitypang és Lili sorozata 2017-ben indult útjára, és 2-7 éves gyerekek tömegei szerették meg az író és illusztrátor történeteit. Pitypang és Lili még a Mentsük meg a kiskutyám!-ban ismerték meg egymást, ahol az állatok szeretete és az örökbefogadás menete került előtérbe. Majd a Szeretem a kiskutyám!-ban már a háziállatok nevelésének nehézségeiről is szó volt, hiszen sok mindent meg kell tanítani egy kiskutyának ahhoz, hogy ne legyen minden nap felfordulás az élet. A sorozat harmadik része a Gyógyítsd meg a kiskutyám!, ahol Pitypang sérülésén keresztül megismerkednek a kicsik az állategészségüggyel illetve a környezetvédelemre is nagy hangsúly kerül.

 

 

A sorozat részei éveken át Aranykönyv-díjban részesültek, ezért tudjuk, hogy rengeteg gyerek kedvencévé vált Pitypang a történetek folyamán, és sokat tanulhatnak a kicsik Lilitől – nemcsak az állatokkal való felelős bánásmódról, de környezetvédelemről, társadalmi felelősségvállalásról és a segítségnyújtás fontosságáról is.Ezután a Pitypang születésnapjában azzal is találkozhatnak a gyerekek, hogy milyen, amikor egy kutya egyedül érzi magát, és hogyan ismerhetjük fel ennek jeleit, majd a Pitypang a zebránban sétálni indulnak Liliék, és mindent megtesznek, hogy új zebrát adjanak át lakókörnyezetükben, így tanulva arról, hogyan lehetünk lelkiismeretes tagjai közösségünknek. A hatodik könyvben, a Pitypang segítben pedig megismerhették a vakvezető kutyák fontosságát, megtudhatták, milyen képzésen mennek keresztül, hogyan tudják segíteni a vakvezető kutya és a látássérült emberek közlekedését, és kiderül, mit szabad és mit nem szabad tenni az ilyen kutyák közelében.


Nézzük hát, mit nyújt a legújabb kötet, a Pitypang testvérei


Lilinek kistestvére érkezik, így a napokban minden ekörül forog: a kislány előkeresi neki a régi ruháit és játékait, és lerajzolja a családját az érkező kistestvérrel együtt. Természetesen a rajzon ott van Pitypang is, hiszen a család tagja – ekkor jön rá Lili, hogy bizony nem is tudja, hogy Pitypangnak vannak-e testvérei!


Elő hát a kutyás könyvvel, amiből kiderül, hogy a kutyáknak mindig van testvére, majd elő a pórázzal, séta közben hátha rábukkannak testvéreire! Sok kutyával találkoznak, de úgy tűnik, egyikük sem áll szoros rokonságban Pitypanggal, hiszen nagytestűek, nem úgy tarkák vagy éppen díjnyertes szülőktől származnak. Szerencsére anyának jó ötlete támad, és elindulnak az állatmenhelyre. Itt a gondozólány szívmelengető válasszal nyugtatja meg Lilit, így a kislány végül Pitypang családját is le tudja rajzolni.



A válasz maradjon még titok, hogy izgalmas legyen az olvasás! Térjünk át inkább arra, hogy miért is annyira szerethetőek és fontosak a Pitypang és Lili mesék: már megszokhattuk, hogy az állatokkal való törődés, nevelésük és megismerésük központi szerepet kap Pásztohy Panka sorozatában, és már az is bizonyságot nyert, hogy ez a téma megannyi fontos dologra megtanítja a gyerekeket. A törődés, a feltétel nélküli szeretet, a kitartás – amely értékeket a kutyatartás is megerősíthet bennünk – ezúttal nem a közösség vagy a környezetünk védelmében segíti Lilit, hanem a kistestvér érkezésének végiggondolásában és elfogadásában is. Az állatos történetek már a legkisebbeknek segítenek azonosulni a karakterekkel, és könnyebbé teszik egy kistestvér érkezésének feldolgozásának lépéseit. 


Mi nagyon fontosnak tartjuk, és tudjuk, hogy szülőként fontosnak tartod te is, hogy a gyerekek minden élethelyzethez találjanak olyan történetet, ami segít nekik felkészülni az élet következő eseményeire. Pásztohy Panka sorozata pedig már 7. alkalommal mutat be olyan történetet, amely legyen bármilyen hétköznapi, egy kisgyerek számára új helyzetet mutat be. Így ha érkezik a kistestvér vagy csupán a törődésről, gondoskodásról és felelősségvállalásról szeretnél tanítani a kicsiknek, a Pitypang és Lili sorozattal és legfrisebb kötetével, a Pitypang testvéreivel biztosan nem nyúlsz mellé!


A könyv mellé már a Pitypang plüssfigurát is beszerezheted, amely a sorozatban bemutatott kutya tökéletes mása! Itt találod, de vigyázz, ki fog akadni a cukiságmérőd!

Szerezd be itt a legújabb Pitypang és Lili kötetet!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek