Jó és rossz az iskolában
Az iskola kötelező. Akár tetszik, akár nem. Persze, vannak alternatív lehetőségek, vagy lehet magántanuló a gyerek, de ez pénzbe, sok energiába, szabadidőbe kerül. Tudod, hogy a közoktatás nem valami fényes, mégis a magyar társadalom jelentős szelete ezt választja, ebbe kényszerül.
Állj pozitívan a dologhoz, de vedd észre az esetleges buktatókat! Nézd meg, mi az, amit tényleg a suliban tanul meg az ember, ami jó, és tedd a helyükre a nehezítő tényezőket!
Bárki, ha visszagondol, akkor a legmeghatározóbb gyerekkori élményei között biztos van egy-két sulis sztori is. Persze, mert egyszerűen ott töltötte a gyerekkora jelentős részét... Ha felelevenítem az emlékeimet, kényelmesen belehelyezkedem az érzésbe, rájövök, hogy nem is volt akkora szívás, sőt... Olyan élményeket is adott, amikért akár ma is visszaülnék az általános iskola padjába.
A barátok a legfontosabbak a családról szépen lassan leszakadó, szárnyait próbálgató gyerekeknek. Egy harminc fős osztályban lavírozva megvan az esély, hogy talál az ember olyan szimpatikus gyereket, akinek hasonló az érdeklődési köre, vagy, még fontosabb: akivel meg tudja beszélni a legbensőbb dolgaidat. Persze minden osztály más, és sokszor nehezíti a kibontakozást, önmagunk felvállalását a feszült,sokszor megszégyenítő indulat, de tudni kell, hogy ha ez a helyén van kezelve, találhatunk kiutat a helyzetből! Ráadásul gonoszkodó, gyakran negatív környezetben még könnyebb megismerni az osztálytársak "igazi" oldalát. Ha találni egy barátot, a legnagyobb ajándék, ráadásul millió kalandban, "helyzetben" kipróbálhatjátok magatokat a gyerekek együtt! Ezek az igazi életre szóló élmények, ésnem is feltétlenül baj, ha negatív dolgok is érik az iskolásokat, amennyiben az arányok a helyükön vannak!
FOTO:FORTEPAN / 44807
Az osztály egésze a társadalmunk keresztmetszete. Bizony, egy átlag suliban vannak jó fej gyerekek, és kevésbé szimpatikusak, akik már egyszerűen azzal kiverik a biztosítékot, ahogy az élethez hozzáállnak, vagy ahogy a társas helyzeteket kezelik. De ezek a pillanatok azok, amikor megerősödik az, hol is vagy a ember éppen a világban, hányadán is áll a helyzethez, és nemes egyszerűséggel kiállhat (akár mindenki, de sokszor elég csak önmaga előtt) a igazságért és jóságárt. Ez bizony a jellemfejlődés fontos része. Óriási, sokszor tényleg fájdalmas tapasztalat, hogy van gyerek, akinek a szülei alig tudják kifizetni az osztálypénzt, van, aki folyton felvág azzal, hogy milyen új cuccokat kapott, van, akivel nem foglalkoznak, van, akinek nincs apukája vagy anyukája, van, aki leblokkol a matektól és van, aki a hosszú szavak kiolvasásától... Mindenki másképp, máshogyan sérült, de ha a gyerekek érzik, hogy biztonságban vannak annak ellenére, hogy mind mások és mások mások, akkor az elhatároló tényezők lassan kezdenek egész más színben feltűnni. Sokan vagyunk sokfélék, és egy szuper tud lenni, hafélelem, a negatívumok kidomborítása helyett elfogadjuk és megerősítjük a másikban azt, ami érték. Ehhez szükséges egy csomó türelem, idő és elengedhetetlen a szerető közeg, ami a suli légkörét, a jó pedagógusokat jelenti. Minden jel arra mutat, hogy ez az alapja a megfelelő haladásnak a mintatantervvel, ezért a tanárok legfontosabb érdeke az, hogy olyan osztállyal dolgozhassanak, akik szeretik egymást és nyitottak a világra. Bizony ez mind nagyon szép és egyszerű, hiszen mindenkinek, a szülőnek, a diáknak és az iskolának is az lenne az érdeke, hogy a gyerekek könnyen, gyorsan, élvezettel tanuljanak.
Akkor hol a gond?
FOTO:FORTEPAN / 15278
A gyerekek nyitottak az életre. Általában sokkal könnyebben észreveszik a jó dolgokat, egyetlen egy szuper tanárért, egyetlen olyan óráért, ami maximálisan megdobbantja a szívüket, rajongásig oda tudnak lenni. Felbecsülhetetlen érzés az azonosulás, amikor a diák egyszerűen úgy érzi jó helyen van, hiszen éppen a legizgalmasabb dolgokba vezetik be. Ha a tanárok lelkesednek a maguk szakterületére, az ragad a gyerekekre: nincs is izgalmasabb, mint a világ legkülönlegesebb titkait kutatni. Erről kell, hogy szóljon az iskola! És, ha ez így van, mindenki talál magának olyan órát, amiért megéri bemenni a suliba. Lehet várni a csütörtököt, mert akkor van rajz, lehet az irodalmat, a matekot, mindegy is, ha a gyerek megkapja azt a biztatást és visszacsatolást, hogy az érdeklődése legitim, hogy tényleg szuper dolgokat tanulhat és csinálhat.
FOTO:FORTEPAN / 25275
A rossz órák is jók valahol. Bizony, közben azt is érdemes fontolóra venni, hogy mi a hasznuk a rossz óráknak. Mert ha csak a tantárgy nem érdekel, és úgy érzed, elemeidben vagy más, mint ahogyan ez az óra megpróbál beszélni a világról, akkor az is tök jó: legalább tudja a gyerek, mi nem ő, legalább rájön, hogy nem ez az ő útja, sőt, akkor ilyenkor még lazíthat is, eleget téve az alap elvárásoknak. Ha viszont pocsék maga az egész óra, rossz a pedagógus, nem találja a hangot az osztállyal, nincs tartalom, csak fegyelmezés, vagy csak magának beszél, és még csak nem is zavarja, hogy senkit nem érdekel, amit mond... Mit tehet a diák ilyenkor? Ezekre a gondolatokra élesen belém villantak életem legpocsékabb órái, és azt érzem, nem is volt az olyan rossz. Olyankor lehetett a füzetet dekorálni, pad alatt olvasni, leveleket küldeni (minél kockázatosabb és kreatívabb módszerekkel) és ilyenkor lehet egy kicsit kikapcsolni, bolondozni. Ezek a tragikus pillanatok bizony össze tudják hozni az osztály, és persze mondhatnád, hogy az is összehozza, ahol a gyerekek körben ülnek az osztályban, és közösen vitatják, beszélik meg a tanagyagot, de ha ez nem adott, (és amíg nem adott!) örüljünk annak, ahogy a gyerekek kreatívak és játékosak, és még a leglehetetlenebb élethelyzeteknek is olyan görbe tükröt tudnak mutatni, amiket egy életre meg tud jegyezni az osztály, és a századik érettségitalálkozón is istenieket lehet rajta nevetni. Az, ha egy egyén, vagy egy egész közösség elhatárolódik attól, aminek nincs értelme, vagy pocsék, és ezt az elhatárolódást még szórakozva, humorral teszi, nem is akkora baj. A gyerekirodalom örök tanulsága, hogy gyakran a legnagyobb csínytevőknek van a leginkább a helyén az igazságérzetük!
FOTO:FORTEPAN / 5723
Mi az idő? Bizony, jó esetben a gyerek az iskolában tapasztalja meg azt, hogy időre oda kell érni. (Igen, a legtöbben már az oviba is száguldanak, hogy ne késsenek el a munkából, de nem árt tudni, egy óvodából elvileg nem lehet elkésni. Nem időre viszed a gyereked, hiszen ez az intézmény azért van, hogy téged segítsen abban, hogy legyen időd, tered minőségi munkát végezni, és addig a gyereked olyan helyen lehet, ami érte van, ahol játszhat amennyit akar. Erről azért nehéz lekésni, ugye? Még, ha rohanás is van párszor, be kell látni, ez egész más helyzet, mert a gyerek pontosan tudja, hogy ő itt nem fog lekésni semmit, maximum a szülő késik el a munkából.) De a sulival már nem ez a helyzet. Ott bizony pontosnak kell lenni, sőt még negatív következményei is vannak a késésnek! Persze ez egészen addig a pontig nem túl izgi, míg a szülő viszi a gyereket, hiszen ott a felelősség is a szülőt terheli. Na, de mi van akkor, amikor a gyerek elkezd egyedül járni az iskolába? Akkor bizony oda kell érni, és, ha nem jön össze, nem lehet senkire sem kenni a dolgot. Ilyenkor okkal teszik fel a kérdést (főleg, ha semmi kedvük az első órához... ), miért is kell most sietniük? Miért alakít ki a társadalom fölösleges (például kipihenni magunkat sokkal hasznosabb, mint egy unalmas órán ülni mind fiziológiai, mind tanulás-stratégiai szempontból) időbeosztást? Persze, persze, megvan ennek a rendszernek a maga haszna, első sorban az, hogy működik, de ezt egy kamasz mondjuk nem nagyon tudja átérezni. Sőt, csak ellenérzései támadnak, minden, de minden kifogásolható dolog vitatéma a gyerekek életében, és így van rendjén. És ilyenkor, mikor késve siet a diák a suliba, amikor unatkozik az órán, gondolkozik el rajta igazán, mi is az idő. Miért van az, hogy valaki úgy érzi, egy évtized egy perc és fordítva. Ilyenkor találkoznak a fiatalok először, élesben Bergsonnal, és a filozófia legnagyobb kérdéseivel. És lássuk be, hiába késős egy diák, nem olyan nagy hiba, ha később ő lesz az, aki Proustot olvas minden percben!
Tehát, hiába rossz egy rendszer, ha közben tudod azt, hogy hol a helyed, meglátod, mi szuper, vagy nem az, és lehet találni olyan társat, barátot aki segít önmagunk kibontakoztatásában, akivel mindent meg lehet beszélni! Ezekhez a tapasztalatokhoz pedig nagyon kell az iskola, a szocializáció!
