Bokszer a gyomorba

Minden - Janne Teller új novelláskötete

Janne Teller ismét lesújt. Nem is egyszer, hanem mindjárt hétszer... aztán pedig elmagyarázza, hogy miért és hogyan teszi ezt. Bár a Minden egy novelláskötet, s nem regény, mégis ugyanott folytatódik, ahol korábban a Semmi végződött. Egymás után elolvasva őket – márpedig elolvassuk őket, mert egy letehetetlen könyvről beszélünk – olyan érzés kerít minket hatalmába, mintha lassítva élnénk át, ahogy egy kellemes, tavaszi séta közben váratlanul bokszerrel gyomorba vágnak. - Milán írása.

tovább...

A Minden az, ami számít

A szerző, Jane Teller utószava a Minden című legújabb könyvéhez

A könyvben olvasható írásaim több év során születtek meg. Egy részüket korábban különböző antológiákban publikáltam Dániában (illetve a Miért? című novellát Franciaországban); három történet pedig most jelenik meg először. Akadnak a novellák között olyanok, amelyeket eredetileg felnőtt olvasóknak szántam, míg néhány kezdettől fogva a fiatalok, a fejlődésben lévő szellem hangján íródott. E hang a kamaszkor táján szólal meg először − és ideális esetben sohasem némul el.

tovább...

A török szőnyeg

egy novella Jane Tellertől

Olvasd el Jane Teller Minden című könyvének egyik novelláját. A török szőnyeg egy zseniális, könnyednek induló, de nagyon kemény témát feszegető  írás egy tizenegy kislányról, aki mindent megtesz azért, hogy kivívja apja elismerését.

tovább...

Sütihasználati beállítások