Rejtélyes, talányos, zenével teli
2018. március 25-vel kezdődően négy hétvégén ismét a gyerekeké lesz a Magyar Nemzeti Galéria. Öt kortárs szerző öt, a Galériában található festményhez írt rövid jelenetet, melyeket a Bábszínház művészei mutatnak be. Jegyek már kaphatók. Harcos Bálintot A Kislovag és a Sárkány című jelenetéről kérdeztük.
Hogyan, mi alapján választottad a festményt? Mi fogott meg benne, mi indította el a gondolkodást?
Korniss Dezső Sárkányos című, 1947-es festményét választottam. Talán merész választás volt mellette döntenem, de hát a gyerekek is merészen és szabadon választanak. Rám felszabadítóan hatnak az absztrakt vagy fél-absztrakt képek, sokkal inkább ösztönöznek írásra, mint a figuratív alkotások. Jelen esetben pedig még ihletőbb volt, hogy gyerekeknek kellett megírnom a darabot a kép alapján: biztos vagyok benne, hogy velük, gyerekekkel sokkal jobban el tudnék beszélgetni erről a képről, mint egy „valósághű” festményről – jóval nagyobb kedvvel tudnánk együtt belépni a terébe, és mozogni, eltévedni benne. Korniss festménye rejtélyes, talányos, zenével teli, és az egyes elemei egészen közel vannak a gyerekrajzok kitalált lényeihez és elrajzolt (pontosabban: mélyebb valóságú) alakjaihoz. A festő egyébként régi favoritom.
Egy kicsit áruljuk el az olvasóknak, hogy miről szól a te darabod.
A bábjátékom címe: A Kislovag és a Sárkány. Kérés volt felénk, a szerzők felé, hogy – mivel rövidebb darabokról van szó – lehetőleg ne dolgozzunk túl sok szereplővel. Az én dramolettemnek két hőse van: a címbeli Kislovag és a Sárkány. A lovag és a sárkány harca a mesék, a gyerekvilág (és a bábjátszás, a vásári előadások!) régi toposza. Ők ketten nálam is küzdenek egymással, csak nálam a végére lesz a történetben egy csavar. Egy biztos: ne dőljünk hátra nyugodtan, hogy tudjuk, ki a lovag és ki a sárkány!
Amikor múzeumban jársz, más alkalommal is indítanak el történetet benned a képek, a szobrok?
Előfordult már, igen. Egyszer Róma egy kortárs művészeti múzeumában láttam egy olasz alkotópáros hetvenes évekbeli installációját – bele is lehetett lépni –, és az olyan elemi erővel hatott rám, hogy majdnem írtam valamit. De említhetném a Szamothrakéi Niké szobrát is a Louvre-ban vagy a Makapansgat-kavicsot, a világ talán első műalkotását, ready-made-jét (talán), amelyet nemrég a British Museumban állítottak ki (ezt élőben sajnos nem láttam). A képnek mint műfajnak egyébként a vers feleltethető meg, nem a „történetalapú” próza – ám ha megmozdítjuk a képet, akkor valóban kaphatunk egy történetet. De a „történet” szó jelentését itt semmiképp sem szűkíteném le pusztán a ’szüzsé’ jelentésre. Egy írónak az elsődleges mindig a nyelvi esemény.
Általában először készül el a szöveg, és a szöveghez igazodik aztán az illusztráció. Ez alkalommal pont fordítva történt. Milyen volt így dolgozni?
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy írtam már így szöveget, egy egész könyvecskét: ez a Bumburi és a tanya állatai. Bumburi, a kutya Kőszeghy Csilla saját mesehőse – a lapozó úgy készült, hogy Csilla először elkészítette a rajzokat, és én azokra írtam meg rímben a szöveget. A mostani, minitextúrás írás annyiban különbözött ettől, hogy Korniss festménye sokkal inkább asszociációs alapként szolgált – pont azért is választottam, mert a gyerekek jóval természetesebben képesek merész képzettársításokra, mint azt mi, felnőttek hinnénk.
A Kislovag és a Sárkányt Bercsényi Péter rendezi, aminek nagyon örülök, mert Péter az első pillanattól kezdve mélyen ráérzett a darab alapjára. Meg is lepett, amikor az első olvasópróbán pont azzal az egy mondattal magyarázta el a darabot Semjén Nórának és Márkus Sándornak, akik a kislovagot és a sárkányt fogják játszani, amely az én eredeti kiindulópontom is volt – nevezetesen azzal, hogy itt valójában egy nagyobb testvér játszik a kisebbel, úgy, hogy megpróbálják fölcserélni a szerepeiket. Néhány rendezői ötlet is elhangzott ezen a próbán, amelyek egytől egyig szuperek, szóval nagy izgalommal várom a bemutatót. Ahogy, hát, a Kislovag és a Sárkány is.
