Semmiért, egészen

Fiáth Titanilla pszichológus véleménye a Belezúgváról

cimkék: #Vészkijárat

„Tényleg én vagyok a hülye?” – kérdezi magától a 14 éves Anna hetekkel azután, hogy az iskola jócsávója, Will Bennett váratlanul randevúzni kezd vele. A Szívtipró gimire emlékeztető, kezdeti pink köd gyorsabban foszlik szét, mint a Belezúgva szereplőinek családi élete, vagy mint a főhős mindennapjait meghatározó, kívül-belül rothadó lakótelep. A történet tétje, hogy megtanulja-e Anna elkülöníteni a gyakorta sérelmekkel, bántásokkal terhes, ámde építő kapcsolatait – például a látszólag ok nélkül kötekedő apjához fűződő viszonyát – a szerelemnek álcázott, súlyosan bántalmazótól.


A regény egyik csúcsteljesítménye, hogy nem csupán a Willbe vakon szerelmes Anna, hanem maga az olvasó is szinte észrevétlenül csúszik bele azoknak a trükköknek és manipulációknak a szövevényébe, amiket a fiú csapdaként készít elő. „Vajon melyik az a pont, ahol gyanakodnunk kellett volna már?” – szégyelljük el magunkat a regény második felében egyre durvuló pszichoterrorhoz érve. A csoki- és csipszzabálás Annára rótt tilalma végül is értelmezhető volt szimpla aggodalomként is Will részéről, nemde? Az elmart legjobb barátnő, Izzy akár valóban lehetett túlságosan féltékeny, a mindenért rinyáló, kotnyeles öcs vagy a felesége lelépését tehetetlenül figyelő apa pedig tényleg szörnyen idegesítőek. Az iskolai tanácsadók időnként hozzá sem tudnak szólni a tizenévesek problémáihoz, bár a fizetési csekk kárpótolhatja őket az őszinte érdeklődés hiányáért. Csoda-e, ha a fiú azt javasolja, hogy mit sem érő „szakemberek” helyett kizárólag egymással legyenek kíméletlenül őszinték (amit aztán épp az Anna titkait kicsikaró Will nem tart be)?

                                                       Olvass bele itt a regénybe!

Ahogy peregnek az események, lassacskán lehullik a hályog a szemünkről. Túl sok lesz a „véletlen”, vagy a „nem mindennapi szerelem” nevében, a kapcsolatért zajló bűntudatkeltés. Világossá válik, hogy valami – minden jóindulatú szemhunyásunk ellenére is – végérvényesen tönkrement. Anna, aki korábban egy idegen nő „ítélkezőnek” vélt pillantásától is kiborult, nem egyszerűen hagyja magát Will által megítélni, de képtelenné válik arra is, hogy a saját, józan ítélőképességére építsen. Vajon nincs-e késő felébredni? Hogyan tud egy önmagában elbizonytalanított kamaszlány újra rátalálni a belső iránytűjére?

                                           Szerezd meg a könyvet kedvezményesen innen!





















A könyv szerencsére jóval gazdagabb, mint a bántalmazó kapcsolatok pszichológiáját ezúttal a kamaszregény műfaja felől megközelítő tanmese. Noha kiválóan mutatja be a törődésnek és gondoskodásnak álcázott, egyre erőszakosabbá váló kisajátítást, illetve az áldozat önvádló vakságát, nagy erénye, hogy sokat megértet a bántalmazó lélektanából is. Will Bennett nem a megtestesült, egydimenziós gonosz, hanem maga is családi tragédiáktól szenvedő, önmagát a számára fontos Másik tökéletes alárendelődése híján értéktelennek gondoló hús-vér figura. Sármos, önimádó és önmagában bizonytalan egyszerre, aki úgy gondolja, Anna csak akkor lehet tökéletes partner számára, ha „bármit megtesz érte”. Feltétel nélküli szeretet helyett feltétel nélküli engedelmességet vár el, és ha nem kapja meg, a megsemmisülés miatti szorongást egyik pillanatról a másikra pusztító agresszivitásba fordítja.

Mikor következik be az a pont, amikor a Will fájdalmával rendszerint együttérző Anna egyszer csak nem azt kérdezi magától: „Tényleg én tettem volna ezt vele?”, hanem arra próbál koncentrálni, amivé Will változtatta őt: irányítottá és félelemmel telivé. Megtanulhatnak-e a szereplők különbséget tenni a kölcsönös vádaskodás és a problémák megbeszélése között? Kiszakadhat-e Anna a fojtogató kapcsolatból, vissza a számára leginkább felszabadító, Légüres Tér nevű zenekarához? A csapdahelyzetből való kiútkeresés kiváló regénye, a Belezúgva végre magyarul is olvasható.



Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek