Természetes, egyszerű báj
Az általam tesztelt gyerekek imádják, órákig képesek nézegetni és közben nagyokat kacagnak Bumburin, és ha nekünk a két másik kutya mellé egyszer jönne egy harmadik (ami azért nem nagyon valószínű), akkor az tutira Bumburi lenne. Szeressétek ti is Bumburit, és olvassátok el Kovács Tamás írását új könyvünkről.
Kőszeghy Csilla Bumburikönyvei korosztályban szerintem az olvasni még nem tudó óvodásoknak valók. Az egyszerűen, de igényesen megírt történetek összetettebbek, mint például Zdenek Miler hasonló korosztályt megcélzó Kíváncsi kiskutyusának kalandjai. A képanyag gazdag, az egész oldalas képek mellett a szövegoldalakon kis fekete-fehér rajzokat találunk. A kiadás is igényes, nagyon tetszik a telerajzolt belső borító is.
Bumburi kedves, jószándékú, kissé naiv kutyus, igazán illik rá a neve. Ezúttal egy akaratos, bajkeverő papagájjal, Jojóval hozza össze a sors. A történet láncmeseszerűen megy előre, a házra éppen egyedül vigyázó Bumburit Jojó folyamatosan tereli újabb, és újabb galibák felé. A kacsákkal perlekedő Jojó ribizliturmixot követel rettentő sok répával, (Milyen jól hangzik ez a "ribizliturmix rettentő sok répával" kifejezés!), ami kifröccsen a falra, ezután pedig a papagáj kétes értékű tanácsainak köszönhetően nemsokára a kert összes állata (és a szomszéd bácsi) a városháza erkélyén találja magát fülig sárosan-festékesen.
Szerintem fontos, hogy ez a fajta abszurditás megjelenjen gyerekkönyvekben, mert sok óvodás gyerek valóban úgy mesél, vagy képzel el történeteket, ahogyan itt történnek a dolgok. Lendületesen, kisebb logikai ugrásokkal, abszurd elemekkel, valami természetes, egyszerű bájjal.
Bumburinál nincs tartós harag, minden rendbe jön. De a megoldás nem egy kényelmes "nevettek egy jót, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak" odaszúrása, hanem konstruktív problémamegoldás.
A szöveg kidolgozott, nincsen túlbonyolítva, de túlságosan bugyutára véve sem. Azokat a gyerekeket, akik az író-rajzolóhoz hasonlóan képzelnek el történeteket, nyilván magával ragadja Bumburi sárlavinája is, de akinek túl katasztrófaszerűek mondjuk a rózsaszín festékben tapicskoló/az áradatban nyakig elmerülve sodródó, rémült állatok, azoknak nem biztos, hogy tetszene a könyv.
Fontos elmondani, hogy a könyvben nem illusztrációk vannak a történethez, és nem történet van a rajzokhoz, hanem a két rész tökéletesen egyenrangú, kiegészítik egymást. Bár viszonylag sokan rajzolnak hasonló stílusban, mint Kőszeghy Csilla, de a könyv rajzvilága mégis egyedi és nagyon kifejező. A színek élénkek, az egyes alakok nincsenek túlrészletezve, minden képet rengeteg kisebb-nagyobb tárgy, állat tesz izgalmassá. A képekre a tárgyak jól vannak összeválogatva, a rajzoltak mellett feltűnik igazi újságból készült csákó, milliméterpapír mintázatú slag, és igazi szövetmintás kanapé, bár utóbbi kifejezetten szenved a képen, nem való oda egyáltalán. Ezektől eltekintve a rajzok elemei sok helyen óvodás, kisiskolás képeket idéznek meg, például a még sodródás közben is egymás mellett szabályosan sorakozó káposztákkal, vagy a kis, piros-tetős házzal. Az állatok nagy része több képen is feltűnik (nekem az egérke vált kedvencemmé), így követhető a sorsuk, ez pedig azoknak teszi izgalmassá a könyvet, akik csak a képeket nézegetik, de ha valaki felolvasás közben még hozzá akar tenni a történethez, a különböző állatok remek lehetőséget adnak erre.
