Bakos Virág, azaz 7 pontban a kamaszkorról

Kamaszkritika az Egy majdnem normális család sorozatról

Minden embernek az éppen aktuálisan olvasott könyvében van egy olyan személy, akivel a többi szereplőnél jobban szimpatizál. Akiről most szó lesz az nem más, mint Bakos Virág, az Egy majdnem normális család sorozat főszereplője. Az én helyzetem, lelki állapotom, az életem leginkább rá emlékeztetné az embert. Virággal nagyon lehet azonosulni. A szó teljes, valamint elsődleges, másodlagos, harmadlagos, fordított és kipárnázott értelmében is. Ezért nekünk, kamaszoknak könnyű megérteni őt. A felnőtteknek? Próbálják meg!

1.Ki nem szeretne tartozni valakikhez, vagy valakikhez? Vállalva sok égő helyzetet, amikor az ember lányán röhögnek a többiek vagy épp heccből kiközösítik? Meg kell itt említeni a tipikus lánybarátságokat, amik jellemzően egy fiú miatt mindig befuccsolnak. Ezeket ki kell bírni, hogy aztán a klassz emberek ott maradjanak mellettünk. Szerencsére Virág is megtalálta a neki megfelelő barátokat, akik kitartanak mellette és támogatják, segítik. Laura mindent megtesz, hogy Dani és Virág találkozhasson nyáron. Vagy Berci, aki a világ legjobb barátja! Virág is teper a barátaiért, de hát erről szól ez a barátságosdi.

satndup200.jpg
2. Virágnak a testvéreivel is sokat kell küzdenie. Példának okáért ott van neki Vera, akivel nem elég, hogy egy közös szobán kell osztoznia, kitéve magát nővére hangulati kilengéseinek. Ezen kívül Virágnak mindig ki kell kúrálnia őt a szerelmi bánataiból vagy megoldani egy katasztrofális helyzetet, amibe nővére keveri magát. Virág azonban ezeken nagyjából zökkenőmentesen túljut, de el kell ismernünk csak hősies küzdelmek után. És Misu? A könyörgés, hízelgés, alkukötés, megcsinálom, csak segíts, ápolás, aggódás, lelkébe bejutás csínja-bínja. Úristen, mi mindent kell Virágnak megtanulnia és megcsinálnia!Milyen az a kamasz, akinek a kapcsolata nem ilyen a tesóval? Felkészít az életben maradásra!

most_mar_igazan_220.jpg
3.
 Virágnak persze ott a szerencsétlen apja is, akit valahogy mindig fel kell vidítania. Senki sem tökéletes, persze, hogy nem, de, hogy ennyire nem, ez már alapjáraton gáz. Kamaszként az ember ugyan hadilábon áll a szüleivel, de szereti őket. Ez így van Virággal is. Rájövünk, hogy a mindenható szülő-istenek, milyen gyarló, sebezhető emberek. Ezzel nincs is semmi baj, csakhogy Virág szépen lassan belerokkan ebbe a sok, családi teherbe. Ráadásul ott van Helga néni is, aki állandóan jön a mosogathatnékjával, ami az őrületbe viszi a családot. Hogyan lehetnek a felnőttek ilyen vércikik? Mi is ilyenek leszünk, ha vének leszünk?

4.A suli kemény dió. Ott meg kell felelni. De kinek is? A tanárnak, aki csak a tanulógépet akarja bennünk látni? A szülőknek, hogy elhiggyék, hogy lesz belőlünk valaki? Vagy a menő osztálytársaknak, hogy békén hagyjanak minket abban a csekélyke 7-8 órában, amit e nemes intézmény falai között töltünk? Meg kell tanulnunk túlélni, még ha mellényúlunk is. Ahogy Virág Lilivel.

5. A fiúk mindenhol ugyanolyanok, vannak stréberek, mint az állat, vannak tuskók, vannak normálisak és jókat lehet velük cseverészni, akárcsak Virág osztályában. Pl.: ott van Majom, na nála nagyobb seggfejet még életemben nem láttam! Bár az én osztályomban is van pár hasonló koordináta-rendszerben leledző srác. Ellenpéldának azonban kiváló Tom, ő az a típusú srác, aki #sosemlenneapasimdeazértjóveledumálni.

6. Na igen, és akkor most érkeztünk el a tetőpontra: a nyálas, rózsaszín, tűzijátékos szerelemhez. A kamaszkor egyik legfontosabb érzelmi hullámvasútjához! A fontos események netovábbjához! Minden kamasz életének sarkalatos pontjához! Mi is tanuljuk ezt a szerelmes voltam/vagyok/leszek dolgot, akárcsak Virág. Dani ugyanis tipikusan a „szőke herceg fehér lovon” kategóriát súrolja. Kepeszt is néhány lány érte a regényben! Na, ugyebár Virág is beleesik ebbe az álompasi category győztes Daniba, aztán leesik neki, hogy Danitól még annyira sem telik, hogy megkérdezze, járna-e vele. Na, most képzeljétek el, mekkora égés, amikor állsz és rádöbbensz, hogy amióta bele vagy zúgva ebbe a srácba, egy darab értelmes mondatot sem váltottatok se chaten, se élőben. Bár ha jól sejtem, ilyen másoknál is előfordul, ám a könyv nem is lenne könyv, ha Virágék végül össze nem jönnének. De erre két könyvnyit várunk!

7. S hogy mi minden másra van még ideje egy kamasznak? Virág Micivel madarászik, Bercivel kutyát sétáltat és ketreceket ganéz, Szonjával shoppingol, Verával nähenel, Danival andalog, Misuval Xboxozik. Szóval, ezek után mondja valaki egy kamaszra, hogy nincs sok dolga! A szabadidő is ki van maxolva!

Ilyen a kamaszkor. Betör az életünkbe, mint az úthenger, végig tarol a lelki, érzelmi és testi életünkön és mindenkin nyomot hagy. Köszönjük Virág, ez is egy, a sok lehetőség közül a felnőtté válás útján!Horváth Hanna írása

Ha szeretnéd a polcodon tudni az első kötetet, akkor rendeld meg kedvezményeseninnen! A folytatásért pedig kattints ide!

Kapcsolódó termékek