
Nem félünk a gonoszoktól!
Egy új Julia Donaldson mesekönyvet kinyitni, és végigolvasni, még nekem is, ennyi év gyerekkönyves munka után; borzongató izgalom, gyermeki öröm. Mint a karácsonyfa alatt öt-hat évesen kitépni a papírból az új képeskönyvet és belelapozni, szagolni, nézni a képeket egyedül. Aztán felfelé nyújtani, hogy “olvass!”. [Király Hunor írása]
Gondoltatok már arra, hogy Scheffler milyen meghatározó vizuális élmény a gyerekeink generációjának? Hogy nekik ezek az illusztrációk lesznek azok, amik harminc-negyven év múlva a legtöbb embert rántják vissza az évezred első évtizedeibe?
Megérkezett tehát az új Donaldson-Scheffler mesekönyv, és mindent hoz, amit várunk tőle. A mese, a poénok, a rajz, Papp Gábor Zsigmond magyar szövege… Ott a helye a polcodon a többi között.
Itt szerezd be!

Van viszont a mesében egy érdekes másik szimbólum. Miután a legkülönbözőbb riogatásokra sem adta oda a kendőjét, (A legcsinosabb óriás rajongók figyelem:) jószívűségből egy pillanat alatt ajándékozza el annak, aki rászorul. Érdekes, ugye? Sokan nem gondolnátok, milyen sokat lehetne beszélgetni a Donaldson-mesék szimbolikájáról. A szeparációs szorongástól (A majom mamája), a fabulálásig (Pikó). Szerencsére nem kell. Mint a legjobb gyerekkönyveknél általában: jelképrendszerük úgy működik, hogy nem kell hozzá két oldalnyi verselemzést írni, másfeles sorközzel, holnapra. Beszéljék ki komoly felnőttek, kerekasztalbeszélgetéseken Donaldson viszonyát a modern gyermeklélektanhoz. (Izgalmas témák ezek amúgy, és valójában sokat tanultam a gyerekeimről ilyeneket hallgatva.)
Tedd a kosaradba A három gonit!

Azok a legjobb könyvek. (Ha akkor, amikor éppen négyszáznegyvenedszer olvasod, kicsit folydogál is a füleden kifele:) Neked ez lesz harminc-negyven év múlva, ami élénk emlékeket villant fel. A felolvasásod, a közös mese élménye, és minden, ami ebben benne van.