“Az alkotás folyamata a hajtóerő”

interjú Agócs Írisszel

Megjelent Agócs Írisz legújabb könyve, a Rajzolj egy krumplit!, ami egy egészen különleges projekt. A karanténidőszakban tűntek fel az illusztrátor Facebook oldalán az első, pár lépésben, kedvtelésből megrajzolható különböző irkafirka, „krumplifigurák”, melyek egyből óriási népszerűségnek és rengeteg megosztásnak örvendtek a közösségi oldal felhasználóinak körében. A reakciókból egyértelműen kirajzolódott, mekkora igény mutatkozik Írisz egyszerűen megrajzolható karaktereire. Nagyok és kicsik, szülők és gyerekeik sokszor közösen vettek részt az alkotás folyamatában, így a közös rajzolás és minőségi, együtt töltött idő egy egészen új tevékenységgel, a krumplifigura rajzolással gazdagodott.
Most ezek a rajzok egy önálló kötetben kaptak helyet, hogy folytathassátok az élményrajzolást, mi pedig megkérdeztük a szerzőt arról, miért fontos a gyerekek és felnőttek életében egyaránt, hogy örömmel alkossanak és merjék használni a fantáziájukat!

rajzolj_egy_krumplit_borito_1000px.jpgAki kicsit is képben van a mai magyar gyerekirodalommal, az biztosan találkozott már a neveddel, a Facebookon mégis csak most, a bezártság alatt tettél szert széleskörű közönségre. Mit gondolsz, mi lehet az oka annak, hogy ennyire rákaptak az emberek a krumpli-rajzokra?

Nagyon sokat gondolkodtam ezen, mert nagyon meglepett ez a hatalmas lelkesedés. Azt hiszem, a tétnélküliség a varázsszó, hogy nem egy teljesíthetelen kihívásnak kellett megfelelni, és az “ezt én is meg tudom csinálni” iszonyúan motiváló és sokkal messzebbre vitte a rajzolókat, mint amennyire maga az általam megrajzolt alap hívta őket.

Mi azt tapasztaljuk, hogy sokszor a szülők görcsölnek rá arra, hogy nem elég ügyesek. Mit tanácsolnál azoknak a szülőknek, akik küszködésként élik meg a rajzolást?

Viccesen azt szoktam mondani, hogy jobban kell tudni beszélni, mint rajzolni, de komolyabban is azt gondolom, hogy a gyerekeket nagyon jól el lehet ámítani egy jó történettel. Általában nem a kisgyereknek kell megfelelni, hanem önmagunknak.
Láttunk már rá jó példát, hogy egy nyúlformájú kutya milyen karriert futhat be, de bármilyen másnak indult lény nagyon jó kiindulási alap egy egyedi, különleges történethez.
Szerintem csak a fókuszt kell áthelyezni és a hibákat hasznosítani, emellett természetesen lehet és kell is törekedni a fejlődésre és az elérhetetlen tökéletességre. De miért lenne elvárható, hogy minden szülő "rajzilag helyesen" tudjon rajzolni a gyereke kedvéért?

Hogyan motiválnád azokat a gyerekeket, akiknek szintén nehézséget okoz a rajzolást?

db3d5f53-f32f-4e93-be95-a2a75e0ac595.jpegRajzoljanak gyorsan sokat, ez az egyik módszer, amit én nagyon szeretek alkalmazni, hogy kikapcsoljanak a görcsök, és a tanult tudás állandó kontroll alatt tartása.
A másik, hogy a rajzolást kétféleképp lehet értékelni, van az iskolás, hogy megfelel-e valami általános elvárásnak. Az technikát meg lehet tanulni, de sokkal fontosabb, hogy mennyi örömet szerez maga a folyamat, a rajz elkészítése. Az ideális az lenne, ha az iskolában is megerősítenék a gyerekeket abban, hogy van, amikor egy feladatot kell megcsinálni és bizonyos szempontok szerint kell dolgozni, és van szabad alkotás, amikor az alkotás öröméért csinálja az ember - és azt nem szabadna osztályozni.
De a szülők rengeteget tehetnek azért, hogy otthon ne kelljen mércéknek megfelelni, ha egy 8 éves az ujjával szeretne pöttyöket festeni vagy irkafirkát szeretne rajzolni, ha azt élvezi, akkor az is kaphasson teret. Meggyőződésem, hogy minél több flow-élménye van egy kisgyereknek, annál nyitottabb, és tettrekészebb lesz az elvárások mentén elvégzendő rajzi feladatokban is.

Láthatóan nagy az igény a felszabadult, szabályok nélküli alkotásra mind a gyerekek, mind a szülők részéről. Tervezel még hasonló projekteket?

Ha úgy vesszük, ezt sem annyira terveztem, egyszerűen egy hirtelen jött ötlet alapján belesodródtam. Megmondom őszintén, nem igazán számoltam előre azzal, hogy órákat fogok eltölteni, hogy több száz hozzászólásra és levélre válaszoljak napi szinten. De hatalmas élmény volt a rengeteg fantasztikus gyerekrajzot látni, elképesztően sokat kaptam ettől. Direktben nincs ilyen tervem, de tapasztalataim alapján nem ígérhetem, hogy nem lesznek újabb ötleteim.

Te hogyan kezdtél el rajzolni, neked mi volt az első “krumplid”? Volt benned is ilyen görcsösség, hogy mindenképpen ügyesnek kell lenni, “szép” kell, hogy legyen az eredmény?

Azt hiszem, nekem nagyon régóta az alkotás folyamata a hajtóerő. Csúnya szóval a “csinálást” élvezem, és kerestem mindig is, hogy legyen valami gyorsan megrajzolható, könnyebb téma. Ezért szerettem mindig is a verseket. Az a része ragad magával, hogy érzem a kezemben azt a vonalat, amivel a szöveg lerajzolható. Ez fordult át valahogy ebbe a krumplisságba, bár a Tandori-medvék korábban megvoltak saját kedvre, de azt hiszem, a Cipelő cicákkal indult szélesebb körben. Akkortájt kezdtem a közönségtalálkozókon krumpliból rajzoltatni lépésről lépésre.

Szerinted mik a legfontosabb pozitív hatásai a rajzolásnak?

A legjobb, hogy teljesen kikapcsol, és szerintem ez nagyon jót tesz az agynak.
A szabad alkotás tényleg egy olyan áramlás, amiben megszűnik a külvilág, és létrejön egy saját világ. Nagyon fontos, hogy a saját rajzolt világunkban minden lehetséges: lerajzolhatjuk az álmainkat, vágyainkat, megrajzolhatunk bármit, amit még soha senki nem talált ki. Sokszor szoktam mondani pont az elrontott rajzokra, hogy az nincs elrontva, csak létrejött valami, ami korábban még sosem volt. Lehet szerintem így is nézni, és ez rettenetesen felszabadító. Ki mondja meg, hogy nem létezik lila elefánt, vagy kutyafejű oroszlán? Ha valaki lerajzolta, akkor az már van, ha meg van, akkor nem lehet arra hivatkozni, hogy nem létezik.

f85c1f4f-ab5f-4bc3-9730-7d867321ca8f.jpegSzuper, hogy közösségi média lehetőséget biztosít arra, hogy kis alkotóközösség alakuljon ki az olvasó és az illusztrátor között. Mi volt a legemlékezetesebb visszajelzés, amit kaptál az elmúlt hónapokban a krumplik kapcsán?

Két olyan visszajelzés-típus volt, ami nagyon meghatott és rengeteget jelentett. Az egyik, amikor szülők arról számoltak be, hogy a kisiskolás gyermekük, aki nem szeretett rajzolni, esetleg egy félresikerült iskolai értékelés elvette a kedvét, és sírva fakadt egy ceruza láttán, most lelkes lett, és folyamatosan rajzol - és már nem csak a napi bejegyzéseket, hanem saját ötlet alapján mindenfélét.
A másik, amikor felnőttek, akár nagymama korúak is írták meg, hogy ők úgy élték az életüket, hogy ők nem tudnak rajzolni. Gyerekként szerettek, de elvették a kedvüket, “nem voltak ügyesek”, és most ez nekik is megy, és alig várják nap mint nap, hogy újat rajzolhassanak. Fantasztikus volt ezeket olvasni, a hideg futkosott a hátamon, hogy mennyire irtó pici dolgon múlik, nagyjából azon, hogy nem azzal kezdtem, hogy kört rajzoljunk, hanem hogy krumplit.
Szeretek arra gondolni, hogy véletlenül bár, de sikerült valami olyat létrehozni, ami nem múlt el a karanténnal együtt, mert a megrajzolt állatok most már bármikor újra megrajzolhatóak. Aki most megtanult elefántot rajzolni, az már örökre tud majd.

Rátok mennyire volt hatással a bezártság? Mivel töltöttétek a napjaitokat (a krumplik rajzolásán kívül természetesen)?

Mi most egy olyan életszakaszban vagyunk, hogy a karantén az alap napi ritmusunkat, időbeosztásunkat annyira nem rendezte át. Itthon vagyunk a kisfiunkkal, aki majd csak ősszel lesz óvodás, és mellette próbáljuk meg beosztani a munkát a férjemmel, aki a könyvet tervezte, így gyakorlatilag tényleg egymásnak adogattuk a stúdió kilincsét. Egyeztetni leginkább e-mailben, telefonüzenetekben, és az esti altatás után tudtunk például a könyvvel kapcsolatban is. Egy faluszéli kis tanyán élünk, a természet kellős közepén, így a bezártságot nem éltük meg annyira. Van egy lelassultság az életritmusunkban, jellemzően helyi termelőktől, inkább ritkábban, nagyobb tételben szerezzük be az alapanyagokat, és abból mi készítjük az ételeinket, így ez a pánik-spájzolás is kimaradt. Sokan vicceltek azzal, hogy mi már évek óta önkéntes karanténban élünk. De a társaság, a család az nagyon hiányzott, és az a kicsi nyüzsgés is, például a budapesti utakkal, ami része az életünknek normál esetben.

Itt tudod megrendelni a könyvet!

Ide kattintva pedig többet is olvashatsz róla!